XXII. FEJEZET - Az esküvő ( 2. rész )

Sziasztok! Több, mint két hónap után hoztam nektek egy újabb fejezetet, ami - elárulom - + 18-as fejezet lett. Remélem, megérte várni rá. :P

                                          ************************

Azt mondják, hogy amikor az ember közel érzi magát a halálhoz, lepereg előtte az egész élete. Nekem azonban nem pergett most le semmi az égvilágon, sem az előző alkalomkor, amikor bántott.

Én csak parázsló és elszánt tekintetét figyeltem és láttam,  de néha szemeim felém mutató kezére, ujjaira vándoroltak. Érdekes, de most nem féltem, inkább csak vártam, hogy már túl legyek az egészen és érjen már véget értelmetlen életem,  fejezze már be végre, amit elkezdett velem, ha már szeretni nem tudott.

Ő csak nézett rám komoran, de mégsem úgy, mint egy gyilkos, aztán felém mutató ujjait maga felé húzta, én pedig pár pillanatra rá mellkasának nekiütődve közvetlenül szembetaláltam magam vele.

El akartam futni, de legalább távolodni tőle, de úgy álltam ott, mint akinek földbe gyökereztek a lábai.

 - Elle... - mondta ki aztán a nevem alig hallhatóan és közben megrázta a felét.

 - Tudom, hogy te sem gyűlölsz annyira, mint azt hiszed magadról. - mondta szenvedélyes hangon, mire én felháborodottan néztem rá.

 - De én... - kezdtem volna idegesen bele mondandómba,  vagyis tiltakozásomba, de ő nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, amit elkezdtem, hanem hirtelen megragadta tarkómat, hozzám hajolt és szenvedélyesen megcsókolta ajkaimat.

Amikor forró ajkai az enyémhez értek és megéreztem simogató nyelveit az enyémmel találkozni, azt hiszem, az volt az a pont, amikor elvesztettem az uralmat a testem felett és képtelen voltam nem a vágyaimnak élni.

Egyre hevesebben csókoltuk egymást és közben kezeimmel én is belekapaszkodtam a nyakába és szinte faltuk egymás ajkait. Mindketten csak úgy kapkodtunk a levegő után, de nem azért, mert nem kaptunk levegőt, hanem, mert annyira kívántuk már egymást, hogy az egész testünk teljesen felgyorsult, ezért a szívünk, a lélegzetvételünk is.  

Tudtam, hogy benne is ugyanez ment most végbe, mert most olyan volt, mintha tudnék olvasni a gondolataiból és ismerném testének minden egyes rezdülését.

Kezei csók közben lejjebb vándoroltak derekamra, majd már fenekemet szorongatta, ajkaival pedig megindult nyakam irányába, amit heves csókokkal hintett be, mire én halkan felnyögtem, annyira jól esett.

Kezeim akaratlanul is inggombjai felé indultak és a kapkodás miatt, gyors, de ügyetlen mozdulatokkal gombolni kezdtem fentről lefelé.

 - Kívánlak. - suttogtam ekkor vágyakozva és közben szemeibe néztem, most nem szégyellve ezt, aztán mivel ingének utolsó két gombjához már egyszerűen nem volt türelmem, egy hirtelen mozdulattal letéptem azokat és végre szétnyílt az textil rajta, a gombok pedig valahol a padlón koppanva leestek.
 - Elle, el sem hiszed, mióta vágytam már erre. - mondta ő is vágyakozó hangon és tudtam, hogy komolyan is gondolja. Ő talán még jobban vágyott erre, mint én.

Gyorsan lecibáltam róla az inget és a földre ejtettem, ezután pedig kezeimmel azonnal mellkasát kezdtem el simogatni egyre hevesebb mozdulatokkal. Ő eközben dekoltázsomat csókolgatta, vagyis inkább nyalogatta, mert már tiszta nyál voltam, de ez is olyan izgató volt nekem, mint minden amit ezután velem tett.

Kezeim lassan hasfalára tértek és azt tapogattam velük. Míg izmain élvezkedtem, ő lehúzta ruhám cipzárját és a ruha egy halk puffanással a földön landolt, mint a filmekben. 

Éreztem, hogy odalent szinte égek érte, hogy nőiességem szinte kiállt azért, hogy belém hatoljon, ezért nadrágja övének csatjához nyúltam és azt is türelmetlenül bontani kezdtem. Láttam, hogy ezen ő egy picit elmosolyodik, majd elkezd bennünket az íróasztal felé koordinálni, úgy hogy nekem hátrafelé kellett lépkedtem. 

Mikor már majdnem az asztalnál voltunk, hirtelen felkapott engem és az asztalra "dobott". Azután lerúgta cipőit és megszabadult gyorsan a zoknijaitól is, s míg nekem végre sikerült kikapcsolnom az övét és lehúzni a sliccét, addigra ő is levette a melltartómat.

Egy ideig elkerekedett szemekkel bambult melleim felé, amin meg én mosolyodtam el, de közben azért lecibáltam róla a nadrágot is.

Aztán melleimet kezdte el simogatni, vagyis inkább tapogatni és hallottam, hogy hangosan felnyög, ahogy megérintheti őket. Végül ajkaival melleimhez hajolt és érzékein, szenvedélytől felforrósodott ajakkal  és nyelvvel, cuppogó hangokat kiadva csókolgatta azokat. Én eközben lábaimmal átkulcsoltam csípőjét és ezzel közelebb húztam őt magamhoz. Azonban ekkor megéreztem alsóján keresztül is kemény férfiasságát ölemnél, amitől éreztem, hogy odalent vészesen nedves vagyok. Azért hátrahajtottam a fejem és úgy élveztem, amit melleimmel tesz. Most bármit tehetett volna velem, biztosan nem ellenkezek.
 - Csodaszép vagy. - mondta csendesen és kedves hangon, amikor egy pillanatra megállt.

Utána egyik kezével végigsimított nyakamon, aztán egyszer csak abbahagyta melleim nyelvezését és kicsit eltávolodott tőlem, de csak azért, hogy megfogja lábaim és bokáimtól kezdve végigcsókolja, időnként megharapdossa azokat és közben levegye cipőimet.

Amikor ezt mindkét lábammal megtette, bugyim felé nyúlt, majd már egyszerűen csak letépte rólam azt, aztán letolta nadrágját, majd egyetlen mozdulattal hirtelen belém hatolt, igen mélyre, mire mindketten szinte állatiasan nyögtünk fel.

Ismét átkulcsoltam őt lábaimmal és kezeimmel vállába kapaszkodtam, amikor is mozogni kezdett bennem.

Nem sokáig finomkodtunk, hanem elég hamar bevadultunk mindketten és gyorsan mozogtunk egyszerre, sőt még a nyögéseink is szinte egyszerre hangzottak fel az irodában.

Minden benne volt ebben a szexben, azt hiszem, azért is voltunk ilyen vadak, mert testünk már annyit sóvárgott a másiké után, hogy most mindent egyszerre akartak. Emellett így vezettük le azt a rengeteg felgyülemlett fájdalmat, bosszúvágyat, magányt, kétségbeesést, de a vágyat, szerelemet és minden mást is, ami még bennünk volt az utóbbi egy évben. 

Azt se tudtuk, mijét fogjuk, csókoljuk, vagy simogassunk a másiknak, annyira hiányzott  a másik test, ezek  a  csókok, érintések, kéjes hangok, melyek csak egymásnak szóltak és amiket csak ez a két személy élhetet át együtt, Minden hiányzott.

Ahogy a bennem való mozgása gyorsult, úgy hangosodtak a nyögések is, és én egyre jobban nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, aztán egyszer csak megkarmoltam vállait. Talán egy kicsit szándékosan is tettem, talán a harag miatt fájdalmat is akartam neki okozni. Ő erre felszisszent, de haragnak még csak jelét se láttam tekintetében, a karmolások pedig pillanatok alatt begyógyultak.

Utána hirtelen ráfektetett az asztalra és így folytattuk ez az állatias szeretkezést, miközben ő melleimet markolászta én pedig az ő mellkasát érintettem görcsösen. Egy idő után pedig ő is rám hajolt és ajkaimat csókolta minden szenvedélyével együtt.

Aztán gondolt egyet és levett az asztalról, majd háttal fordított magának és picit előre döntött. Így hatolt most belém jó mélyen, én pedig a felszabaduló vágyaktól csak úgy szorongattam az asztal szélét.

Közben ráadásul úgy szorított magához, mintha attól félne, hogy ha elenged, eltűnök innen. Egyszer csak egyik kezemmel hátranyúltam és erősen elkaptam kemény fenekét és azt szorítottam, markoltam és azt fogva húztam őt magamba beljebb és beljebb.

Amikor úgy érezhette, hogy túlságosan bevadult, akkor hirtelen lassított, engem pedig felegyenesített, hogy mellkasához dőltem, kezeimmel pedig hátranyúltam átfontam velük nyakát.. Most lassan és érzékein mozgott, miközben nyakamat és melleimet csókolgatta finoman, egyik kezével melleimet és hasamat simogatta, míg a másikkal csiklómat izgatta lassan, és pár pillanatra meghittebb volt ez a dolog köztünk, de én most nem erre vágytam, most ösztönállat akartam lenni.

Ezért hirtelen felé fordultam és ugyanilyen hirtelen, szenvedéllyel tele megcsókoltam őt, hogy érezze, el akarok most már merülni vele ebben  a fékezhetetlen vágyban, amit érzek.

Ekkor felkapott és a kanapéhoz vitt. Rám feküdt és újból belém hatolt és most ismét gyorsabb tempóban mozgott, hogy mindketten, elérjünk végre a beteljesedés vizeire.

Szorosan öleltük egymás, már a mozgásunk valamiféle rítusos táncra emlékeztetett, mert minden mozdulat szinte ugyanannyi másodpercet vett igénybe, közben pedig vadul szedtük a levegőt. Legszívesebben belé haraptam volna, de helyette csak csókoltam, ahol értem és ő is ezt tette velem.
 - Gabriel...ahhh...Gabriel... - nyögtem kéjesen fülébe a nevét, s ezalatt lábaimmal csak úgy szorítottam csípőjét a mozgás közben.

Ezután nemsokára éreztem, hogy az energia végigáramlik egész testemben, mely szinte annyira felforrósodott, mintha égtem volna, aztán testem görcsösen megfeszült és hagosan elélveztem, de ebben az időben éreztem, hogy kezemből apró szikrák szöknek ki és azt is, hogy hüvelyemet elönti forró magja, tehát vele is ugyanezt történt. Egyszerre, egy időben élveztünk, el, aztán rajtam maradva, kissé megizzadt testemet simogatta, amikor én csak szótlanul, de kis időre boldogan néztem rá.  Belemélyedtem azokba a gyönyörű szemeibe és már majdnem elmosolyodtam, de azt mégsem tettem, habár szerintem még azt is tudta, hogy mire gondolok. Ennél jobb nem lehetett volna ez a szex, soha, semmikor, senki mással. Nem tudtam mit mondani, hiszen tudtam, hogy a szavakkal megszűnik ez az állapot és én felébredek. Úgy is lett....

 - Szeretlek... - szólat meg halkan, mélyen a szemeibe nézve, amikor arcomat simogatta még mindig rajtam fekve, amitől én azonnal fel is ébredtem és a pokolba kívántam megint őt, de még magamat is.

 - Hogy mi? Te azt hiszed, ezzel változik valami köztünk?  - kérdeztem dühösen, aztán letoltam magamról őt és a ruháimat keresgélve öltözködni kezdtem.

 - Nem, én csak azt akartam, hogy tudd. - felelte fájdalmas hangon és ugyanilyen volt a tekintete is, ahogy utánam nézett, majd felült.

 - Jó, mert én soha nem foglak már szeretni. - mondtam hidegen, és teljesen undorodva saját magamtól.

 - És látni sem akarlak többet. - tettem hozzá, amikor már teljesen felöltöztem, ő pedig még midig a kanapén ült és maga elé meredve a hajába túrt, aztán kirohantam a szobából egyenesen vissza a mosdóba azzal a céllal, hogy rendbe szedjem magam.  Ehelyett azonban egy ideig csak levegő után kapkodtam és egyszerre küzdöttem az ellen, hogy elsírjam vagy elhányjam magam, annyira rosszul éreztem magam. 

Mégis, ha visszagondoltam érintésére, csókjaira és arra, amikor testünk egybeforrt, ismét úgy éreztem, hogy a szívem vadul kalimpál, méghozzá Érte. De ez nem lehet, nem szerethetem, nem tudok megbocsájtani...

Nagy nehezen összeszedtem magam és immáron az esküvőn másodszor fogtam bele a sminkem javításába,  és mindkétszer Miatta, ami lassan sikerült is, egyéb testrészeim "rendberakásával" együtt.

Amikor visszamentem a tömegbe, senki nem vett észre rajtam semmit és tettem, amit egy esküvői tanú, pedig végig éreztem magamon forró ujjainak simogatását, éreztem magamban a fájdalmat, hogy mégis megadtam neki, amit akart, de éreztem még emellett soha nem érzett vágyat iránta. Annyira vágytam arra, hogy megkeressem, hogy az már szinte fájt, de tudtam, hogy ha látom őt és eszembe jut, mit tett velem, az még jobban fájna....

FEJLÉC-VERSENY DÍJAM :)))

Sziasztok!

Nemrég részt vettem egy fejléc-és bannerkészítő versenyen, amit végül is én nyertem meg.
Igazán meglepett, de azért e-mellett nagyon örülök neki és köszönöm még egyszer Rich-nek az 1.  helyezést és a díjat is, ami fent látható. Az is nagyon szép lett.
Ezen a blogon volt a veseny és ott meg is tekinthető a nyertes fejlécem és a többi versenyzői is:

Rich story"s

FELHÍVÁS SZAVAZÁSRA!!!

Sziasztok!

Mostanában nem hoztam új fejezetet és most sem azért írok, hanem azért, mert szeretnék tőletek segítséget kérni.
Egy jó barátom jelentkezett a blogjával egy blogszépségversenyre és megkérlek titeket, hogy szavazzatok rá.

Erről a blogról lenne szó, ami azon kívül, hogy nagyon szép és elegáns is, a témája sem akármilyen, érdemes olvasni (VD-rajongók számára főleg):

Nem mellesleg még Elle és Sylar is szerepelnek benne, kicsit más néven, más történettel. :D

ITT ADHATOD LE A SZAVAZATOD, KÉRLEK, SZAVAZZ  A Kristine névre!!!

http://www.blogverseny.blogspot.com/

Remélem, hogy ha olvasod, leszel olyan szíves és szavazol, csak egy kattintás, de nekem sokat jelentene!

Köszi, Elle :)

SZEREPJÁTÉK!!!

Készítettünk ismét egy szerepjátékot, melynek a témája ezúttal a TVD (Vámpírnaplók), ami a 3. évadtól játszódik.
Gyere és merülj el a TVD világában, ahol te alakíthatod a történetet és a szereplők életútját.
Sok fontos szereplő még szabad, gyere, játssz velünk! Mindenkit várunk szeretettel!
Akinek ez új, annak segítünk a játékban, bármiben!
Ráadásul, hamarosan jön a 3.évad és ihlet is lesz rendesen. :D

Puszi, Elle

Ui.: Ezenkívül Elle és Sylar is játsznak a történetben, csak itt egy kicsit más karakterek. :)

XXI. FEJEZET - Az esküvő (1. rész)

[ Elle szemszöge ]

Gyorsan eltelt a két hónap és én mindenben Lena-ék segítségére voltam, mintha csak a saját esküvőmről lett volna szó, vagy talán még jobban. Érdekes volt, de talán végig én izgultam jobban, kivéve, amikor eljött az esküvő napja, akkor már drága barátnőm pánikot egy sort. Na, nem mintha meg akarta volna magát gondolni, de nagyon izgatott volt.

Végül úgy döntöttek, hogy az iskolában tartják meg az esküvőt, de az épület annyira gyönyörűen ki volt díszítve, hogy rá se lehetett ismerni, mégis otthon éreztük magunkat.

Annyira örültem a boldogságuknak, amit el se tudtam volna képzelni magamról. Sosem tudtam örülni mások boldogságának, esetleg annak, hogy ha jól kitolhattam egy-egy alannyal vagy apám elismert engem ,habár ez meg igen ritkán történt meg. Megváltoztam és végre érezhettem valami boldogságfélét. Sosem lesz normális életem,  nem is érdemlek, de legalább egy kicsit haladok az emberség felé és képes vagyok szeretni, ez már haladás.
Igaz, nem az én hibám, hogy ilyen lettem, hiszen nem tudtam, hogyan lehetnék normális, hétköznapi, de akkor is sok hibát követtem el.
Minden esetre most egy dolog volt fontos, hogy Lena-nak ez legyen élete legszebb és legemlékezetesebb napja.
Éppen Lena-nak segíttetem az öltözködésben, amikor megcsörrent a telefonja, amit ő  felvett és  röviden beszélt is valakivel - úgy gondoltam, Dar volt az -  aztán, amikor lerakta a telefont, elég furcsán nézett rám, mintha félne valamit közölni velem, de mégis kellett volna.
 - Mi a baj Lena? Ugye, nem az esküvővel van valami?  - kérdeztem idegesen és közelebb léptem hozzá.
 - Nem, nem az esküvővel...,vagyis... - felelte Lena makogva, miközben a tükör elé állt és a fátylát kezdte el igazgatni kissé zavartan.
 - Vagyis? - kérdeztem türelmetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt, miről volt szó.
 - Csak most szólt Peter Petrelli, hogy  egy nagyon fontos ügyben, az ügyünkben el kell utazniaWashingtonba és nem tud Dar tanúja lenni, ezért helyette Gabriel... vagyis Sylar lesz az. - bökte ki végül barátnőm úgy, hogy láttam, közben nem is tud rám nézni.
Amikor kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem, mintha a szoba forogni kezdene velem és mintha a szívem ugyanekkor háromszorosára nőtt volna és vadul mocorogna és alig férne el a mellkasomban.
Legszívesebben elkezdtem volna hisztizni és ordibálni és legszívesebben elrohantam volna adni egy kis fejmosást Darius-nak, de aztán mégis visszafogtam magam. Méghozzá csakis egy dolog miatt, aki Lena volt. Most nem gondolhattam magamra, csakis rá, hogy neki ez legyen élete legszebb napja, hiszen ez volt neki élete Nagy Napja.
Ezért hát nem szóltam egy szót sem, csak még egyszer végignéztem Lena ruháján, hogy minden stimmel-e, majd amikor eljött az idő, elindultunk az "oltár" felé. Igaz, hogy nem szóltam, de azért mindvégig ott lebegett a szemem előtt az, amit Lena az imént közölt velem. Viszont eldöntöttem, hogy Rá, hogy Sylarre se fogok nézni.
Az ő tekintetét azonban végig magamon éreztem, amíg tartott a ceremónia, de most az egyszer nekem sikerült kizárnom őt, legalább is annyira, hogy barátaimra tudjak koncentrálni és élvezni tudjam az egészet, hogy át tudjam érezni azt, amikor kifejezték egymásnak, mennyire szeretik egymást...

 [ Lena szemszöge ]

Ahogy Deannel annak a helynek az irányában haladtunk, ahol végül Daré lehetek, csak Darius-t néztem, le sem tudtam róla venni a szememet. Láttam rajta, hogy ő is ugyanígy van ezzel és hogy tetszem neki menyasszonyként, ami nekem pedig a legfontosabb volt. 

Nem ez esküvő, nem a ruha számított, csak az, hogy az övé leszek életem végéig. Tényleg nem mindenkinek adatik meg, hogy megtalálja az igaz szerelmet és nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen boldogan menjen férjhez, mint én és ezért nagyon hálás voltam a jó Istennek. Darius nekem a létezés eleme volt, az életem odaadtam volna érte, neki, és végül is most oda is adtam.

Amikor Dean - szülők híján - átadott neki, tudtam, hogy ő is ugyanezt érzi, hogy ő is hasonlókat gondol.

A férfiaknak általában nem fontos a házasság, de neki mégis az volt, hogy elvegyen engem.

Szavaitól, amikor a fülembe súgta, hogy milyen gyönyörű vagyok, majd nem könnybe lábadt a szemem, de egyelőre nem akartam sírni.

Az igazat megvallva nem tudtam odafigyelni sem a pap szavaira, sem a körülöttünk lévő, kedvesen mosolyogó emberekre, én most úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk a szerelmemmel. Tudom, hogy ez nem szép, hiszen itt mindenki miattunk van itt, de nekem most akkor is csak ő volt.

Már akkor kezdtem el elérzékenyülni, amikor felhúztuk egymás ujjára a karika gyűrűt, de amikor a beszédeinket mondtuk  el egymásnak, azt nem bírtam ki könnyek nélkül. De ezek kizárólag a boldogság könnyei voltak, semmi más és neki szóltak, Darius Kingnek, az Életemnek.

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha."

[ Darius szemszöge ]

Tudtam, hogy Lena imádja ezt a verset és azt is, hogy neki ez nagyon fontos, mert az anyukája is ez olvasta fel az édesapjának, amikor összeházasodtak. Tudtam, hogy ő ennél szebbet, kifejezőbbet, szívből jövőbbet nem mondhatna senkinek, neki ez a vers volt maga a szeretet. Most én is, aki mindig kemény és kimért vagyok ,- kivéve persze Vele - elérzékenyültem egy kicsit.
Féltem, hogy én mit fogok majd mondani beszéd gyanánt, hiszen sohasem az az ember voltam, aki szavakkal fejezi ki az érzelmeit, most neki még el kellett, vagyis el AKARTAM mondani.
 - Lena, egyetlenem. Nem tudok olyan szavakat használni, amelyekkel  kifejezhetném, mit is érzek irántad és te mit jelentesz nekem. - kezdtem bele és igen zavarban voltam.
 - Én nem készültem ilyen szép verssel, mint te, ami, tudom, mit jelent neked. De azt tudom mondani, hogy én is ugyanezt érzem, csakis irántad és örökre ezt is fogom. - mondtam már kicsit magabiztosabban.
 - Mindig mindenki azzal jött, hogy én milyen szerencsés vagyok az erőm, miatt és hogy milyen erős vagyok, viszont én sohasem éreztem ezt szerencsének. Csak azóta érzem magam szerencsésnek, mióta te velem vagy. Erőt is te adsz nekem, és azóta érzem, hogy mindent le kell és le tudok küzdeni, mióta te az enyém vagy. - folyattam szerelmesen.
 - Sokáig bolond voltam és titkoltam mások előtt, hogy mit érzek irántad, de most már tudom, hogy ez volt életem legnagyobb hibája. Többé nem teszem és most is azt akarom, hogy mindenki tudja, nélküled elveszett vagyok, nélküled semmi lennék, te vagy az életem értelme és egyetlen boldogságom. Szeretlek Lena és ígérem, hogy boldoggá teszlek, ahogy te is azzá teszel engem. Számomra Mi egyek vagyunk és azok is leszünk örökre. - fejeztem be szerény szövegemet, de Lena ezen mégis elsírta magát. Ő tudta, hogy még soha senkinek nem mondtam ilyeneket, de még neki sem. Tudta, hogy nem a levegőbe beszélek, hanem minden a szívemből jön.
Aztán megcsókoltuk egymást, mellyel megpecsételtük a házasságot én immáron a világ leggyönyörűbb lánya asszony lett, az én feleségem, lelkem másik fele.
A taps vihar és a jó kívánságok most mind olyan halknak tűntek és elhalványultak a szépsége mellett.
Már akkor is elaléltam, amikor megláttam fehér ruhájában, de most, hogy már nem kellett hallgatnom ezerszer elmondtam ezt neki is, míg fogadtuk a csók özönt, míg fényképezkedtünk és végre amikor már a táncolhattam vele.

[ Dean szemszöge ]
 

Minden remekül alakult a mai napon és látni a húgomat, az egyetlen rokonomat ennyire boldognak, engem is azzá tett. Ráadásul ez egészet még szebbé tette, hogy Elle is itt volt, méghozzá velem, mellettem, az én páromként, még ha ez csak a mai napról szólt.

Természetesen felkértem táncolni is, amit ő örömmel teljesített és így hozzábújva még én is kicsit szerencsésnek érzem magam.
Csak egy dolog árnyékolta be a hangulatomat, méghozzá az, hogy az az átkozott Gray is itt volt és egyfolytában Elle-t bámulta, szinte le sem vette róla a szemét, főleg mióta táncoltunk. Igaz, én még rá is tettem egy lapáttal, azzal, hogy még szorosabban ölelgetni kezdtem Elle-t meg kicsit tapizni is.

 - Hey Dean, azt hittem ezt megbeszéltük, hogy csak barátok. - tiltakozott azonban Elle, de azért kedvesen nézett rám.

- Igen, ez igaz, de azt a marha exedet igazán felbosszanthatnánk, megérdemli, nem? És egész este csak téged bámul. - mondtam kissé gonoszan.

 - Meg, de hagyjuk, még csak foglalkozni se akarok vele. - mondta a szőke erélyesen, de aztán láttam, hoyg mégis csak a felé a szörny felé pillant és egy másodpercre elkomorodott az arca.

Ezután én is arrafelé néztem és láttam, hogy Sylar egy igen szemrevaló nővel beszélget, vagyis a csaj elég rendesen mászott rá. Láttam, hogy minden tagadás ellenére ez rosszul esik Elle-nek. Engem meg ez bántott, hiszen szerettem ezt a lányt.

[ Sylar szemszöge ]

Annyira gyönyörű volt ma este Elle... Igaz, nekem mindig az volt, azokkal a tiszta, égszínű szemeivel, tökéletes ajkaival, a szőke hajával és apró termetével, de ma este különösen szép volt ebben a kék ruhában, ami csak még jobban kiemelte szemét.  Ráadásul még soha sem láttam őt ilyen elegánsan és nőiesen felöltözve, hiszen általában "munka" közben találkoztam vele.

Elviseltem, hogy nem lehet az enyém, sőt ilyen mostanában eszembe se jutott - nem azért, mert nem vágytam volna rá, csak tudtam, hogy nem érdemlem meg és senkinek a szeretetét, pedig mindennél jobban vágytam erre az érzésre - , de amikor az a kék szemű szép fiú ölelgetni kezdte, nagyon ideges lettem. Pontosabban féltékeny.

Habár jogom nem volt ezt érezi, hiszen ő nem volt az enyém, de ez az érzés elmondhatatlan volt, amit akkor éreztem, amikor láttam, hogy más öleli Őt. Valahogy gondolatban még sohasem jutottam el addig, hogy esetleg ő mással is lehet, pedig nagyon kézenfekvő és logikus a dolog, de ebbe akkor sem tudtam soha belegondolni, csak most, amikor a szemem előtt zajlottak a dolgok.

 A következő pillanatban azonban ott termett mellettem egy hosszú hajú, magas nő, és elterelte a figyelmemet Elle-ről egy pillanatra. Észrevettem, hogy nagyon nyomul, sőt fel is ajánlkozott, amit én próbáltam finoman visszautasítani. Az Elle "megölése" utáni időszakban pedig örömmel belementem volna egy ilyen kalandba egy szexi nővel, de most ezen a szőke szépségen kívül más nem létezett.

Éppen visszanéztem rájuk, amikor arra lettes figyelmes, hogy az a férfi erővel meg akarja csókolni Elle-t, hiába ellenkezett a lány. Na, ekkor nem bírtam magammal és már odavolt minden józan ész , s tudtam, hogy nem is az én dolgom lett volna, mégis ott termettem mellettük. Azonnal közéjük álltam és elszántan néztem a pasi kék szemeibe.

 - Azonnal engedd el! - mondtam neki mérgesen és az ugyanígy nézett rám, sőt gyűlölettel.
Régen nem élte volna túl ezt a vitát, de már nem voltam az a gyilkos, még ha ezt sokan nem is hitték el.

[ Elle szemszöge ]

Ki tudja, mi a fene volt velem, de annyira zavart, amikor Sylar azzal a csinibabával beszélgetett és ahogy láttam, igen bizalmasan. Az a nő majd felfalta a szemeivel, amin ugyan nem csodálkozok, de akkor is, mit képzel? 

Én én miért vagyok ilyen hülye, hogy erre figyelek és hagyom hogy ez zavarjon engem? Nem akarom ezt, nem akarom, hogy itt legyen, de mégis folyamatosan őt bámulom a szertartás óta. Azt hiszem, Claire-nek nem kellett volna megmentenie engem, mert így is csak egy rakás szerencsétlenség vagyok.

 - Látod, mégsem vagy neki fontos. Akarod, hogy lássa, téged sem érdekel már?  - zavarta meg elmélkedésem Dean kérdése. Most olyan furcsán nézett rám, vagyis láttam, hogy az alkohol beszél belőle, hisz elég sokat ivot és ez ijesztő volt. Tudtam, hogy ilyenkor kicsit gátlástalan lesz.

Aztán egyre közelebb hajolt hozzám és megcsókolt, vagyis inkább csak ajkait az enyémekre tapasztotta, mert amint feleszméltem a ledöbbenésből, hogy mit csinál, akkor eltoltam magamtól amennyire tudtam. Azonban akkor ott termett mellettünk Sylar és közénk állt. Egy pillanatig csak néztem rá, fölém tornyosuló magas testére, de aztán nehezen megszólaltam.

 - Te mégis mit képzelsz magadról? És mi közöd ehhez?  - kérdeztem mérgesen, majd, még mielőtt ez a két kiskakas összeverekedett volna, vagy használta volna képességét belekaroltam Dean-be és az italpulthoz sétáltunk fakénnél hagyva ezt az állatot.

 - Sajnálom, Dean. Nem igaz, hogy mindenkit csak bajba keverek.  - mondtam mérgesen, majd megittam két pohár pezsgőt is.

Láttam Deanen, hogy ő sem nyugodt, de mindketten tartottuk magunkat, hiszen nem akartuk magunkra vonni a figyelmet és ezzel elrontani az esküvőt.

 - Azt hiszem, kimegyek, sétálok egyet, elszívok egy cigit. - mondta Dean rosszkedvűen, aztán kiment a teraszra, én pedig csak bólintottam.

Nagyon mérges voltam magamra és kedvetlen, hogy Dean most miattam szenved. Nem elég, hogy tudtam jól, gyengéd érzelmei vannak az irányomban, most még Sylarral is meggyűlhet a baja miattam.

Elegem volt, egyszerűen kész, nem bírtam tovább, elég Sylarből! Viszont muszáj volt lenyugodnom, mint esküvői tanú, nem lehettem ilyen állapotban, ezért a felső emeleti mosdók felé indultam, hogy kicsit lehűtsem magam.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettem bent, de azt tudom, hogy üres fejjel, gondolatok nélkül és csakis dühösen néztem magamat a tükörben egy ideig. aztán megmostam az arcom és megigazítottam a sminkemet. 

A haragom nem múlt el, de már nem remegtem, ezért úgy döntöttem, visszamegyek az emberek közé, nem akartam, hogy Lena miattam aggódjon.

Csakhogy, ahogy nagy hévvel megindultam kifelé a mosdóból, az ajtóban teljes erőből egy magas valakinek ütköztem, azonnal tudtam, ki az, Gabriel...ekkor kiakadtam.

 - Tűnj már el innen, és tűnj el az életemből! Nem látod, hogy mindig csak rosszat teszel? Most miattad elveszítek egy barátot! - vágtam a fejéhez üvöltve a dolgokat. Még szerencse, hogy az ünnepség az alsó szinten volt és a zene is hangos volt.

 - Csak azt akartam megnézni, hogy jól vagy-e.  -  felelte komoly hangon.

 - És mit érdekel téged, hogy én hogy vagyok???  - kérdeztem ugyanolyan hangnemben.  -  Akkor bezzeg nem érdekelt, mikor megöltél!

 - Elle... -  kezdte volna el, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, csak ellöktem őt az útból és el akartam menni a közeléből, de ő elkapta a karom és nem engedett, mire én egy kis áramot engedtem bele. De a francba, most ez is fájt, az, hogy fájdlamat okozok neki, pedig ha valaki megérdemelte azok után, mit tett velem, az ő volt.

 - Na, jó, ebből most már elég!  - mondta összeszűkült szemekkel, amikor feltápászkodott a földről.

Pedig azt hittem, végre béként hagy, de aztán, erejének segítségével a falhoz nyomott, aztán odajött hozzám ,megfogta jobb kezemet, majd berántott az egyik irodába. Erejével becsapta  és bezárta az ajtót, majd az ajtóval szemközti falra szorított. Nem fájt vagy ilyesmi, csak éppen mozdulni nem tudtam és féltem most, mert tekintete olyan ádáz, olyan gyilkos, olyan elszánt volt, mint annak idején.

Aztán megindult felém, jobb kezét felemelte homlokom irányában és tudtam, hogy mire készül. Biztos voltam benne, hogy felvágja a fejem és most meg is bizonyosodik arról, hogy meg is haljak.

XX. - FEJEZET - Barátság

 

[ Dean szemszöge ]

Ahogy leszálltam a gépről és ismét betettem a lábam New York-ba, az első gondolatom ismét az volt, hogy Elle-t akarom látni.
Pár hónapja miatta mentem el, hogy elfelejtsem őt. Persze ő ezt nem tudta, vagyis talán csak sejtette, de konkrétan sosem mondtam el neki, hiszen tudtam, hogy érzelmileg milyen labilis és hogy mi a véleménye a szerelemről.  Viszont úgy tűnik, ez a pár hónap távollét sem volt elég arra, hogy kiverjem a fejemből a szőke vadmacskámat, sőt azonnal a lakására is indultam.
Amint kinyitotta az ajtót és megláttam azokat a mesésen kék szemeit és a mosolyát, valahogy minden kétségem elmúlt és ahogy a nyakamba ugrott, felkaptam és megpörgettem a levegőben.
 - Szia szöszi. Hiányoztam?  - kérdeztem meg tőle egy csábos molyos keretében.
 - Igen, szépszemű, nagyon is. - válaszolt vissza Elle is hasonló flörtölős stílusban, de ugyanakkor tudtam, hogy nála ez csak bohóckodás, míg nálam már egyáltalán nem az.
 - Gyere be. Mire vársz?  - riasztott egyszer csak fel elmélázásomból Elle egy apró vállba veréssel, majd becibált a lakásába.
 - Elmegyek három hónapra, te meg folyton megpróbálod megöletni magad?  - kérdeztem megjátszott szigorúsággal, mire csak elmosolyodott.
 - Nem kellet volna itt hagynom téged. - jegyzetem meg elgondolkodva, kicsit magamat hibáztatva.
 - Habár...úgy hallottam, volt aki megvédjen. - tettem még hozzá, s közben Elle kissé elkomorodó arcán fürkésztem, és talán némi gúny is volt ebbe a megjegyzésben.
Rühelltem azt a pasast. Rühelltem, mert bántotta Elle-t, mert sok mást bántott, de legjobban csakis azért utáltam, mert Elle mégis őt volt képes szeretni, nem engem.
Persze Elle ezt sohasem vallaná,m hogy még mindig érez az iránt a szörnyeteg iránt valamit, de én tudtam, hogy igen.
Ráadásul féltékeny voltam, féltékeny, hogy nem én voltam mellette, amikor bajban volt, nem én védtem meg, mert én elmenekültem az érzéseim elől, de többet nem fogok, megbirkózok ezzel.
 - Látom, Lena-t azért néha felhívtad. - jegyezte meg erre csak Ő egy kis grimasszal együtt, de aztán elmosolyodott ismét.
 - Hagyjuk, ezek már elmúltak, inkább mesélj, mit csináltál  Los Angeles-ben,  rossz fiú! - mondta még Elle, majd leültünk a kanapéra.
 - Hmm. Ez jó kérdés, semmi érdemlegeset. Egy kis üzlet és sok-sok buli. - feleltem neki egy kacsintás közben, mintha állati jól szórakoztam volna, pedig ez a kis kiruccanás L. A.-be most nem volt olyan, mint szokott.
 - De most egy jó ideig nem megyek sehová. - egészítettem még ki gyorsan mondandómat, aztán megcirógattam Elle arcát és közben teljesen belemélyedtem és elvesztem angyali szemeibe, de ő ettől kicsit zavarba jött, azért abbahagytam.
 - Tulajdonképpen, azért jöttem, hogy egy ajánlatot tegyek neked. - tereltem aztán el a gondolatainkat a dologgal, amiért valóban jöttem. Vagyis ez egy hazugság lenne, csak részben jöttem ezért, mert valójában azért jöttem, hogy lássam őt, hogy vele legyek, mert hiányzott. És ami egyszerre okozta a boldogságot és a legnagyobb fájdalmat nekem, mert nem lehetett az enyém, úgy ahogy azt én akartam, hogy az enyém legyen. Azonban még inkább voltam csak a barátja, minthogy teljesen elveszítsem őt és ne találkozzak vele, de ennek megvolt az esélye, ha elárulom magam. Egy darabig tényleg jó volt külön és azt hittem, élhetek úgy, mint előtte, de be kellett látnom, hogy valami megváltozott. Azt a csókot - habár úgy teszek, mint aki nem emlékszik rá - soha nem feledem el, ez ad egy kis reményt. Különleges szál volt és van is köztünk és tudtam, hogy ezt ő is érzi...
 - Ajánlat? Hagy halljam?  - kérdezte felvont szemöldökkel Elle és ezzel visszazökkentett ismét a valóságba.
 - Mivel én fogom bevezetni Lena-t a templomba és te pedig a tanú leszel, lehetnél a párom az esküvőn. böktem ki egy csábos mosoly mellett, szemöldök elemelgetve, mire szőke barátnőm egy kicsit furcsán nézett rám.
 - Persze csak barátilag. - tettem gyorsan hozzá miközben vállára tettem a kezem.
 - Hát, ha mint barátok, nagyon is benne vagyok. - felelte Elle nevetve. - Amúgy is egyedül mentem volna...
Fogalmam sincs, hogy még meddig beszélgettünk el ezután, de Vele az idő észrevétlenül múlt mindig.
Az állandó nevetése volt az, azt hiszem, ami így fogva tartott, de aztán nagy nehezen kapcsoltam és észbe kaptam, hogy ideje lenne a húgomat is meglátogatni.
Nem akaródzott most elmenni innen, mégis lassan megindultam Lena-hoz. Tudtam, hogy most már minden nap láthatom Elle-t.

XIX. FEJEZET - Csajos dolgok

Habár még mindig nem sikerült kideríteni a rendőrségnek és senki másnak, hogy ki volt a fő szervezője ennek a bandának,  úgy tűnt ez a túsz ügy óta egy kicsit lecsillapodtak a kedélyek. Ismét tudtunk foglalkozni az iskolával, magánéletünkkel, már akinek volt.

Éppen sütit sütöttem, igaz nem voltam valami nagy szakács, de most Lena-t vártam, mert bejelentkezett mára hozzám és neki készíteni akartam valamit.

Amikor csöngetett  az ajtón,  tudtam, hogy ő lesz az és már rohantam is kinyitni, majd jól megölelgettük egymást.

 - Szia! Gyere be, már vártalak! - mondtam neki, aztán bementünk és leültünk a nappaliban.

 - Nos, miről akartál velem beszélni?  - kérdeztem egy huncut vigyorral az arcomon, mert valahogy sejtettem, hogy mit is fog majd mondani.

 - Hát.... - kezdett vele szégyenlősen a barátnőm. - ...megvan az esküvő időpontja, szombathoz két hónapra összeházasodunk Darral. - fejezte be végül, de ekkor már fülig ért a szája és én is felnevettem örömömben, majd a nyakába ugrottam.

 - Komolyan, annyira örülök nektek. Annyira összeilletek és megérdemlitek egymást. - mondtam kedvesen.

 - Szóval akkor két hónap?  - tettem fel a költői kérdést.

 - Igen. Szerintem lesz időnk mindent előkészítenünk addig, mivel nem akarunk olyan nagy esküvőt, sőt lehet, hogy az iskolában tarjuk majd, az úgyis olyan kastélyszerű épület. - mesélte nevetve Lena.

 - És lenne itt még valami. - folytatta tovább.

 - Nem tudom, nem-e túl nagy kérés, ha megkérnélek, hogy te legyél a tanúm?  - kérdezte meg végre Lena, mely kérdéssel igazán boldoggá tett.

- Hülyéskedsz?  - kérdeztem mosolyogva.

 - Meg is sértődtem volna, ha nem kérsz meg! Te vagy a legjobb barátom, tőled kaptam a második lehetőségem, senkinek nem lennék szívesebben a tanúja. Természetesen vállalom. - mondtam még mindig mosolyogva, vagyis már inkább vigyorogva.

- Majd eljössz velem egyik nap ruhát választani? Igaz, hogy nem lesz nagy esküvő, de azért menyasszonyi ruhát akarok. - mondta egy szerény vigyor mellett Lena.

 - És miért nem megyünk azonnal?  - vágtam rá azonnal a kérdést felelet helyett.

 - Azonnal?  - kérdezte barátnőm kissé bizonytalanul.

 - Aha. - feleltem, majd azon nyomban fel is ugrottam, mert most nagyon beindultam erre  a ruhanézegetős programra.

 - Rendben. Végül is, alig vártam már én is.  - válaszolta, majd ő is felállt és elindultunk a város központjába nézelődni.

Elég sok üzletbe betértünk és Lena egy halom ruhát felpróbált, de aztán meglátta azt a bizonyos igazit, melyről már akkor is tudta, hogy ebben megy férjhez, amikor még fel sem próbálta azt.

- Jaj, Lena, annyira gyönyörű vagy ebben. Még sose láttam ilyen szép ruhát. - mondtam Lena-nak, amikor már egy nagy tükör előtt feszített a fehér ruhájában, én meg igazgattam rajta, habár nem volt mit igazítani, mert tökéletesen állt neki.

 - Akkor ez a ruha lesz. Ezt akarom. - mondta a leendő menyasszony mosolyogva,.

  - De legfőképp Darius-t akarom. Akkor is hozzámennék, ha nem lenne ruhám. Megőrülök érte, nélküle nem lenne teljes az életem. - áradozott aztán egyszer csak szerelméről, amin én ismét elmosolyodtam.

 - Tudom, és annyira összeilletek. Ami pedig a legjobb, hogy ő is ugyanezt érzi. Örülök, hogy boldog vagy. - mondtam neki őszintén.

Ő egy ideig mosolygott, de aztán olyan furcsán elkomolyodott és engem kémlelt.

 - Mi az?  - kérdeztem gyanakodva. - Van rajtam valami?

 - Tényleg boldog vagyok, de tudod mikor lenne teljes a boldogságom? Ha te is az lennél. - mondta, majd közelebb lépett hozzám.

 - Én az vagyok. - vágtam rá azonnal nem túl magabiztosan.

- Nem vagy az. - ellenkezett Lena.

 - Figyelj, én visszajöttem a halálból, vannak barátaim, imádom a munkám. Nekem ez tökéletesen megfelel. - magyarázkodtam neki.

 - De neked is szükséged lenne valakire. - felelte Lena, csak nem rám hagyva a dolgot.

 - Rendben, majd egyszer megtalálom én is az igazit, de most foglalkozzunk inkább veled.  - mondtam, majd próbáltam volna őt visszaterelni a tükörhöz, nem sok sikerrel.

  - Szerintem te már azt megtaláltad. - mondta lassan hangsúlyozva a szavakat és összeszűkült szemekkel nézett rám.

 - Te miről beszélsz?  - kérdeztem, mintha nem tudnám, miről beszél, de ez egy képtelenség volt.

 - Hát Sylarről. - mondta ki, majd egy apró grimaszt vágott Lena.

 - Hát nekem biztos, hogy nem ő az igazi. - vágtam rá megrázva a fejemet.

 - Pedig én úgy látom, hogy megőrültök egymásért és nem csak ő érted. - mondta ki Lena, ami gondolom, már jó ideje benne volt, csak nem merte kimondani, mert tudta, hogy én hogy állok ehhez az egész témához.

 - Rosszul látod. Én utálom őt és soha nem bocsájtok meg neki. Most az, hogy csókolóztam vele, még nem jelent semmit... - szalad ki a számon, amit eddig senkinek nem mondtam. Kezem hirtelen a szám elé kaptam, nem mintha már ért volna valamit.

 - Wáááá. Szóval csókolóztatok? És ezt miért titkoltad el, ha nem számít?  - kérdezte hamiskás vigyorral Lenus.

 - Pont azért. - feleltem hirtelen, szinte még fel se tette teljesen a kérdését.

 - És jó volt?  - kérdezte szemöldök emelgetve, amitől egy kicsit leblokkoltam.

Most mit mondtam volna, hogy igen jól esett, mint még soha semmi és már nem is egyszer megtörtént, mióta újra találkoztunk? Hogy azóta is olyan hatásokat vált ki belőlem már csak a nézésével, mint senki más, de mégsem szeretem?

Ezt úgyse értené meg senki, még én sem . Csak azt tudtam, hogy én nem szeretem őt, nem szerethetem!

És tovább kell lépnem.

 - Kisasszony! Jöjjön kérem, ezt a ruhát kérjük! - hívtam magunkhoz vigyorogva az elárusító hölgyet, majd kicsit sunyin Lena-ra vigyorogtam, hogy téma lezárva.

HÍRDETÉS :)

Szerepjáték

katt a képre a linkért!

Mutatok nektek egy szerepjátékot, ahol két barátom az admin.. Gyere kérlek és nézz be hozzánk ;) 

Íme a történet:

"Eljön a Nagy Nap, az esküvő napja, ahol Bella és Edward kimondja a boldogító Igent, majd nászútra indulnak. A cél Isle Esme, ahol a fősuli kezdetéig maradhatnak. Edward enged Bellának, és beváltja ígéretét... A mézes hetek alatt Bellát rémálmok gyötrik egy kisgyerekről, akit meg kell védenie a Volturitól. Hamarosan rájön, hogy a gyermek az álmából valósággá válik...Bellának nemcsak a Volturival kell megküzdenie (hiszen nem létezhet halhatatlan gyermek), hanem a saját szomjával, "újszülöttségével" is." Így kezdődik a Breaking Dawn... 

...és így ér véget... ...És mi történik, ha elvonulnak a viharfelhők, és a régen nem dobogó szívekbe béke költözik? A Cullen-klán folytatja vidám és hosszú életét, immár 9 taggal. Renesme is élvezi az életet, bár sok mindenről lemarad. Egy nap aztán az ő élete is 180°os fordulatot vesz, és a nyugis életből belecsöppen a könyörtelen élet kellős közepébe. Rátalál a szerelemre, a veszélyre, ami minden lépését figyeli. Félemberi életében nem is sejti, milyen kegyetlen dolgokat tud művelni teliholdkor... Vagy mégsem? :D Elgondolkodtál már azon, hogy mi történt volna, ha Stephenie tovább írja a könyvet? Én igen, és ez a szerepjáték is ezért született. .. 7 évvel járunk a Bd után. mindenki boldog és ezek a halhatatlan szívek boldogok. Nessie már 16 éves külsőleg és lassan felfedezi a női bájait, míg Jake irul pirul ezekre. Edward és Bella még mindig boldog házasok és visszavonhatatlanul és mélyen szeretik egymást... Közel 7 éve, hogy a "buta bárány" oroszlánná változott és megmutatta mire képes, 7 év és ez alatt sok minden történt mindenkivel :) És hogy mik? nos válassz egy karaktert és kelt életre a BD folytatását és éld belé magad a fantasy világába :D

XVIII. - FEJEZET - Fogságban ( 2. rész)

Talán egy percre vesztettem el az eszméletem és azonnal tudtam is, hogy mi történt velem, hiszen ilyen helyzetben nem először fordult elő, hogy elájultam. 

Aztán azon kaptam, hogy Sylar karjaiban vagyok, aki azt hajtogatja, hogy lélegezzek mélyeket és én öntudatlanul tettem is. Ő meg velem együtt lélegzett és az arcomat, mellkasomat simogatta. Azután éreztem, hogy vizet locsol a tarkómba, amitől még jobban észhez tértem.

Csak ekkor nyitottam ki a szemem és az első, amit megláttam az ő aggódó barna szemei voltak. Tényleg aggódott értem? Azt hiszem, most valóban jól láttam. 

Pár pillanatig képtelen voltam megszólalni, csak belemélyedtem a szemeibe, de aztán úgymond feleszméltem és kiszabadultam az öleléséből.

Sajnos a szédülésem nem múlt el teljesen, de azért már sokkal jobban éreztem magam és tudtam, hogy ezt most neki köszönhetem.

Hálásan néztem rá és most nem tudtam levenni róla a tekintettem, mintha valami vagy valaki elvarázsolt volna engem. Ő azonban hirtelen felugrott és egy pohár vízzel tért vissza.

 - Idd ezt még meg, jobban érzed magad hamarosan! - mondta kedvesen. 

Egy ideig tétováztam, hiszen tudtam, hogy így is víz híján vagyunk, ráadásul még a tarkómra is locsolt belőle.

 - De te nem kérsz? Te alig ittál. - jegyeztem meg most én is kedves hangon, s közben kérdőn néztem rá.

 - Nem, csak idd meg te, én megvagyok. - felelte miközben megrázta a fejét.

Ekkor nagy nehezen kortyolgatni kezdtem a vizet és valahogy valóban kezdett elmúlni a rosszullétem.

Amikor megittam félig a pohár tartalmát ismét ránéztem, talán egy kicsit elérzékenyülten.

 - Köszönöm. - mondtam aztán neki halkan és továbbra is csak bámultam rá.

 - Nem csak a vizet, hanem, hogy segítettél ezt átvészelni, nélküled még mindig a padlón feküdnék. - tettem hozzá hálásan. Mert igen, hálás voltam neki, még ha félig utáltam is őt, de az utóbbi időben tényleg állandóan kihúzott a galibából.

 - Szívesen. - felelte ő is és most olyan szépen és kedvesen nézett rám, mint eddig soha.

Azután gondoltam egyet és én is levettem a pólóm és csak egy ujjatlan felső maradt rajtam. Láttam, hogy a dekoltázsomra pillant azon nyomban, de azt is, hogy amikor meglátta, hogy ezt és is észrevettem, zavartan másfelé kezdett el tekingetni, mint egy kisfiú, ami bevallom, még nekem is vicces volt.

  - Hidd el, én is nehezen viselem ezt a meleget. - tettem még hozzá, aztán végigsimított a karomon, de most hagytam neki.

 - Tudod...nekem nem éppen a meleggel van bajom. - kezdtem bele, s közben nyeltem egy nagyot.

 - Nem igazán bírom a bezártságot mióta....mióta gyerekkoromban kísérleteztek rajtam. - fejeztem be gyorsan, majd lehajtottam a fejem. 

Nem is tudom, hogy ezt most miért mondtam el neki, hiszen ezt még amúgy senkinek nem mondtam és hát nem ő az az ember, aki a legközelebb állt hozzám, de úgy látszik, ez a bezártság ezt teszi az emberrel.

 - Ezt nem tudtam. - mondta Ő erre együtt érző tekintettel, aztán egy ideig csak hallgattunk.

Nem tudtam, hogy mit mondjak, hiszen most olyan zavaros volt minden. Tegnap még gyűlöltem, ma pedig már hálát is érzek iránta és azt a különös érzést is a közelében, hogy a hatása alá kerülök, ha csak rám néz. Hisz mellette olyan gyengének érzem magam, de ez mégis olyan jól eső gyengeség, megmagyarázhatatlan...

És vágytam az érintésére, a hangját hallani, akármennyire is tiltakoztam ellene, így volt.

Azt hiszem, így hogy lehet nem éljük túl ezt az egészet, még egy kicsit örültem is, hogy ő van itt mellettem.

 - Elle, figyelj, ki fogunk innen jutni, ebben biztos vagyok. - szólalt meg aztán hirtelen ő mégis, mire én lassan bólintottam.

 - Tudom.- feleltem szűkszavúan, kissé bizonytalanul. - És tényleg hálás vagyok, hogy bejöttél ide a gyerekek miatt.

 - Nem csak a gyerekek miatt. - vágta rá szinte azonnal, de utána azt is láttam rajta, hogy zavarba jön és egy pillanatra elkapta a tekintetét, ami nagyon meglepett, de én is elkaptam a tekintetem.

 - Tudom, hogy nem hiszed el, de én bármit megtennék érted és én tényleg megváltoztam, már nem vagyok az a szörnyeteg, aki voltam. És nagyon sajnálom, amit veled tettem, ez volt életem legnagyobb hibája és ez belül gyötörni fog, amíg élek. Viszont elfogadhatnád a segítségem. - mondta szenvedélyes hangon, miközben és gyengéden néztem rá, fejemet a falnak támasztva,  úgy hallgattam a szavait.

 - Talán hiszek neked, de nagyon sok rosszat tettél. És azt is tudom, hogy ebben én is hibás vagyok, de nehéz hinni neked.  - válaszoltam én halkan.

 - Hát, a szüleink jól elcseszték az életünket. Úgy látom, mindkettőnket jó tönkretették az életét és most próbálnánk ezt helyre hozni. - jegyezte meg, aztán elmosolyodott, de ekkor én is elmosolyodtam, most először, mióta újra találkoztunk.

 - Hát el, rendesen. - tetem még hozzá, majd már el is nevettem magam és ő is.

 - Kicsit emlékeztet ez  a mostani helyzet egy régire, egy napfogyatkozásra... - jegyzete meg aztán halkan, majd jelentőségteljesen rám nézett, de közben észrevettem, hogy egyre közelebb hajol hozzám és én is hozzá.

 - Igen, engem, is amikor szintén elvesztettük az erőnket... - mondtam én alig hallhatóan mikor már majdnem összeértek ajkaink.

 - Akkor csókoltalak meg először... - folytatta ő is ugyanolyan halkan, mely szavaktól kirázott a hideg, de egyáltalán nem rossz értelemben, és végigfutott az egész testemen, majd  a fejemben, a tarkómnál és a gyomromban éreztem aztán leginkább ezt a zsibbasztó érzést.

Aztán már nem volt megállás, mert ajkaink összeértek és lágyan érintették egymást, majd nyelveink is összefonódtak. Behunytam a szemem és most át is adtam magam ennek a csóknak. Ő átkarolta a derekam és szorosan magához húzott és pedig ugyanezt tettem nyakánál fogva, aztán végigsimítottam mellkasán és érezte puha bőrét, megremegtem, közben pedig mindketten levegőért kapkodtunk, azt hiszem, még halkan bele is nyögtem ebbe a csókba.  Egyre szenvedélyesebb lett a csókunk és egyre jobban akartam még, még, még, őrülten akartam, de aztán egyszer csak megcsörrent a telefont, mire szétrebbentünk, aztán Sy megindult a készülék felé, én meg úgy éreztem, hogy égek, mint a rongy, olyan zavarban voltam.

Nem hallottam, hogy miről lehetett szó a telefonban, de Sylar arca elárulta, hogy valami nagyon nem jóról.

 - Azt mondtak, ha fél órán belül nincs itt Darius, egyikünket lelövik. - mondta komor képpel, mire ismét ideges lettem. Nem magam miatt, hanem inkább attól féltem, hogy az a bizonyos áldozat, majd Victor lesz.

Nem tudtam, mit mondani, csak éreztem, hogy elerednek a könnyeim, ez már túl sok volt nekem, nem akartam még egy embert elveszíteni, már így is túl sokan távoztak az éltemből.

Aztán Sylar közelebb lépett hozzám, megsimogatta az arcom, majd valami olyan elszántságot véltem felfedezni az arcán, mit még soha, vagy ha igen, akkor láthattam, ilyet, amikor éppen valakit meg akart ölni.

 - Na, jó ebből elég! Ezt nem fogom hagyni.  - mondta fennhangon.

 -Amikor azt hittem, Mrs. Petrelliről, hogy az anyám és bajban volt, akkor sem tudtak megállítani a képességblokkolók, hát most sem fognak! - tettem hozzá összeszűkült szemekkel, majd az ajtóra nézett, amit pár másodperc múlva ki is vágott az erejével.

Én elképedve, eltátott szájjal néztem rá, majd utána,mert ő már ki is viharzott a helyiségből.

Aztán odaszaladtam Victorhoz, hogy felébresszem és közben hallhattuk az emberek fájdalmas nyögéseit, amint Sylar össze-vissza röpteti őket, gondolom. Most biztos voltam benne, hogy azoknak a fegyveres embereknek nincs esélyük ellene, így is lett.

Nem sokra rá bejött Lena és a rendőrség embere, hogy jól vagyunk-e.

Már mindenki itt volt, Darius-is, a rablókat elkapták, Victort kórházba szállították. Még Cobell is itt volt már az egyik kolléganőjével, mire kimentünk az iskolából.

Sylar megmentett minket, de nem ölt meg senkit. Nem tudtam róla levenni a szemem, amikor megláttam, de most miden olyan zűrös volt, mindenki csak beszélt és kérdezett vagy éppen ölelgetett, hogy jól vagyok.

A emberrablóknak annyi volt, csak egy gond volt, hogy ebből még nem derült ki, hogy ki írányítja ezt az egész szervezetet.

Ezután Lena az autója felé vezetett engem, hogy hazavisz, mire a hátam mögül egy ismerős hang szólalt meg, Sylar volt az. Zavartam Lena-ra néztem, mire az beült a kocsiba.

 - Jól vagy? - kérdezte a férfi tőlem, ami megmentette az iskolát és közben végigsimított arcomon, majd meg akart ölelni, én egy pillanatra hagytam is,  de aztán kibújtam karjai közül.

 - Igen, jól vagyok. És köszönök mindent, hálás vagyok azért, amit ma tettél. - mondtam neki valóban hálásan.

 - De ez nem változtat azon, hogy nem akarom, hogy a közelemben legyél. - mondtam már hidegen, de azért a szemeitől így sem szabadultam.

 - Elhiszem, hogy megváltoztál, de ez semmit sem tesz az ellen, amit gondolok rólad. - mondtam még élesebben. - Megérted ezt?

- Igen, meg. - felelte halkan és bólintott egyet, de egyfajta szomorúságot véltem felfedezni az arcán, de akkor sem tudtam megbocsájtani.

Még egy ideig néztük egymást, aztán beültem Lena mellé az autójába, aki azonnal el is hajtott.

Még egyszer Sy-ra néztem és azt hiszem, meg is sajnáltam. Ma mindenkit megmentett, de ő mégis olyan magányosan állt ott, szinte türkrőződött róla a magányosság.

XVII. FEJEZET - Fogságban (1. rész)

Darius-nak nem sikerült megegyeznie Cobellel, de egyelőre még ő maradt az iskola vezetője, habár minden pillanatban lehetett arra számítani, hogy valaki beleállíthat egy hivatalos levéllel a leváltásról és bármikor megérkezhet az új igazgató.
Addig azonban haladt minden a régi kerékvágásban és így a szünidő előtt el akartuk vinni a gyerekeket az rég megígért és megérdemelt kirándulásra Disneylandbe.
Itthon most amúgy is káosz volt, a hozzánk hasonlókat folyamatos támadások érték és egyre többen tűntek el közülük, de nekünk fogalmunk sem volt, hogy hogy találhatnánk meg azt a bizonyos szervezetet, aki ezt teszi. Mert abban azért biztosak voltunk, hogy ezt szervezetten teszik. Nehéz idők voltak ezek a számunkra.
Elérkezett a kirándulás napja is és mivel egy jó pár gyerek nem tudott elmenni, ügyeletes tanároknak is kellett itthon maradni, akik felügyelnek ezekre a gyerekekre. Én azonnal jelentkeztem, mert sokan pont az én osztályomból maradtak itt, meg amúgy sem nagyon volt kedvem kirándulgatni, mostanában elég kedvetlen voltam.
Rajtam kívül még két tanár maradt, tehát összesen hárman: én, Victor, a matek tanár és Abby , a testnevelés tanár nő.
Általában váltásra ügyeltünk a gyerekekre, egy közülünk fél napra mindig hazamehetett.
Most éppen én voltam soron, vagyis éppen megérkeztem az iskolához, hogy leváltsam Abby-t és én maradjak éjszakára az iskolában és bentlakásos részben.
Amikor megérkeztem az iskola elé, leparkoltam, majd gyorsan a bejárathoz mentem, de a kapu zárva volt, és még a biztonsági kártyámmal sem tudtam bejutni. Nagyon rossz előérzetem támadt és úgy döntöttem, hogy a hátsó bejáratnál próbálkozok, mire hirtelen kivágódott a kapu és velem szemben vagy fél tucat fegyveres-maszkos ember állt.
 - Maga itt egy tanár, igen? Méghozzá Elle Bishop. - szólt hozzám az egyik valamiféle álnyájasággal.
Vajon honnan a francból tudja a nevem?  - tanakodtam magamban, de végül is bólintottam, valahogy jobbnak láttam most nem ellenszegülni.
 - Mint arra rájöhetett, szöszike, hogy a gyerekek és a két tanár a túszaink, de senkit se akarunk megölni, vagyis a főnök nem, én igen, csak az igazgatót akarjuk. - mondta fenyegető hangon az egyik nagydarab állat, mire én ajkamba haraptam.
- Az igazgató nincs a városban, sőt az országban sem. - válaszoltam kicsit idegesen.
 - De kérem, engedjék el a gyerekeket, én bemegyek helyettük. Darius jó barátom és hajlandó lenne értem megtenni bármit. - tettem még hozzá gyorsan, mire láttam, hogy többen is felkapják a fejüket. Nekem pedig nem volt itt min gondolkodni, csak azt tudtam, hogy ezeket a gyerekeket biztonságban akarom tudni és az én életem most itt annyira nem számított.
 - Tudod, nem a gyilkolás a célunk, tényleg, szóval miért ne. - mondta gonoszul a nagy darab, majd megfogta a karomat és berángatott a kapun.
Az udvar teli volt szintén fekete ruhás, maszkos emberekkel, jó pár autóval és furgonnal.
Aztán előlépett valami főnökféle, mert a többiek mind rá pislogtak és addig nem is csináltak semmit, amíg ő nem jelzett.
 - Szóval, te vagy Teréz Atya. - mondta gúnyosan, majd végigsimított arcomon, mire én összeszorítottam ajkaimat.
 - Az alku a következő: megkímélem ezeknek a kis korcsoknak az életét és kiengedem őket, ha három tanár, akinek van képessége önként bemegy helyettünk. Ha nem vállalja mindhárom önként, akkor maradnak a vakarékok és nem garantálom, hogy pár óra múlva nem esik bajuk.
 - Rendben! - bólogattam ijedtem, mégis határozottan, habár fogalmam sem volt, hol van Victor és Abby és hogy belemennek-e ebbe az alkuba.
Aztán pár ember egy sötétkék furgon felé vette az irányt, kinyitották az ajtót, majd megláttam Victort és Abby-t összekötözött lábakkal, leragasztott szájjal, akiket ezután a földre löktek.
Láttam, hogy az arcukon kék-zöld foltok vannak és az esés sem lehetett nekik valami kellemes, mire én is együttérzően sóhajtottam.
 - Nos akkor ti - és bármit tehetünk veletek- vagy a kölykök?  - kérdezte fennhangon a főnök, majd intett, hogy oldozzák el kollégáimat és vegyék le a szájukról a szigetelő szalagot.
Ekkor viszont olyan történt, amire a legrosszabb rém álmomban sem gondoltam volna. Ami, azt hittem, hogy már a múlté és soha nem kell hasonló borzalmakat átélni.
Abby valószínűleg sokkot kapott és össze-vissza ordítozott és azt követelte, hogy engedjék őt el, ő nem fog szenvedni ezek a gyerekek miatt tovább és utálja azt is, hogy van képessége. Aztán még, mielőtt bármit is tehettem volna, egyszerűen csak rohanva megindult az előbbi pasas felé, mire az előkapta pisztolyát és hidegvérrel fejbe lőtte.
Hangtalan sikoly jött ki a torkomon és levegő után kapkodtam. Egyszerre tört rám a hányinger és a fájdalom a gyomromban, majd azonnal társult hozzá a szédülés. Azonban a diákjaim miatt tartanom kellett magam, azért nem tört ki rajtam a hisztéria, csak a könnyeim kezdtek el folyni szintén hangtalanul.
Láttam Victoron is ugyanezt, habár ő elég érzéketlen és magának való ember volt, így ő is csak állt ott mozdulatlanul.
 - Mivel három felnőttről volt szó, így az alkunak annyi, hiszen már csak ketten vagytok. - mondta gúnyosan a góré, majd elröhögte magát és pár társa is csatlakozott hozzá.
- Ne... - ellenkeztem alig hallhatóan.
 - Vagy esetleg van itt még egy felnőtt, aki kockáztatná az életét?  - kérdezte hangosan és gúnyosan ez a gátlástalan mocsok, tudván, hogy nincs itt más rajtunk kívül.
 - Igen. Én, ha megfelelek! - hallottam e-szavakat a hátam mögül egy ismerős hangon.
 - Gabriel Gray vagyok és az igazgató közeli barátja, azt hiszem, én is megfelelek az igényeinknek. - mondta elszántan Sylar, majd erejével kivágta az ajtót jelezvén, hogy akár indulhatunk is. Ezután azonnal mélyen az én szemedbe nézett, olyanformán, hogy meg fog védeni, de én elkaptam a tekintetem.

Nem tudtam, mi a rosszabb, ha a gyerekek maradnak bent, vagy én vele és Victorral, de aztán az utolsó pillanatban mégsem mertem ellenkezni, hiszen tényleg a gyerekek voltak az elsők. Na, nem mintha az én véleményem számított volna.
Aztán végül is ismét elkapta valamelyik a karom, eléd durván, és elkezdtek befele vonszolni, de Victort is. Sylart valahogy nem bántottak, csak fegyveresek követték, úgy, mint bennünket.
Egyszer csak megálltunk az egyik tanteremnél, melynek ajtaját kinyitva láthattuk, hogy ott vannak a gyerekek.
Tényleg nem csaptak be bennünket, kiengedték őket, de közben, ahogy haladtak kifelé a gyerekek, az egyik kislány megindult felém, hogy megöleljen, de én intettem neki, hogy ne tegye. Szerencsére hallgatott rám.
Ezután tanárihoz, illetve a tanáriba vezettek bennünket, majd ránk zárták az ajtót és elvették az áramot , csak a telefon működött. De mindezek előtt valamiféle szerkezetet mutattak nekünk, melyet ha bekapcsolnak, állítólag gátolja az erőnket. Később bebizonyosodott, hogy nem csak állítólag és nem hazudtak ezzel kapcsolatban. Azt mondták, innen akkor szabadulunk, ha  Darius King megérkezik, de reménykedjünk, hogy siet.
Azután ránk zárták az ajtót, majd leültem az egyik ablakhoz közeli székhez, ahonnan beszűrődött valami fény és Victor is így tett, akin láttam, hogy nincs éppen túl jó állapotban.
 - Elle, minden rendben lesz. - szólalt meg egyszer csak  Sylar, de én úgy tettem, mint aki nem is hallja, amit mond.
 - Maga szerint tényleg kijutunk innen élve?  - nézett rá reménykedve, a megtört Vic, mire Sy bólintott, de utána ismét rám szegezte tekintetét. Hát igen, nála erősebb emberrel még nem ia találkoztam, de ezt neki nem kell tudni, hogy így gondolom.
 - Egy szavát se higgye el! - mondtam,majd vágtam egy apró grimaszt. - Nem tudja, hogy ő kicsoda? Ő Sylar. Tudja, aki felvágja az emberek fejét a képességükért. - és még mutattam a kezemmel is a jellegzetes vágás helyét.
Victor erre ijedten rám, utána meg rá nézett, majd láttam rajta, hogy neki is megvan a vélemenye Sylarről, akire én diadalittasan vigyorogtam, mint egy gyerek, hogy "nesze neked, ki vagy közösítve."
Arra azonban nem számítottunk, hogy a fogva tarkóink nem éppen türelmesek és folyamatosan telefonálgattak nekünk, hogy mi fog velük történni, ha hamarosan nem érkezik meg az igazgató. Gondolom, rajta is ugyanezt gyakorolták, vagyis biztosra tudtam, mert egyszer csak bejött az egyik ember, és kirángatta Victort a tanáriból.
Amikor visszavezették, Victor holtsápadt volt és azt mondta, Darius-szal beszélt, aki úton van ide. Láttam rajta azt is, hogy bántották.
Ezek a barmok nem sokra rá úgy gondolták, egy kicsit megkínoznak bennünket és felkapcsolták maximumra a fűtést, melytől lassan már én is izzadtam és egyfolytában szomjasak voltunk. Csak éppen vízből volt híján a tanáriban.
Az egyik pillanatban Victor megszédült és majdnem a földre esett, de ekkor Sylar elkapta őt, így megóvva attól, hogy összeverje magát újból.
Ezután székeket rakott össze neki és lefektette rájuk az idős férfit, miközben valamit halkan beszélt is hozzá,  mire még én is egy kicsit enyhébben néztem rá.
 - Majdnem elájult, de szerintem most reggelig aludni fog. - mondta aztán már nekem Sylar, amikor közelebb jött hozzám.
 - Az jó, legalább nem stresszeli magát feleslegesen. - szólaltam meg én is nagy nehezen.
- Csak ne lenne ilyen meleg. - jegyeztem meg aztán már nagy levegőt véve, amiből úgy tűnt, mintha egyre kevesebb lenne.
Az volt a baj, hogy nekem nem is meleggel volt a fő bajom, hanem nem igazán bírtam a bezártságot, mióta gyerekoromban annyit kísérleteztek rajtam egy sötét szobában. A még ennél is nagyobb baj volt, hogy ilyenkor pánik rohamaim voltak és éreztem, hogy már nem sokáig bírtam, sőt, már reszketni is kezdtem.
Úgy tűnt, ezt Mr. Szörnyeteg is észrevette és egész közel lépett hozzám, majd vállamra tette a kezét.
 - Azt hiszem, ott a fal mellett a földön lesz a leghidegebb, oda kellene ülnöd. - tanácsoltam majd nem levéve kezét a vállamról a fal irányába kezdett terelni. Arra még volt erőm, hogy arrébb húzzam tőle a vállamat, de azért leültem, ahogy tanácsolta és valamennyire tényleg jobb is volt így, csak hát, ez nem nagyon változtatott azon, hogy be vagyunk rázva.
Ő megállt a fal mellet, ő is nekidőlt, de úgy tűnt, nem igen mer leülni mellém. Habár nem hiszem, hogy ő bármitől is félne, de  nagyon díjaztam a döntését. A szemét viszont nem vette le rólam és be kellett vallanom, hogy én is gyakran felpillantottam rá. Ezek a szemek voltak, amikbe annak idején először beleszerettem.
Egyszer csak láttam, hogy leveszi a felsőjét és én meg, mint valami bamba kislány pár pillanatig le sem tudtam venni a szememet izmos karjáról és hasfaláról.
Biztosan meg vagyok húzatva, hogy most ilyeneken jár az agyam, amikor éppen akár az életünkről is szó lehet, de azt hiszem, ezek a dolgok voltak azok, amiket nem én irányítottam.
 - Lehet, hogy neked is meg kéne szabadulni egy-két ruhadarabtól. - jegyezte aztán meg Sy és láttam, hogy halványan el is vigyorodik.
A tekintetünk egy kis ideig egybefonódott, és ezektől a piszkos gondolatoktól alsó ajkamba haraptam, majd ő is leguggolt mellém, de akkor észbe kaptam és nem is reagáltam, mintha nem is hallottam volna őt.

Nem értem, miért van ez mindig a közelében és miért van még mindig hatással rám. Rájöttem, hogy nem akarok semmit se érezni iránta, még gyűlölni se, inkább szabadulni akarok a hatása alól.
A következő percben viszont egyre nagyobb lett a légszomjam és éreztem, hogy arcomon kivert a hideg veríték és a szívem pedig a normálisnál jóval gyorsabban ver. Aztán pedig már csak minden elsötétült előttem, mintha itt se lennék...

Egy kis kitérő itt is...

Kaptam egy díjat Mirtilltől és Adrikától, mely igazán jól esett nekem. Köszönöm szépen nektek, babcik. (L)
Szabályok:
1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg a díjat, akitől kaptad!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küldd tovább 7 írónak és linkeld be a blogjukat!
5. Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket.

Az a bizonyos 7 dolog rólam:

1. Imádok szerepjátékozni, a végsőkig kitartok. :D
2. Nagyon szeretek olvasni kiskorom óta.
3. Állandóan nevetek. xD
4.Nagyon szeretem a kutyákat, főleg az én két kutyusomat. :)
5. Imádom a Heroes sorozatot és azon belül Sylart. (LLL)
6. A csokiii a mindenem, már-már függőségem. :D
7. Tanárnak készülők és úgy érzem, ez számomra hivatás lesz.

És a 7 személy és blog, akiknek én adom tovább:

1. Kathy
2. Zoe
3. Any
4. Lena
5. Adrika
6. Rich
7. Rosalie

XVI. - FEJEZET - Daniel Cobell

Daniel Cobell az az ember volt, aki valahogy mindig elérte, amit akart, mindig  mindenkit meggyőzött az igazáról.
Már azt rebesgették, hogy ő lesz az Egyesült Államok elnöke, legalábbis nagyon erre e posztra pályázott.
Csak éppen az volt a baj, hogy valamiért nagyon ellenünk és az iskolánk ellen hangolta az embereket. Persze mindezt nagyon kulturáltan tette, de tudtuk, hogy nem éppen tiszták a szándékai.
Egyik alkalommal bejelentkezett az iskolába, mert beszélni szeretett volna Darius-szal és meggyőzni bennünket arról, hogy az iskola ellenes beszédei nem ellenünk irányulnak, hanem inkább az egyszerű emberek megvédése érdekében. Na, persze... Már a képén látszik, hogy nem egy becsületes ember, de hát kénytelenek voltunk fogadni őt.
A biztonsági őr felvezette Cobell-t a tanáriba, majd mindannyiuknak bemutatkozott. Nagyon nyájas, illedelmes és készséges volt, túlságosan is, de azért mi is próbáltunk ugyanígy viszonyulni hozzá az iskola miatt.
Amikor rám került a sor és a bemutatkozásnál megfogta a kezem, valami kellemetlen borzongás járta át az egész testem, nagyon rossz érzésem volt vele kapcsolatban.
 - Daniel Cobell. - mondtam, mintha úriember volna.
 - Elle Bishop. - mondtam kissé színtelen hangon, mert ahogy nézett a szemembe, attól még rosszabb érzések keletkeztek bennem. Olyan ismerős volt ez az ember, mintha ismerném őt, mintha már láttam volna valahol, de nem ugrott be.
-  Üdvözletem, Elle. - mondta mosolyogva, sokat sejtető álmosollyal az arcán és le nem vette rólam a szemét. Igazán hátborzongató élmény volt ez a számomra. Még szerencse, hogy ezután Darius-szal kettesben elvonultak az igazgatóiba, így nem kellett vele beszélgetnem.
Az idő alatt, amíg ők ketten megvitatták a dolgokat a tanáriban, végeztünk egy kis papírmunkát, majd egy óra múlva Dar is megjelent ismét a tanáriban elég gondterhelt arckifejezéssel.
 - Na, sikerült meggyőzni?  - kérdezte tőle Lena aggódó tekintettel.
 - Nem igazán. - felelte sóhajtva Darius.
 - Azt mondta, hogy meghagyja az iskolát, ha olyan valaki lesz az igazgató, akit ő választ és nincsen semmilyen képessége. Természetesen tanítani maradhatnák mindannyian. Lehet, hogy bele is mennék, de szerintem úgysem tartaná meg az iskolát, egy idő után bezárná. - mesélte a főnököm miközben egy jó nagyon sóhajtott.
 - Nem, ezt nem hagyhatod és nem engedheted át a helyed! - mondtunk szinte kórusban barátnőmmel és felpattantunk ülőhelyünkből.
 - Én mindent megteszek, de igen nagy a befolyása, csak tudnám, hogyan érte el. - mondta gyanakodva  és elmerengve Darius.
 - A legfurcsább az volt, hogy nem tudtam olvasni a gondolataiban. Itt valami nagyon nem stimmel. - folytatta tovább félelmeinek ecsetelését az igazgató.
 - Ráadásul ezek a furcsa eltűnések is itt vannak a fajtánkból. Most már én is kezdem azt hinni, hogy jobb volt, amíg nem fedtük fel magunkat. - tette hozzá keserűen.
 - Erről jut eszembe... - kezdtem bele, mert eszembe villant az előző esti kis incidensem.
 - Tegnap este hazafelé megtámadtak valami suhancok és azt akarták, hogy hagyjam itt az iskolát. Ami viszont a legfurcsább volt, hogy nekik is volt képességük. - meséltem nagyokat nyelve barátaimnak.
 - Jézusom, Elle, de nem bántottak?  - kérdezte Lena aggódva, majd közelebb jött hozzám és megfogta a kezem.
 - Nem,  vagyis nem sikerült nekik, jól vagyok. - feleltem határozottan.
 - És hányan voltak? Tudnál rólunk személy leírást adni?  - kérdezte Darius, akin azért szintén láttam, hogy egyre idegesebb.
 - Úgy öten-hatan, és azt hiszem, tudnék. - feleltem bólintva, majd egy apró fintort vágtam.
 - De nagyon ügyes vagy, te lány, hogy így megvédted magad. - dicsért meg Lena, mire és irtózatos zavarba jöttem.
 - Ööö...tulajdonképpen volt, aki segített. - jegyeztem meg ugyanúgy. Nem is értettem, hogy most miért vagyok ilyen zavarban, mint valami szerelmes tini, pedig nem is voltam szerelmes. Lehet, ezt el se kellett volna mesélnem nekik, de hát, ha nem én védtem meg magam.
 - Wow! Valaki megmentetett? - kérdezte Lena vigyorogva, szemöldökét emelgetve.
 - Már éppen az utolsó pillanatban megjelent Sylar, elintézte őket, majd hazavitt a motorján. - böktem ki végre mindet egyben, hogy minél előbb túlessek rajta.
Erre ők mindketten még szélesebben vigyorogtak rám, mire én egy kicsit mérges lettem rájuk.
 - Most mi van? Miért néztek így?  - kérdeztem morcos képpel.
 - Totálisan egymásba vagytok esve még mindig. - mondta Darius huncut képpel, de nagyon is komolyan, mire én legyintettem.
 - Te nem vagy eszednél! - mondtam szinte megsértődve, majd ott hagytam őket.
Nem szoktam Darius-szal így beszélni, de ez már több volt a soknál.
Még hogy én szerelmes Sylarbe? Ez meg van húzatva. Pont abba az emberbe, aki a legjobban bántott, egy gyilkosba? Soha. És ő meg belém? Még mindig? Hiszen sose szeretett. Ebből is látszik, hogy Darius-nak fogalma sincs, miről beszél.
Ráadásul ez a Cobell is idegesített, vajon miért olyan ismerős nekem?