Az elkövetkező napokban ismét szörnyen éreztem magam. Azt hiszem, még a Syler miatti sokkban voltam, illetve, amiatt, hogy láttam őt. Hiába nem akartam rá gondolni, nem tudtam kiűzni őt a fejemből. Valójában arra számítottam, hogy nem találkozunk többet, vagy legalább is nem ilyen hamar.
A barátaim előtt és munka közben igyekeztem tartani magam, mert már elegem volt abból, hogy mindig engem kelljen istápolniuk, így mindig mosolyt erőltettem az arcomra.
Viszont azok, akik a legközelebb voltak hozzám, tudták, hogy hogyan érezhetek, azért egyfolytában társaságba próbáltak elrángatni.
A szórakozás legnagyobb mestere Dean volt és ő általában rá is tudott venni, hogy elmenjek vele bulizni, még ha nem is voltam már az a bulizós fajta, viszont azután mindig olyan jól éreztem magam, hogy nem bántam meg, hogy elmentem vele. Dean a szórakozás és szórakoztatás nagymestere is volt, még ha néha egyedül is kellett hazamennem, amikor ő egy-egy szépséggel ment inkább. Én ezt nem bántam, inkább örültem, hogy legalább valamelyikünk élvezi az életet.
Azonban azt is észrevettem, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet megyek egyedül haza, hogy Dean egyre több lányt kihagy és inkább velem tölti az idejét, ami kicsi megijesztett.
Egyik ilyen buli alkalmával Dean elég rendesen felöntött a garatra és még nekem is sikerült becsípni egy kicsit, habár ez nem az én stílusom volt, de mellette józan voltam.
Mindig Dean volt az, aki támogatott engem lelkileg, na most én támogattam őt, hogy egyáltalán bejusson a hálószobájába. Még jó, hogy Lena-nál lakott és ez este aludhattam én is itt, így nem kellett félig piásan hazahajtanom.
Bevezettem Deant a szobájába, majd megpróbáltam az ágy felé koordinálni őt, hogy ráfektessem, de ő folyamosan csak beszélt, és így volt ez egész úton hazafelé is.
- Most nem tudtam hazavinni azt a dögös kis barnát. - mondta elkeseredetten, a részegségtől alig érthetően.
- Ó, majd bepótolod te. - feleltem én egy kacsintás közben, majd az ágyra ültettem, őt és most a lefektetéssel próbálkoztam éppen.
- De most is te voltál a legszebb az egész clubban. - mondta kisfiús hangon mosolyogva, én meg erre inkább nem is reagáltam, csak próbáltam őt vízszintesbe helyezni.
Mivel jóval erősebb és nehezebb volt, mint én, ráadásul nem igazán segített, így nem volt könnyű dolgom.
Aztán, ahogy nagy nehezen mégis sikerül őt az ágy emelnem, vagy inkább döntenem, elvesztettem az egyensúlyom és félig ráestem.
Ő viszont gondolkodás nélkül átkarolta a derekam és szorosan magához ölelt.
Egy fél percig biztosan meg se mozdultunk csak egymás személybe mélyedtünk. Tény, hogy ezek a csoda-kék szemek engem is elbűvöltek és most egy pillanatra hatással voltak rám. Úgy tudott nézni, mint senki más.
Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy ajkaival felém közelít, majd először csak egészen lágyan megcsókol. Meglepetésemre én sem ellenkeztem, mert nagyon jól csinálta azt, amit csinált. Tudta hogy ezek a puha ajkaik nem csak evésre és beszédre valók. Hmmmm. Tévedtem, nem is a szórakozás, hanem a csók nagymestere volt ő. Azután egyszerre csak, mintha visszatért volna az ereje, fordított rajtunk , szinte letepert és most így csókolt, de éreztem, hogy mindketten egyre hevesebbek vagyunk, mire feleszmélve eltoltam őt magamtól.
- Dean, ezt ne! - mondtam neki, de még ezt is kedvesen, mire ő is kapcsolt és lemászott rólam.
- Elle, ne haragudj, én csak részeg vagyok. - mondta mentegetőzve.
- Semmi baj, nem a te hibád, ketten csináltunk. - mondtam fejemet rázogatva.
Aztán percekig csak szótlanul ültünk, nem tudtunk mit mondani.
Dean a legjobb barátom, velem volt bánatomban, örömömben, igazán kedves, jószívű és állati szexi pasi, de valahogy úgy érzem, jobb, ha mi inkább barátok maradunk.
- Miért nem tudsz te engem szeretni? Miért azt a barmot kell szeretned? - törte meg aztán kérdésével a csendet Dean, miközben vállamra tette a kezét, mire és döbbenten néztem rá.
- Pedig én úgy tudnálak szeretni. - tette aztán még hozzá, amitől még jobban elképedtem, és csak remélni tudtam, hogy csak az ital beszél belőle.
- Hát éppen ez az, hogy én nem hiszem, hogy még valaha is képes leszek valakit szerelemmel szeretni. - mondtam kicsit elgondolkodva.
- Igen, tényleg nagyon szerettem valakit, de ő kiölte az összes ilyen érzelmemet. - tettem még hozzá.
Ez valóban így volt, én a barátságon kívül nem tudtam már máshogy a pasikra nézni. Tudtam, hogy úgysem szerethetek mást, mint Őt szerettem, olyan mélyen, és olyan szenvedéllyel , akkor meg mi értelem van az egésznek?
- Te viszont, kékszeműm, meglátod, hogy egyszer találsz egy olyan kivételes lányt, akit te is meg fogsz szeretni. Én tudom. - mondtam már teljesen felé fordulva.
- Azt hiszem, már megtaláltam. - motyogta maga elé, de aztán ismét kifeküdt és elaludt.
Még egy ideig ott voltam vele, aztán betakargattam és én is bementem az ottani szobámba aludni.
Másnap reggel Dean úgy tett, minhta semmi se történt volna. Csakis barátként, jó barátként közeledett felém, viszont akkor is láttam egy olyasfajta nézést a szemében az irányomban, ami nagyon nem tetszett és attól a pillanattól kezdve mindig úgy nézett és még többet törődött velem, mint előtte. Csak attól féltem, hogy ebből valamelyikünk nem kerül ki fájdalmak nélkül, valamelyikünk sérülni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése