Habár még mindig nem sikerült kideríteni a rendőrségnek és senki másnak, hogy ki volt a fő szervezője ennek a bandának, úgy tűnt ez a túsz ügy óta egy kicsit lecsillapodtak a kedélyek. Ismét tudtunk foglalkozni az iskolával, magánéletünkkel, már akinek volt.
Éppen sütit sütöttem, igaz nem voltam valami nagy szakács, de most Lena-t vártam, mert bejelentkezett mára hozzám és neki készíteni akartam valamit.
Amikor csöngetett az ajtón, tudtam, hogy ő lesz az és már rohantam is kinyitni, majd jól megölelgettük egymást.
- Szia! Gyere be, már vártalak! - mondtam neki, aztán bementünk és leültünk a nappaliban.
- Nos, miről akartál velem beszélni? - kérdeztem egy huncut vigyorral az arcomon, mert valahogy sejtettem, hogy mit is fog majd mondani.
- Hát.... - kezdett vele szégyenlősen a barátnőm. - ...megvan az esküvő időpontja, szombathoz két hónapra összeházasodunk Darral. - fejezte be végül, de ekkor már fülig ért a szája és én is felnevettem örömömben, majd a nyakába ugrottam.
- Komolyan, annyira örülök nektek. Annyira összeilletek és megérdemlitek egymást. - mondtam kedvesen.
- Szóval akkor két hónap? - tettem fel a költői kérdést.
- Igen. Szerintem lesz időnk mindent előkészítenünk addig, mivel nem akarunk olyan nagy esküvőt, sőt lehet, hogy az iskolában tarjuk majd, az úgyis olyan kastélyszerű épület. - mesélte nevetve Lena.
- És lenne itt még valami. - folytatta tovább.
- Nem tudom, nem-e túl nagy kérés, ha megkérnélek, hogy te legyél a tanúm? - kérdezte meg végre Lena, mely kérdéssel igazán boldoggá tett.
- Hülyéskedsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Meg is sértődtem volna, ha nem kérsz meg! Te vagy a legjobb barátom, tőled kaptam a második lehetőségem, senkinek nem lennék szívesebben a tanúja. Természetesen vállalom. - mondtam még mindig mosolyogva, vagyis már inkább vigyorogva.
- Majd eljössz velem egyik nap ruhát választani? Igaz, hogy nem lesz nagy esküvő, de azért menyasszonyi ruhát akarok. - mondta egy szerény vigyor mellett Lena.
- És miért nem megyünk azonnal? - vágtam rá azonnal a kérdést felelet helyett.
- Azonnal? - kérdezte barátnőm kissé bizonytalanul.
- Aha. - feleltem, majd azon nyomban fel is ugrottam, mert most nagyon beindultam erre a ruhanézegetős programra.
- Rendben. Végül is, alig vártam már én is. - válaszolta, majd ő is felállt és elindultunk a város központjába nézelődni.
Elég sok üzletbe betértünk és Lena egy halom ruhát felpróbált, de aztán meglátta azt a bizonyos igazit, melyről már akkor is tudta, hogy ebben megy férjhez, amikor még fel sem próbálta azt.
- Jaj, Lena, annyira gyönyörű vagy ebben. Még sose láttam ilyen szép ruhát. - mondtam Lena-nak, amikor már egy nagy tükör előtt feszített a fehér ruhájában, én meg igazgattam rajta, habár nem volt mit igazítani, mert tökéletesen állt neki.
- Akkor ez a ruha lesz. Ezt akarom. - mondta a leendő menyasszony mosolyogva,.
- De legfőképp Darius-t akarom. Akkor is hozzámennék, ha nem lenne ruhám. Megőrülök érte, nélküle nem lenne teljes az életem. - áradozott aztán egyszer csak szerelméről, amin én ismét elmosolyodtam.
- Tudom, és annyira összeilletek. Ami pedig a legjobb, hogy ő is ugyanezt érzi. Örülök, hogy boldog vagy. - mondtam neki őszintén.
Ő egy ideig mosolygott, de aztán olyan furcsán elkomolyodott és engem kémlelt.
- Mi az? - kérdeztem gyanakodva. - Van rajtam valami?
- Tényleg boldog vagyok, de tudod mikor lenne teljes a boldogságom? Ha te is az lennél. - mondta, majd közelebb lépett hozzám.
- Én az vagyok. - vágtam rá azonnal nem túl magabiztosan.
- Nem vagy az. - ellenkezett Lena.
- Figyelj, én visszajöttem a halálból, vannak barátaim, imádom a munkám. Nekem ez tökéletesen megfelel. - magyarázkodtam neki.
- De neked is szükséged lenne valakire. - felelte Lena, csak nem rám hagyva a dolgot.
- Rendben, majd egyszer megtalálom én is az igazit, de most foglalkozzunk inkább veled. - mondtam, majd próbáltam volna őt visszaterelni a tükörhöz, nem sok sikerrel.
- Szerintem te már azt megtaláltad. - mondta lassan hangsúlyozva a szavakat és összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Te miről beszélsz? - kérdeztem, mintha nem tudnám, miről beszél, de ez egy képtelenség volt.
- Hát Sylarről. - mondta ki, majd egy apró grimaszt vágott Lena.
- Hát nekem biztos, hogy nem ő az igazi. - vágtam rá megrázva a fejemet.
- Pedig én úgy látom, hogy megőrültök egymásért és nem csak ő érted. - mondta ki Lena, ami gondolom, már jó ideje benne volt, csak nem merte kimondani, mert tudta, hogy én hogy állok ehhez az egész témához.
- Rosszul látod. Én utálom őt és soha nem bocsájtok meg neki. Most az, hogy csókolóztam vele, még nem jelent semmit... - szalad ki a számon, amit eddig senkinek nem mondtam. Kezem hirtelen a szám elé kaptam, nem mintha már ért volna valamit.
- Wáááá. Szóval csókolóztatok? És ezt miért titkoltad el, ha nem számít? - kérdezte hamiskás vigyorral Lenus.
- Pont azért. - feleltem hirtelen, szinte még fel se tette teljesen a kérdését.
- És jó volt? - kérdezte szemöldök emelgetve, amitől egy kicsit leblokkoltam.
Most mit mondtam volna, hogy igen jól esett, mint még soha semmi és már nem is egyszer megtörtént, mióta újra találkoztunk? Hogy azóta is olyan hatásokat vált ki belőlem már csak a nézésével, mint senki más, de mégsem szeretem?
Ezt úgyse értené meg senki, még én sem . Csak azt tudtam, hogy én nem szeretem őt, nem szerethetem!
És tovább kell lépnem.
- Kisasszony! Jöjjön kérem, ezt a ruhát kérjük! - hívtam magunkhoz vigyorogva az elárusító hölgyet, majd kicsit sunyin Lena-ra vigyorogtam, hogy téma lezárva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése