XXI. FEJEZET - Az esküvő (1. rész)

[ Elle szemszöge ]

Gyorsan eltelt a két hónap és én mindenben Lena-ék segítségére voltam, mintha csak a saját esküvőmről lett volna szó, vagy talán még jobban. Érdekes volt, de talán végig én izgultam jobban, kivéve, amikor eljött az esküvő napja, akkor már drága barátnőm pánikot egy sort. Na, nem mintha meg akarta volna magát gondolni, de nagyon izgatott volt.

Végül úgy döntöttek, hogy az iskolában tartják meg az esküvőt, de az épület annyira gyönyörűen ki volt díszítve, hogy rá se lehetett ismerni, mégis otthon éreztük magunkat.

Annyira örültem a boldogságuknak, amit el se tudtam volna képzelni magamról. Sosem tudtam örülni mások boldogságának, esetleg annak, hogy ha jól kitolhattam egy-egy alannyal vagy apám elismert engem ,habár ez meg igen ritkán történt meg. Megváltoztam és végre érezhettem valami boldogságfélét. Sosem lesz normális életem,  nem is érdemlek, de legalább egy kicsit haladok az emberség felé és képes vagyok szeretni, ez már haladás.
Igaz, nem az én hibám, hogy ilyen lettem, hiszen nem tudtam, hogyan lehetnék normális, hétköznapi, de akkor is sok hibát követtem el.
Minden esetre most egy dolog volt fontos, hogy Lena-nak ez legyen élete legszebb és legemlékezetesebb napja.
Éppen Lena-nak segíttetem az öltözködésben, amikor megcsörrent a telefonja, amit ő  felvett és  röviden beszélt is valakivel - úgy gondoltam, Dar volt az -  aztán, amikor lerakta a telefont, elég furcsán nézett rám, mintha félne valamit közölni velem, de mégis kellett volna.
 - Mi a baj Lena? Ugye, nem az esküvővel van valami?  - kérdeztem idegesen és közelebb léptem hozzá.
 - Nem, nem az esküvővel...,vagyis... - felelte Lena makogva, miközben a tükör elé állt és a fátylát kezdte el igazgatni kissé zavartan.
 - Vagyis? - kérdeztem türelmetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt, miről volt szó.
 - Csak most szólt Peter Petrelli, hogy  egy nagyon fontos ügyben, az ügyünkben el kell utazniaWashingtonba és nem tud Dar tanúja lenni, ezért helyette Gabriel... vagyis Sylar lesz az. - bökte ki végül barátnőm úgy, hogy láttam, közben nem is tud rám nézni.
Amikor kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem, mintha a szoba forogni kezdene velem és mintha a szívem ugyanekkor háromszorosára nőtt volna és vadul mocorogna és alig férne el a mellkasomban.
Legszívesebben elkezdtem volna hisztizni és ordibálni és legszívesebben elrohantam volna adni egy kis fejmosást Darius-nak, de aztán mégis visszafogtam magam. Méghozzá csakis egy dolog miatt, aki Lena volt. Most nem gondolhattam magamra, csakis rá, hogy neki ez legyen élete legszebb napja, hiszen ez volt neki élete Nagy Napja.
Ezért hát nem szóltam egy szót sem, csak még egyszer végignéztem Lena ruháján, hogy minden stimmel-e, majd amikor eljött az idő, elindultunk az "oltár" felé. Igaz, hogy nem szóltam, de azért mindvégig ott lebegett a szemem előtt az, amit Lena az imént közölt velem. Viszont eldöntöttem, hogy Rá, hogy Sylarre se fogok nézni.
Az ő tekintetét azonban végig magamon éreztem, amíg tartott a ceremónia, de most az egyszer nekem sikerült kizárnom őt, legalább is annyira, hogy barátaimra tudjak koncentrálni és élvezni tudjam az egészet, hogy át tudjam érezni azt, amikor kifejezték egymásnak, mennyire szeretik egymást...

 [ Lena szemszöge ]

Ahogy Deannel annak a helynek az irányában haladtunk, ahol végül Daré lehetek, csak Darius-t néztem, le sem tudtam róla venni a szememet. Láttam rajta, hogy ő is ugyanígy van ezzel és hogy tetszem neki menyasszonyként, ami nekem pedig a legfontosabb volt. 

Nem ez esküvő, nem a ruha számított, csak az, hogy az övé leszek életem végéig. Tényleg nem mindenkinek adatik meg, hogy megtalálja az igaz szerelmet és nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen boldogan menjen férjhez, mint én és ezért nagyon hálás voltam a jó Istennek. Darius nekem a létezés eleme volt, az életem odaadtam volna érte, neki, és végül is most oda is adtam.

Amikor Dean - szülők híján - átadott neki, tudtam, hogy ő is ugyanezt érzi, hogy ő is hasonlókat gondol.

A férfiaknak általában nem fontos a házasság, de neki mégis az volt, hogy elvegyen engem.

Szavaitól, amikor a fülembe súgta, hogy milyen gyönyörű vagyok, majd nem könnybe lábadt a szemem, de egyelőre nem akartam sírni.

Az igazat megvallva nem tudtam odafigyelni sem a pap szavaira, sem a körülöttünk lévő, kedvesen mosolyogó emberekre, én most úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk a szerelmemmel. Tudom, hogy ez nem szép, hiszen itt mindenki miattunk van itt, de nekem most akkor is csak ő volt.

Már akkor kezdtem el elérzékenyülni, amikor felhúztuk egymás ujjára a karika gyűrűt, de amikor a beszédeinket mondtuk  el egymásnak, azt nem bírtam ki könnyek nélkül. De ezek kizárólag a boldogság könnyei voltak, semmi más és neki szóltak, Darius Kingnek, az Életemnek.

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha."

[ Darius szemszöge ]

Tudtam, hogy Lena imádja ezt a verset és azt is, hogy neki ez nagyon fontos, mert az anyukája is ez olvasta fel az édesapjának, amikor összeházasodtak. Tudtam, hogy ő ennél szebbet, kifejezőbbet, szívből jövőbbet nem mondhatna senkinek, neki ez a vers volt maga a szeretet. Most én is, aki mindig kemény és kimért vagyok ,- kivéve persze Vele - elérzékenyültem egy kicsit.
Féltem, hogy én mit fogok majd mondani beszéd gyanánt, hiszen sohasem az az ember voltam, aki szavakkal fejezi ki az érzelmeit, most neki még el kellett, vagyis el AKARTAM mondani.
 - Lena, egyetlenem. Nem tudok olyan szavakat használni, amelyekkel  kifejezhetném, mit is érzek irántad és te mit jelentesz nekem. - kezdtem bele és igen zavarban voltam.
 - Én nem készültem ilyen szép verssel, mint te, ami, tudom, mit jelent neked. De azt tudom mondani, hogy én is ugyanezt érzem, csakis irántad és örökre ezt is fogom. - mondtam már kicsit magabiztosabban.
 - Mindig mindenki azzal jött, hogy én milyen szerencsés vagyok az erőm, miatt és hogy milyen erős vagyok, viszont én sohasem éreztem ezt szerencsének. Csak azóta érzem magam szerencsésnek, mióta te velem vagy. Erőt is te adsz nekem, és azóta érzem, hogy mindent le kell és le tudok küzdeni, mióta te az enyém vagy. - folyattam szerelmesen.
 - Sokáig bolond voltam és titkoltam mások előtt, hogy mit érzek irántad, de most már tudom, hogy ez volt életem legnagyobb hibája. Többé nem teszem és most is azt akarom, hogy mindenki tudja, nélküled elveszett vagyok, nélküled semmi lennék, te vagy az életem értelme és egyetlen boldogságom. Szeretlek Lena és ígérem, hogy boldoggá teszlek, ahogy te is azzá teszel engem. Számomra Mi egyek vagyunk és azok is leszünk örökre. - fejeztem be szerény szövegemet, de Lena ezen mégis elsírta magát. Ő tudta, hogy még soha senkinek nem mondtam ilyeneket, de még neki sem. Tudta, hogy nem a levegőbe beszélek, hanem minden a szívemből jön.
Aztán megcsókoltuk egymást, mellyel megpecsételtük a házasságot én immáron a világ leggyönyörűbb lánya asszony lett, az én feleségem, lelkem másik fele.
A taps vihar és a jó kívánságok most mind olyan halknak tűntek és elhalványultak a szépsége mellett.
Már akkor is elaléltam, amikor megláttam fehér ruhájában, de most, hogy már nem kellett hallgatnom ezerszer elmondtam ezt neki is, míg fogadtuk a csók özönt, míg fényképezkedtünk és végre amikor már a táncolhattam vele.

[ Dean szemszöge ]
 

Minden remekül alakult a mai napon és látni a húgomat, az egyetlen rokonomat ennyire boldognak, engem is azzá tett. Ráadásul ez egészet még szebbé tette, hogy Elle is itt volt, méghozzá velem, mellettem, az én páromként, még ha ez csak a mai napról szólt.

Természetesen felkértem táncolni is, amit ő örömmel teljesített és így hozzábújva még én is kicsit szerencsésnek érzem magam.
Csak egy dolog árnyékolta be a hangulatomat, méghozzá az, hogy az az átkozott Gray is itt volt és egyfolytában Elle-t bámulta, szinte le sem vette róla a szemét, főleg mióta táncoltunk. Igaz, én még rá is tettem egy lapáttal, azzal, hogy még szorosabban ölelgetni kezdtem Elle-t meg kicsit tapizni is.

 - Hey Dean, azt hittem ezt megbeszéltük, hogy csak barátok. - tiltakozott azonban Elle, de azért kedvesen nézett rám.

- Igen, ez igaz, de azt a marha exedet igazán felbosszanthatnánk, megérdemli, nem? És egész este csak téged bámul. - mondtam kissé gonoszan.

 - Meg, de hagyjuk, még csak foglalkozni se akarok vele. - mondta a szőke erélyesen, de aztán láttam, hoyg mégis csak a felé a szörny felé pillant és egy másodpercre elkomorodott az arca.

Ezután én is arrafelé néztem és láttam, hogy Sylar egy igen szemrevaló nővel beszélget, vagyis a csaj elég rendesen mászott rá. Láttam, hogy minden tagadás ellenére ez rosszul esik Elle-nek. Engem meg ez bántott, hiszen szerettem ezt a lányt.

[ Sylar szemszöge ]

Annyira gyönyörű volt ma este Elle... Igaz, nekem mindig az volt, azokkal a tiszta, égszínű szemeivel, tökéletes ajkaival, a szőke hajával és apró termetével, de ma este különösen szép volt ebben a kék ruhában, ami csak még jobban kiemelte szemét.  Ráadásul még soha sem láttam őt ilyen elegánsan és nőiesen felöltözve, hiszen általában "munka" közben találkoztam vele.

Elviseltem, hogy nem lehet az enyém, sőt ilyen mostanában eszembe se jutott - nem azért, mert nem vágytam volna rá, csak tudtam, hogy nem érdemlem meg és senkinek a szeretetét, pedig mindennél jobban vágytam erre az érzésre - , de amikor az a kék szemű szép fiú ölelgetni kezdte, nagyon ideges lettem. Pontosabban féltékeny.

Habár jogom nem volt ezt érezi, hiszen ő nem volt az enyém, de ez az érzés elmondhatatlan volt, amit akkor éreztem, amikor láttam, hogy más öleli Őt. Valahogy gondolatban még sohasem jutottam el addig, hogy esetleg ő mással is lehet, pedig nagyon kézenfekvő és logikus a dolog, de ebbe akkor sem tudtam soha belegondolni, csak most, amikor a szemem előtt zajlottak a dolgok.

 A következő pillanatban azonban ott termett mellettem egy hosszú hajú, magas nő, és elterelte a figyelmemet Elle-ről egy pillanatra. Észrevettem, hogy nagyon nyomul, sőt fel is ajánlkozott, amit én próbáltam finoman visszautasítani. Az Elle "megölése" utáni időszakban pedig örömmel belementem volna egy ilyen kalandba egy szexi nővel, de most ezen a szőke szépségen kívül más nem létezett.

Éppen visszanéztem rájuk, amikor arra lettes figyelmes, hogy az a férfi erővel meg akarja csókolni Elle-t, hiába ellenkezett a lány. Na, ekkor nem bírtam magammal és már odavolt minden józan ész , s tudtam, hogy nem is az én dolgom lett volna, mégis ott termettem mellettük. Azonnal közéjük álltam és elszántan néztem a pasi kék szemeibe.

 - Azonnal engedd el! - mondtam neki mérgesen és az ugyanígy nézett rám, sőt gyűlölettel.
Régen nem élte volna túl ezt a vitát, de már nem voltam az a gyilkos, még ha ezt sokan nem is hitték el.

[ Elle szemszöge ]

Ki tudja, mi a fene volt velem, de annyira zavart, amikor Sylar azzal a csinibabával beszélgetett és ahogy láttam, igen bizalmasan. Az a nő majd felfalta a szemeivel, amin ugyan nem csodálkozok, de akkor is, mit képzel? 

Én én miért vagyok ilyen hülye, hogy erre figyelek és hagyom hogy ez zavarjon engem? Nem akarom ezt, nem akarom, hogy itt legyen, de mégis folyamatosan őt bámulom a szertartás óta. Azt hiszem, Claire-nek nem kellett volna megmentenie engem, mert így is csak egy rakás szerencsétlenség vagyok.

 - Látod, mégsem vagy neki fontos. Akarod, hogy lássa, téged sem érdekel már?  - zavarta meg elmélkedésem Dean kérdése. Most olyan furcsán nézett rám, vagyis láttam, hogy az alkohol beszél belőle, hisz elég sokat ivot és ez ijesztő volt. Tudtam, hogy ilyenkor kicsit gátlástalan lesz.

Aztán egyre közelebb hajolt hozzám és megcsókolt, vagyis inkább csak ajkait az enyémekre tapasztotta, mert amint feleszméltem a ledöbbenésből, hogy mit csinál, akkor eltoltam magamtól amennyire tudtam. Azonban akkor ott termett mellettünk Sylar és közénk állt. Egy pillanatig csak néztem rá, fölém tornyosuló magas testére, de aztán nehezen megszólaltam.

 - Te mégis mit képzelsz magadról? És mi közöd ehhez?  - kérdeztem mérgesen, majd, még mielőtt ez a két kiskakas összeverekedett volna, vagy használta volna képességét belekaroltam Dean-be és az italpulthoz sétáltunk fakénnél hagyva ezt az állatot.

 - Sajnálom, Dean. Nem igaz, hogy mindenkit csak bajba keverek.  - mondtam mérgesen, majd megittam két pohár pezsgőt is.

Láttam Deanen, hogy ő sem nyugodt, de mindketten tartottuk magunkat, hiszen nem akartuk magunkra vonni a figyelmet és ezzel elrontani az esküvőt.

 - Azt hiszem, kimegyek, sétálok egyet, elszívok egy cigit. - mondta Dean rosszkedvűen, aztán kiment a teraszra, én pedig csak bólintottam.

Nagyon mérges voltam magamra és kedvetlen, hogy Dean most miattam szenved. Nem elég, hogy tudtam jól, gyengéd érzelmei vannak az irányomban, most még Sylarral is meggyűlhet a baja miattam.

Elegem volt, egyszerűen kész, nem bírtam tovább, elég Sylarből! Viszont muszáj volt lenyugodnom, mint esküvői tanú, nem lehettem ilyen állapotban, ezért a felső emeleti mosdók felé indultam, hogy kicsit lehűtsem magam.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettem bent, de azt tudom, hogy üres fejjel, gondolatok nélkül és csakis dühösen néztem magamat a tükörben egy ideig. aztán megmostam az arcom és megigazítottam a sminkemet. 

A haragom nem múlt el, de már nem remegtem, ezért úgy döntöttem, visszamegyek az emberek közé, nem akartam, hogy Lena miattam aggódjon.

Csakhogy, ahogy nagy hévvel megindultam kifelé a mosdóból, az ajtóban teljes erőből egy magas valakinek ütköztem, azonnal tudtam, ki az, Gabriel...ekkor kiakadtam.

 - Tűnj már el innen, és tűnj el az életemből! Nem látod, hogy mindig csak rosszat teszel? Most miattad elveszítek egy barátot! - vágtam a fejéhez üvöltve a dolgokat. Még szerencse, hogy az ünnepség az alsó szinten volt és a zene is hangos volt.

 - Csak azt akartam megnézni, hogy jól vagy-e.  -  felelte komoly hangon.

 - És mit érdekel téged, hogy én hogy vagyok???  - kérdeztem ugyanolyan hangnemben.  -  Akkor bezzeg nem érdekelt, mikor megöltél!

 - Elle... -  kezdte volna el, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, csak ellöktem őt az útból és el akartam menni a közeléből, de ő elkapta a karom és nem engedett, mire én egy kis áramot engedtem bele. De a francba, most ez is fájt, az, hogy fájdlamat okozok neki, pedig ha valaki megérdemelte azok után, mit tett velem, az ő volt.

 - Na, jó, ebből most már elég!  - mondta összeszűkült szemekkel, amikor feltápászkodott a földről.

Pedig azt hittem, végre béként hagy, de aztán, erejének segítségével a falhoz nyomott, aztán odajött hozzám ,megfogta jobb kezemet, majd berántott az egyik irodába. Erejével becsapta  és bezárta az ajtót, majd az ajtóval szemközti falra szorított. Nem fájt vagy ilyesmi, csak éppen mozdulni nem tudtam és féltem most, mert tekintete olyan ádáz, olyan gyilkos, olyan elszánt volt, mint annak idején.

Aztán megindult felém, jobb kezét felemelte homlokom irányában és tudtam, hogy mire készül. Biztos voltam benne, hogy felvágja a fejem és most meg is bizonyosodik arról, hogy meg is haljak.