[ Dean szemszöge ]
Ahogy leszálltam a gépről és ismét betettem a lábam New York-ba, az első gondolatom ismét az volt, hogy Elle-t akarom látni.
Pár hónapja miatta mentem el, hogy elfelejtsem őt. Persze ő ezt nem tudta, vagyis talán csak sejtette, de konkrétan sosem mondtam el neki, hiszen tudtam, hogy érzelmileg milyen labilis és hogy mi a véleménye a szerelemről. Viszont úgy tűnik, ez a pár hónap távollét sem volt elég arra, hogy kiverjem a fejemből a szőke vadmacskámat, sőt azonnal a lakására is indultam.
Amint kinyitotta az ajtót és megláttam azokat a mesésen kék szemeit és a mosolyát, valahogy minden kétségem elmúlt és ahogy a nyakamba ugrott, felkaptam és megpörgettem a levegőben.
- Szia szöszi. Hiányoztam? - kérdeztem meg tőle egy csábos molyos keretében.
- Igen, szépszemű, nagyon is. - válaszolt vissza Elle is hasonló flörtölős stílusban, de ugyanakkor tudtam, hogy nála ez csak bohóckodás, míg nálam már egyáltalán nem az.
- Gyere be. Mire vársz? - riasztott egyszer csak fel elmélázásomból Elle egy apró vállba veréssel, majd becibált a lakásába.
- Elmegyek három hónapra, te meg folyton megpróbálod megöletni magad? - kérdeztem megjátszott szigorúsággal, mire csak elmosolyodott.
- Nem kellet volna itt hagynom téged. - jegyzetem meg elgondolkodva, kicsit magamat hibáztatva.
- Habár...úgy hallottam, volt aki megvédjen. - tettem még hozzá, s közben Elle kissé elkomorodó arcán fürkésztem, és talán némi gúny is volt ebbe a megjegyzésben.
Rühelltem azt a pasast. Rühelltem, mert bántotta Elle-t, mert sok mást bántott, de legjobban csakis azért utáltam, mert Elle mégis őt volt képes szeretni, nem engem.
Persze Elle ezt sohasem vallaná,m hogy még mindig érez az iránt a szörnyeteg iránt valamit, de én tudtam, hogy igen.
Ráadásul féltékeny voltam, féltékeny, hogy nem én voltam mellette, amikor bajban volt, nem én védtem meg, mert én elmenekültem az érzéseim elől, de többet nem fogok, megbirkózok ezzel.
- Látom, Lena-t azért néha felhívtad. - jegyezte meg erre csak Ő egy kis grimasszal együtt, de aztán elmosolyodott ismét.
- Hagyjuk, ezek már elmúltak, inkább mesélj, mit csináltál Los Angeles-ben, rossz fiú! - mondta még Elle, majd leültünk a kanapéra.
- Hmm. Ez jó kérdés, semmi érdemlegeset. Egy kis üzlet és sok-sok buli. - feleltem neki egy kacsintás közben, mintha állati jól szórakoztam volna, pedig ez a kis kiruccanás L. A.-be most nem volt olyan, mint szokott.
- De most egy jó ideig nem megyek sehová. - egészítettem még ki gyorsan mondandómat, aztán megcirógattam Elle arcát és közben teljesen belemélyedtem és elvesztem angyali szemeibe, de ő ettől kicsit zavarba jött, azért abbahagytam.
- Tulajdonképpen, azért jöttem, hogy egy ajánlatot tegyek neked. - tereltem aztán el a gondolatainkat a dologgal, amiért valóban jöttem. Vagyis ez egy hazugság lenne, csak részben jöttem ezért, mert valójában azért jöttem, hogy lássam őt, hogy vele legyek, mert hiányzott. És ami egyszerre okozta a boldogságot és a legnagyobb fájdalmat nekem, mert nem lehetett az enyém, úgy ahogy azt én akartam, hogy az enyém legyen. Azonban még inkább voltam csak a barátja, minthogy teljesen elveszítsem őt és ne találkozzak vele, de ennek megvolt az esélye, ha elárulom magam. Egy darabig tényleg jó volt külön és azt hittem, élhetek úgy, mint előtte, de be kellett látnom, hogy valami megváltozott. Azt a csókot - habár úgy teszek, mint aki nem emlékszik rá - soha nem feledem el, ez ad egy kis reményt. Különleges szál volt és van is köztünk és tudtam, hogy ezt ő is érzi...
- Ajánlat? Hagy halljam? - kérdezte felvont szemöldökkel Elle és ezzel visszazökkentett ismét a valóságba.
- Mivel én fogom bevezetni Lena-t a templomba és te pedig a tanú leszel, lehetnél a párom az esküvőn. böktem ki egy csábos mosoly mellett, szemöldök elemelgetve, mire szőke barátnőm egy kicsit furcsán nézett rám.
- Persze csak barátilag. - tettem gyorsan hozzá miközben vállára tettem a kezem.
- Hát, ha mint barátok, nagyon is benne vagyok. - felelte Elle nevetve. - Amúgy is egyedül mentem volna...
Fogalmam sincs, hogy még meddig beszélgettünk el ezután, de Vele az idő észrevétlenül múlt mindig.
Az állandó nevetése volt az, azt hiszem, ami így fogva tartott, de aztán nagy nehezen kapcsoltam és észbe kaptam, hogy ideje lenne a húgomat is meglátogatni.
Nem akaródzott most elmenni innen, mégis lassan megindultam Lena-hoz. Tudtam, hogy most már minden nap láthatom Elle-t.
Pár hónapja miatta mentem el, hogy elfelejtsem őt. Persze ő ezt nem tudta, vagyis talán csak sejtette, de konkrétan sosem mondtam el neki, hiszen tudtam, hogy érzelmileg milyen labilis és hogy mi a véleménye a szerelemről. Viszont úgy tűnik, ez a pár hónap távollét sem volt elég arra, hogy kiverjem a fejemből a szőke vadmacskámat, sőt azonnal a lakására is indultam.
Amint kinyitotta az ajtót és megláttam azokat a mesésen kék szemeit és a mosolyát, valahogy minden kétségem elmúlt és ahogy a nyakamba ugrott, felkaptam és megpörgettem a levegőben.
- Szia szöszi. Hiányoztam? - kérdeztem meg tőle egy csábos molyos keretében.
- Igen, szépszemű, nagyon is. - válaszolt vissza Elle is hasonló flörtölős stílusban, de ugyanakkor tudtam, hogy nála ez csak bohóckodás, míg nálam már egyáltalán nem az.
- Gyere be. Mire vársz? - riasztott egyszer csak fel elmélázásomból Elle egy apró vállba veréssel, majd becibált a lakásába.
- Elmegyek három hónapra, te meg folyton megpróbálod megöletni magad? - kérdeztem megjátszott szigorúsággal, mire csak elmosolyodott.
- Nem kellet volna itt hagynom téged. - jegyzetem meg elgondolkodva, kicsit magamat hibáztatva.
- Habár...úgy hallottam, volt aki megvédjen. - tettem még hozzá, s közben Elle kissé elkomorodó arcán fürkésztem, és talán némi gúny is volt ebbe a megjegyzésben.
Rühelltem azt a pasast. Rühelltem, mert bántotta Elle-t, mert sok mást bántott, de legjobban csakis azért utáltam, mert Elle mégis őt volt képes szeretni, nem engem.
Persze Elle ezt sohasem vallaná,m hogy még mindig érez az iránt a szörnyeteg iránt valamit, de én tudtam, hogy igen.
Ráadásul féltékeny voltam, féltékeny, hogy nem én voltam mellette, amikor bajban volt, nem én védtem meg, mert én elmenekültem az érzéseim elől, de többet nem fogok, megbirkózok ezzel.
- Látom, Lena-t azért néha felhívtad. - jegyezte meg erre csak Ő egy kis grimasszal együtt, de aztán elmosolyodott ismét.
- Hagyjuk, ezek már elmúltak, inkább mesélj, mit csináltál Los Angeles-ben, rossz fiú! - mondta még Elle, majd leültünk a kanapéra.
- Hmm. Ez jó kérdés, semmi érdemlegeset. Egy kis üzlet és sok-sok buli. - feleltem neki egy kacsintás közben, mintha állati jól szórakoztam volna, pedig ez a kis kiruccanás L. A.-be most nem volt olyan, mint szokott.
- De most egy jó ideig nem megyek sehová. - egészítettem még ki gyorsan mondandómat, aztán megcirógattam Elle arcát és közben teljesen belemélyedtem és elvesztem angyali szemeibe, de ő ettől kicsit zavarba jött, azért abbahagytam.
- Tulajdonképpen, azért jöttem, hogy egy ajánlatot tegyek neked. - tereltem aztán el a gondolatainkat a dologgal, amiért valóban jöttem. Vagyis ez egy hazugság lenne, csak részben jöttem ezért, mert valójában azért jöttem, hogy lássam őt, hogy vele legyek, mert hiányzott. És ami egyszerre okozta a boldogságot és a legnagyobb fájdalmat nekem, mert nem lehetett az enyém, úgy ahogy azt én akartam, hogy az enyém legyen. Azonban még inkább voltam csak a barátja, minthogy teljesen elveszítsem őt és ne találkozzak vele, de ennek megvolt az esélye, ha elárulom magam. Egy darabig tényleg jó volt külön és azt hittem, élhetek úgy, mint előtte, de be kellett látnom, hogy valami megváltozott. Azt a csókot - habár úgy teszek, mint aki nem emlékszik rá - soha nem feledem el, ez ad egy kis reményt. Különleges szál volt és van is köztünk és tudtam, hogy ezt ő is érzi...
- Ajánlat? Hagy halljam? - kérdezte felvont szemöldökkel Elle és ezzel visszazökkentett ismét a valóságba.
- Mivel én fogom bevezetni Lena-t a templomba és te pedig a tanú leszel, lehetnél a párom az esküvőn. böktem ki egy csábos mosoly mellett, szemöldök elemelgetve, mire szőke barátnőm egy kicsit furcsán nézett rám.
- Persze csak barátilag. - tettem gyorsan hozzá miközben vállára tettem a kezem.
- Hát, ha mint barátok, nagyon is benne vagyok. - felelte Elle nevetve. - Amúgy is egyedül mentem volna...
Fogalmam sincs, hogy még meddig beszélgettünk el ezután, de Vele az idő észrevétlenül múlt mindig.
Az állandó nevetése volt az, azt hiszem, ami így fogva tartott, de aztán nagy nehezen kapcsoltam és észbe kaptam, hogy ideje lenne a húgomat is meglátogatni.
Nem akaródzott most elmenni innen, mégis lassan megindultam Lena-hoz. Tudtam, hogy most már minden nap láthatom Elle-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése