Darius-nak nem sikerült megegyeznie Cobellel, de egyelőre még ő maradt az iskola vezetője, habár minden pillanatban lehetett arra számítani, hogy valaki beleállíthat egy hivatalos levéllel a leváltásról és bármikor megérkezhet az új igazgató.
Addig azonban haladt minden a régi kerékvágásban és így a szünidő előtt el akartuk vinni a gyerekeket az rég megígért és megérdemelt kirándulásra Disneylandbe.
Itthon most amúgy is káosz volt, a hozzánk hasonlókat folyamatos támadások érték és egyre többen tűntek el közülük, de nekünk fogalmunk sem volt, hogy hogy találhatnánk meg azt a bizonyos szervezetet, aki ezt teszi. Mert abban azért biztosak voltunk, hogy ezt szervezetten teszik. Nehéz idők voltak ezek a számunkra.
Elérkezett a kirándulás napja is és mivel egy jó pár gyerek nem tudott elmenni, ügyeletes tanároknak is kellett itthon maradni, akik felügyelnek ezekre a gyerekekre. Én azonnal jelentkeztem, mert sokan pont az én osztályomból maradtak itt, meg amúgy sem nagyon volt kedvem kirándulgatni, mostanában elég kedvetlen voltam.
Rajtam kívül még két tanár maradt, tehát összesen hárman: én, Victor, a matek tanár és Abby , a testnevelés tanár nő.
Általában váltásra ügyeltünk a gyerekekre, egy közülünk fél napra mindig hazamehetett.
Most éppen én voltam soron, vagyis éppen megérkeztem az iskolához, hogy leváltsam Abby-t és én maradjak éjszakára az iskolában és bentlakásos részben.
Amikor megérkeztem az iskola elé, leparkoltam, majd gyorsan a bejárathoz mentem, de a kapu zárva volt, és még a biztonsági kártyámmal sem tudtam bejutni. Nagyon rossz előérzetem támadt és úgy döntöttem, hogy a hátsó bejáratnál próbálkozok, mire hirtelen kivágódott a kapu és velem szemben vagy fél tucat fegyveres-maszkos ember állt.
- Maga itt egy tanár, igen? Méghozzá Elle Bishop. - szólt hozzám az egyik valamiféle álnyájasággal.
Vajon honnan a francból tudja a nevem? - tanakodtam magamban, de végül is bólintottam, valahogy jobbnak láttam most nem ellenszegülni.
- Mint arra rájöhetett, szöszike, hogy a gyerekek és a két tanár a túszaink, de senkit se akarunk megölni, vagyis a főnök nem, én igen, csak az igazgatót akarjuk. - mondta fenyegető hangon az egyik nagydarab állat, mire én ajkamba haraptam.
- Az igazgató nincs a városban, sőt az országban sem. - válaszoltam kicsit idegesen.
- De kérem, engedjék el a gyerekeket, én bemegyek helyettük. Darius jó barátom és hajlandó lenne értem megtenni bármit. - tettem még hozzá gyorsan, mire láttam, hogy többen is felkapják a fejüket. Nekem pedig nem volt itt min gondolkodni, csak azt tudtam, hogy ezeket a gyerekeket biztonságban akarom tudni és az én életem most itt annyira nem számított.
- Tudod, nem a gyilkolás a célunk, tényleg, szóval miért ne. - mondta gonoszul a nagy darab, majd megfogta a karomat és berángatott a kapun.
Az udvar teli volt szintén fekete ruhás, maszkos emberekkel, jó pár autóval és furgonnal.
Aztán előlépett valami főnökféle, mert a többiek mind rá pislogtak és addig nem is csináltak semmit, amíg ő nem jelzett.
- Szóval, te vagy Teréz Atya. - mondta gúnyosan, majd végigsimított arcomon, mire én összeszorítottam ajkaimat.
- Az alku a következő: megkímélem ezeknek a kis korcsoknak az életét és kiengedem őket, ha három tanár, akinek van képessége önként bemegy helyettünk. Ha nem vállalja mindhárom önként, akkor maradnak a vakarékok és nem garantálom, hogy pár óra múlva nem esik bajuk.
- Rendben! - bólogattam ijedtem, mégis határozottan, habár fogalmam sem volt, hol van Victor és Abby és hogy belemennek-e ebbe az alkuba.
Aztán pár ember egy sötétkék furgon felé vette az irányt, kinyitották az ajtót, majd megláttam Victort és Abby-t összekötözött lábakkal, leragasztott szájjal, akiket ezután a földre löktek.
Láttam, hogy az arcukon kék-zöld foltok vannak és az esés sem lehetett nekik valami kellemes, mire én is együttérzően sóhajtottam.
- Nos akkor ti - és bármit tehetünk veletek- vagy a kölykök? - kérdezte fennhangon a főnök, majd intett, hogy oldozzák el kollégáimat és vegyék le a szájukról a szigetelő szalagot.
Ekkor viszont olyan történt, amire a legrosszabb rém álmomban sem gondoltam volna. Ami, azt hittem, hogy már a múlté és soha nem kell hasonló borzalmakat átélni.
Abby valószínűleg sokkot kapott és össze-vissza ordítozott és azt követelte, hogy engedjék őt el, ő nem fog szenvedni ezek a gyerekek miatt tovább és utálja azt is, hogy van képessége. Aztán még, mielőtt bármit is tehettem volna, egyszerűen csak rohanva megindult az előbbi pasas felé, mire az előkapta pisztolyát és hidegvérrel fejbe lőtte.
Hangtalan sikoly jött ki a torkomon és levegő után kapkodtam. Egyszerre tört rám a hányinger és a fájdalom a gyomromban, majd azonnal társult hozzá a szédülés. Azonban a diákjaim miatt tartanom kellett magam, azért nem tört ki rajtam a hisztéria, csak a könnyeim kezdtek el folyni szintén hangtalanul.
Láttam Victoron is ugyanezt, habár ő elég érzéketlen és magának való ember volt, így ő is csak állt ott mozdulatlanul.
- Mivel három felnőttről volt szó, így az alkunak annyi, hiszen már csak ketten vagytok. - mondta gúnyosan a góré, majd elröhögte magát és pár társa is csatlakozott hozzá.
- Ne... - ellenkeztem alig hallhatóan.
- Vagy esetleg van itt még egy felnőtt, aki kockáztatná az életét? - kérdezte hangosan és gúnyosan ez a gátlástalan mocsok, tudván, hogy nincs itt más rajtunk kívül.
- Igen. Én, ha megfelelek! - hallottam e-szavakat a hátam mögül egy ismerős hangon.
- Gabriel Gray vagyok és az igazgató közeli barátja, azt hiszem, én is megfelelek az igényeinknek. - mondta elszántan Sylar, majd erejével kivágta az ajtót jelezvén, hogy akár indulhatunk is. Ezután azonnal mélyen az én szemedbe nézett, olyanformán, hogy meg fog védeni, de én elkaptam a tekintetem.
Nem tudtam, mi a rosszabb, ha a gyerekek maradnak bent, vagy én vele és Victorral, de aztán az utolsó pillanatban mégsem mertem ellenkezni, hiszen tényleg a gyerekek voltak az elsők. Na, nem mintha az én véleményem számított volna.
Aztán végül is ismét elkapta valamelyik a karom, eléd durván, és elkezdtek befele vonszolni, de Victort is. Sylart valahogy nem bántottak, csak fegyveresek követték, úgy, mint bennünket.
Egyszer csak megálltunk az egyik tanteremnél, melynek ajtaját kinyitva láthattuk, hogy ott vannak a gyerekek.
Tényleg nem csaptak be bennünket, kiengedték őket, de közben, ahogy haladtak kifelé a gyerekek, az egyik kislány megindult felém, hogy megöleljen, de én intettem neki, hogy ne tegye. Szerencsére hallgatott rám.
Ezután tanárihoz, illetve a tanáriba vezettek bennünket, majd ránk zárták az ajtót és elvették az áramot , csak a telefon működött. De mindezek előtt valamiféle szerkezetet mutattak nekünk, melyet ha bekapcsolnak, állítólag gátolja az erőnket. Később bebizonyosodott, hogy nem csak állítólag és nem hazudtak ezzel kapcsolatban. Azt mondták, innen akkor szabadulunk, ha Darius King megérkezik, de reménykedjünk, hogy siet.
Azután ránk zárták az ajtót, majd leültem az egyik ablakhoz közeli székhez, ahonnan beszűrődött valami fény és Victor is így tett, akin láttam, hogy nincs éppen túl jó állapotban.
- Elle, minden rendben lesz. - szólalt meg egyszer csak Sylar, de én úgy tettem, mint aki nem is hallja, amit mond.
- Maga szerint tényleg kijutunk innen élve? - nézett rá reménykedve, a megtört Vic, mire Sy bólintott, de utána ismét rám szegezte tekintetét. Hát igen, nála erősebb emberrel még nem ia találkoztam, de ezt neki nem kell tudni, hogy így gondolom.
- Egy szavát se higgye el! - mondtam,majd vágtam egy apró grimaszt. - Nem tudja, hogy ő kicsoda? Ő Sylar. Tudja, aki felvágja az emberek fejét a képességükért. - és még mutattam a kezemmel is a jellegzetes vágás helyét.
Victor erre ijedten rám, utána meg rá nézett, majd láttam rajta, hogy neki is megvan a vélemenye Sylarről, akire én diadalittasan vigyorogtam, mint egy gyerek, hogy "nesze neked, ki vagy közösítve."
Arra azonban nem számítottunk, hogy a fogva tarkóink nem éppen türelmesek és folyamatosan telefonálgattak nekünk, hogy mi fog velük történni, ha hamarosan nem érkezik meg az igazgató. Gondolom, rajta is ugyanezt gyakorolták, vagyis biztosra tudtam, mert egyszer csak bejött az egyik ember, és kirángatta Victort a tanáriból.
Amikor visszavezették, Victor holtsápadt volt és azt mondta, Darius-szal beszélt, aki úton van ide. Láttam rajta azt is, hogy bántották.
Ezek a barmok nem sokra rá úgy gondolták, egy kicsit megkínoznak bennünket és felkapcsolták maximumra a fűtést, melytől lassan már én is izzadtam és egyfolytában szomjasak voltunk. Csak éppen vízből volt híján a tanáriban.
Az egyik pillanatban Victor megszédült és majdnem a földre esett, de ekkor Sylar elkapta őt, így megóvva attól, hogy összeverje magát újból.
Ezután székeket rakott össze neki és lefektette rájuk az idős férfit, miközben valamit halkan beszélt is hozzá, mire még én is egy kicsit enyhébben néztem rá.
- Majdnem elájult, de szerintem most reggelig aludni fog. - mondta aztán már nekem Sylar, amikor közelebb jött hozzám.
- Az jó, legalább nem stresszeli magát feleslegesen. - szólaltam meg én is nagy nehezen.
- Csak ne lenne ilyen meleg. - jegyeztem meg aztán már nagy levegőt véve, amiből úgy tűnt, mintha egyre kevesebb lenne.
Az volt a baj, hogy nekem nem is meleggel volt a fő bajom, hanem nem igazán bírtam a bezártságot, mióta gyerekoromban annyit kísérleteztek rajtam egy sötét szobában. A még ennél is nagyobb baj volt, hogy ilyenkor pánik rohamaim voltak és éreztem, hogy már nem sokáig bírtam, sőt, már reszketni is kezdtem.
Úgy tűnt, ezt Mr. Szörnyeteg is észrevette és egész közel lépett hozzám, majd vállamra tette a kezét.
- Azt hiszem, ott a fal mellett a földön lesz a leghidegebb, oda kellene ülnöd. - tanácsoltam majd nem levéve kezét a vállamról a fal irányába kezdett terelni. Arra még volt erőm, hogy arrébb húzzam tőle a vállamat, de azért leültem, ahogy tanácsolta és valamennyire tényleg jobb is volt így, csak hát, ez nem nagyon változtatott azon, hogy be vagyunk rázva.
Ő megállt a fal mellet, ő is nekidőlt, de úgy tűnt, nem igen mer leülni mellém. Habár nem hiszem, hogy ő bármitől is félne, de nagyon díjaztam a döntését. A szemét viszont nem vette le rólam és be kellett vallanom, hogy én is gyakran felpillantottam rá. Ezek a szemek voltak, amikbe annak idején először beleszerettem.
Egyszer csak láttam, hogy leveszi a felsőjét és én meg, mint valami bamba kislány pár pillanatig le sem tudtam venni a szememet izmos karjáról és hasfaláról.
Biztosan meg vagyok húzatva, hogy most ilyeneken jár az agyam, amikor éppen akár az életünkről is szó lehet, de azt hiszem, ezek a dolgok voltak azok, amiket nem én irányítottam.
- Lehet, hogy neked is meg kéne szabadulni egy-két ruhadarabtól. - jegyezte aztán meg Sy és láttam, hogy halványan el is vigyorodik.
A tekintetünk egy kis ideig egybefonódott, és ezektől a piszkos gondolatoktól alsó ajkamba haraptam, majd ő is leguggolt mellém, de akkor észbe kaptam és nem is reagáltam, mintha nem is hallottam volna őt.
Nem értem, miért van ez mindig a közelében és miért van még mindig hatással rám. Rájöttem, hogy nem akarok semmit se érezni iránta, még gyűlölni se, inkább szabadulni akarok a hatása alól.
A következő percben viszont egyre nagyobb lett a légszomjam és éreztem, hogy arcomon kivert a hideg veríték és a szívem pedig a normálisnál jóval gyorsabban ver. Aztán pedig már csak minden elsötétült előttem, mintha itt se lennék...
Addig azonban haladt minden a régi kerékvágásban és így a szünidő előtt el akartuk vinni a gyerekeket az rég megígért és megérdemelt kirándulásra Disneylandbe.
Itthon most amúgy is káosz volt, a hozzánk hasonlókat folyamatos támadások érték és egyre többen tűntek el közülük, de nekünk fogalmunk sem volt, hogy hogy találhatnánk meg azt a bizonyos szervezetet, aki ezt teszi. Mert abban azért biztosak voltunk, hogy ezt szervezetten teszik. Nehéz idők voltak ezek a számunkra.
Elérkezett a kirándulás napja is és mivel egy jó pár gyerek nem tudott elmenni, ügyeletes tanároknak is kellett itthon maradni, akik felügyelnek ezekre a gyerekekre. Én azonnal jelentkeztem, mert sokan pont az én osztályomból maradtak itt, meg amúgy sem nagyon volt kedvem kirándulgatni, mostanában elég kedvetlen voltam.
Rajtam kívül még két tanár maradt, tehát összesen hárman: én, Victor, a matek tanár és Abby , a testnevelés tanár nő.
Általában váltásra ügyeltünk a gyerekekre, egy közülünk fél napra mindig hazamehetett.
Most éppen én voltam soron, vagyis éppen megérkeztem az iskolához, hogy leváltsam Abby-t és én maradjak éjszakára az iskolában és bentlakásos részben.
Amikor megérkeztem az iskola elé, leparkoltam, majd gyorsan a bejárathoz mentem, de a kapu zárva volt, és még a biztonsági kártyámmal sem tudtam bejutni. Nagyon rossz előérzetem támadt és úgy döntöttem, hogy a hátsó bejáratnál próbálkozok, mire hirtelen kivágódott a kapu és velem szemben vagy fél tucat fegyveres-maszkos ember állt.
- Maga itt egy tanár, igen? Méghozzá Elle Bishop. - szólt hozzám az egyik valamiféle álnyájasággal.
Vajon honnan a francból tudja a nevem? - tanakodtam magamban, de végül is bólintottam, valahogy jobbnak láttam most nem ellenszegülni.
- Mint arra rájöhetett, szöszike, hogy a gyerekek és a két tanár a túszaink, de senkit se akarunk megölni, vagyis a főnök nem, én igen, csak az igazgatót akarjuk. - mondta fenyegető hangon az egyik nagydarab állat, mire én ajkamba haraptam.
- Az igazgató nincs a városban, sőt az országban sem. - válaszoltam kicsit idegesen.
- De kérem, engedjék el a gyerekeket, én bemegyek helyettük. Darius jó barátom és hajlandó lenne értem megtenni bármit. - tettem még hozzá gyorsan, mire láttam, hogy többen is felkapják a fejüket. Nekem pedig nem volt itt min gondolkodni, csak azt tudtam, hogy ezeket a gyerekeket biztonságban akarom tudni és az én életem most itt annyira nem számított.
- Tudod, nem a gyilkolás a célunk, tényleg, szóval miért ne. - mondta gonoszul a nagy darab, majd megfogta a karomat és berángatott a kapun.
Az udvar teli volt szintén fekete ruhás, maszkos emberekkel, jó pár autóval és furgonnal.
Aztán előlépett valami főnökféle, mert a többiek mind rá pislogtak és addig nem is csináltak semmit, amíg ő nem jelzett.
- Szóval, te vagy Teréz Atya. - mondta gúnyosan, majd végigsimított arcomon, mire én összeszorítottam ajkaimat.
- Az alku a következő: megkímélem ezeknek a kis korcsoknak az életét és kiengedem őket, ha három tanár, akinek van képessége önként bemegy helyettünk. Ha nem vállalja mindhárom önként, akkor maradnak a vakarékok és nem garantálom, hogy pár óra múlva nem esik bajuk.
- Rendben! - bólogattam ijedtem, mégis határozottan, habár fogalmam sem volt, hol van Victor és Abby és hogy belemennek-e ebbe az alkuba.
Aztán pár ember egy sötétkék furgon felé vette az irányt, kinyitották az ajtót, majd megláttam Victort és Abby-t összekötözött lábakkal, leragasztott szájjal, akiket ezután a földre löktek.
Láttam, hogy az arcukon kék-zöld foltok vannak és az esés sem lehetett nekik valami kellemes, mire én is együttérzően sóhajtottam.
- Nos akkor ti - és bármit tehetünk veletek- vagy a kölykök? - kérdezte fennhangon a főnök, majd intett, hogy oldozzák el kollégáimat és vegyék le a szájukról a szigetelő szalagot.
Ekkor viszont olyan történt, amire a legrosszabb rém álmomban sem gondoltam volna. Ami, azt hittem, hogy már a múlté és soha nem kell hasonló borzalmakat átélni.
Abby valószínűleg sokkot kapott és össze-vissza ordítozott és azt követelte, hogy engedjék őt el, ő nem fog szenvedni ezek a gyerekek miatt tovább és utálja azt is, hogy van képessége. Aztán még, mielőtt bármit is tehettem volna, egyszerűen csak rohanva megindult az előbbi pasas felé, mire az előkapta pisztolyát és hidegvérrel fejbe lőtte.
Hangtalan sikoly jött ki a torkomon és levegő után kapkodtam. Egyszerre tört rám a hányinger és a fájdalom a gyomromban, majd azonnal társult hozzá a szédülés. Azonban a diákjaim miatt tartanom kellett magam, azért nem tört ki rajtam a hisztéria, csak a könnyeim kezdtek el folyni szintén hangtalanul.
Láttam Victoron is ugyanezt, habár ő elég érzéketlen és magának való ember volt, így ő is csak állt ott mozdulatlanul.
- Mivel három felnőttről volt szó, így az alkunak annyi, hiszen már csak ketten vagytok. - mondta gúnyosan a góré, majd elröhögte magát és pár társa is csatlakozott hozzá.
- Ne... - ellenkeztem alig hallhatóan.
- Vagy esetleg van itt még egy felnőtt, aki kockáztatná az életét? - kérdezte hangosan és gúnyosan ez a gátlástalan mocsok, tudván, hogy nincs itt más rajtunk kívül.
- Igen. Én, ha megfelelek! - hallottam e-szavakat a hátam mögül egy ismerős hangon.
- Gabriel Gray vagyok és az igazgató közeli barátja, azt hiszem, én is megfelelek az igényeinknek. - mondta elszántan Sylar, majd erejével kivágta az ajtót jelezvén, hogy akár indulhatunk is. Ezután azonnal mélyen az én szemedbe nézett, olyanformán, hogy meg fog védeni, de én elkaptam a tekintetem.
Aztán végül is ismét elkapta valamelyik a karom, eléd durván, és elkezdtek befele vonszolni, de Victort is. Sylart valahogy nem bántottak, csak fegyveresek követték, úgy, mint bennünket.
Egyszer csak megálltunk az egyik tanteremnél, melynek ajtaját kinyitva láthattuk, hogy ott vannak a gyerekek.
Tényleg nem csaptak be bennünket, kiengedték őket, de közben, ahogy haladtak kifelé a gyerekek, az egyik kislány megindult felém, hogy megöleljen, de én intettem neki, hogy ne tegye. Szerencsére hallgatott rám.
Ezután tanárihoz, illetve a tanáriba vezettek bennünket, majd ránk zárták az ajtót és elvették az áramot , csak a telefon működött. De mindezek előtt valamiféle szerkezetet mutattak nekünk, melyet ha bekapcsolnak, állítólag gátolja az erőnket. Később bebizonyosodott, hogy nem csak állítólag és nem hazudtak ezzel kapcsolatban. Azt mondták, innen akkor szabadulunk, ha Darius King megérkezik, de reménykedjünk, hogy siet.
Azután ránk zárták az ajtót, majd leültem az egyik ablakhoz közeli székhez, ahonnan beszűrődött valami fény és Victor is így tett, akin láttam, hogy nincs éppen túl jó állapotban.
- Elle, minden rendben lesz. - szólalt meg egyszer csak Sylar, de én úgy tettem, mint aki nem is hallja, amit mond.
- Maga szerint tényleg kijutunk innen élve? - nézett rá reménykedve, a megtört Vic, mire Sy bólintott, de utána ismét rám szegezte tekintetét. Hát igen, nála erősebb emberrel még nem ia találkoztam, de ezt neki nem kell tudni, hogy így gondolom.
- Egy szavát se higgye el! - mondtam,majd vágtam egy apró grimaszt. - Nem tudja, hogy ő kicsoda? Ő Sylar. Tudja, aki felvágja az emberek fejét a képességükért. - és még mutattam a kezemmel is a jellegzetes vágás helyét.
Victor erre ijedten rám, utána meg rá nézett, majd láttam rajta, hogy neki is megvan a vélemenye Sylarről, akire én diadalittasan vigyorogtam, mint egy gyerek, hogy "nesze neked, ki vagy közösítve."
Arra azonban nem számítottunk, hogy a fogva tarkóink nem éppen türelmesek és folyamatosan telefonálgattak nekünk, hogy mi fog velük történni, ha hamarosan nem érkezik meg az igazgató. Gondolom, rajta is ugyanezt gyakorolták, vagyis biztosra tudtam, mert egyszer csak bejött az egyik ember, és kirángatta Victort a tanáriból.
Amikor visszavezették, Victor holtsápadt volt és azt mondta, Darius-szal beszélt, aki úton van ide. Láttam rajta azt is, hogy bántották.
Ezek a barmok nem sokra rá úgy gondolták, egy kicsit megkínoznak bennünket és felkapcsolták maximumra a fűtést, melytől lassan már én is izzadtam és egyfolytában szomjasak voltunk. Csak éppen vízből volt híján a tanáriban.
Az egyik pillanatban Victor megszédült és majdnem a földre esett, de ekkor Sylar elkapta őt, így megóvva attól, hogy összeverje magát újból.
Ezután székeket rakott össze neki és lefektette rájuk az idős férfit, miközben valamit halkan beszélt is hozzá, mire még én is egy kicsit enyhébben néztem rá.
- Majdnem elájult, de szerintem most reggelig aludni fog. - mondta aztán már nekem Sylar, amikor közelebb jött hozzám.
- Az jó, legalább nem stresszeli magát feleslegesen. - szólaltam meg én is nagy nehezen.
- Csak ne lenne ilyen meleg. - jegyeztem meg aztán már nagy levegőt véve, amiből úgy tűnt, mintha egyre kevesebb lenne.
Az volt a baj, hogy nekem nem is meleggel volt a fő bajom, hanem nem igazán bírtam a bezártságot, mióta gyerekoromban annyit kísérleteztek rajtam egy sötét szobában. A még ennél is nagyobb baj volt, hogy ilyenkor pánik rohamaim voltak és éreztem, hogy már nem sokáig bírtam, sőt, már reszketni is kezdtem.
Úgy tűnt, ezt Mr. Szörnyeteg is észrevette és egész közel lépett hozzám, majd vállamra tette a kezét.
- Azt hiszem, ott a fal mellett a földön lesz a leghidegebb, oda kellene ülnöd. - tanácsoltam majd nem levéve kezét a vállamról a fal irányába kezdett terelni. Arra még volt erőm, hogy arrébb húzzam tőle a vállamat, de azért leültem, ahogy tanácsolta és valamennyire tényleg jobb is volt így, csak hát, ez nem nagyon változtatott azon, hogy be vagyunk rázva.
Ő megállt a fal mellet, ő is nekidőlt, de úgy tűnt, nem igen mer leülni mellém. Habár nem hiszem, hogy ő bármitől is félne, de nagyon díjaztam a döntését. A szemét viszont nem vette le rólam és be kellett vallanom, hogy én is gyakran felpillantottam rá. Ezek a szemek voltak, amikbe annak idején először beleszerettem.
Egyszer csak láttam, hogy leveszi a felsőjét és én meg, mint valami bamba kislány pár pillanatig le sem tudtam venni a szememet izmos karjáról és hasfaláról.
Biztosan meg vagyok húzatva, hogy most ilyeneken jár az agyam, amikor éppen akár az életünkről is szó lehet, de azt hiszem, ezek a dolgok voltak azok, amiket nem én irányítottam.
- Lehet, hogy neked is meg kéne szabadulni egy-két ruhadarabtól. - jegyezte aztán meg Sy és láttam, hogy halványan el is vigyorodik.
A tekintetünk egy kis ideig egybefonódott, és ezektől a piszkos gondolatoktól alsó ajkamba haraptam, majd ő is leguggolt mellém, de akkor észbe kaptam és nem is reagáltam, mintha nem is hallottam volna őt.
A következő percben viszont egyre nagyobb lett a légszomjam és éreztem, hogy arcomon kivert a hideg veríték és a szívem pedig a normálisnál jóval gyorsabban ver. Aztán pedig már csak minden elsötétült előttem, mintha itt se lennék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése