XII. FEJEZET - Veled vagy nélküled?

[ Elle szemszöge]

Egy ideig még szorosan öleltük egymást, de aztán lassan lazítottam az ölelésen és ugyanolyan lassan felnéztem rá.

Még nem igazán voltam tisztában azzal, hogy mit teszek, csak a szívemre hallgattam. Nem azért, mert ezt akartam - sőt, nagyon nem akartam -, hanem most ez az érzés sokkal erőseb volt nálam.

Nem tudtam megszólalni, még nem, csak belenéztem azokba a varázslatos mély barna szemeibe és percekig nem voltam önmagam, mert elvesztem bennük.

Egy percre elfelejtettem a haragom, a bosszúvágyam, csak egy érző nő voltam.

 - Sajnálom. - mondta azért fájdalmas és bűnbánó hangon Syler, ezzel megtörve a csendet. 

- Tudom, hogy azt mondtam, nem magyarázkodok, de kérlek, többé ne félj tőlem! - tette még hozzá kérő tekintettel.

 - Már nem félek, csak utállak. - feleltem én halkan, szintén keserű, de mégis határozott képpel.

 - Tudom. - válaszolta ő őszintén, majd hirtelen közelített ajkával az enyém felé, aztán lágyan megcsókolt.

Nem tudtam ellenkezni és most nem is akartam, mert egyszerűen szomjaztam erre a csókra. Nem is tudtam én magam sem, hogy ennyire vágyom rá. Ez a csók olyan volt számomra, mintha eddig mindig szomjas lettem volna és most az életet adó elixírből kortyolnék. Először csak alig érintkeztek ajkaink, majd lassan nyelveink is egybe fonódtak, még végül egyre szenvedélyesebbé vált az egész. Két személy, aki ki volt éhezve a másikra, most magkapta, amit akart. Megkapta, de csak egy pillanatra, mert aztán feleszméltem és mint, akit rémálmából rángattak fel, toltam el magamtól és néztem rá szemrehányóan.

[ Syler szemszöge]

Ahogy karjaimba tartottam őt, tudtam, hogy én vagyok a világ legrosszabb embere, mert bántottam őt, de azt is tudtam azonnal, hogy szeretem ezt a lányt és mindig is fogom. Mindig is szerettem, csak akkor nem hittem, hogy képes vagyok erre.

Tudtam, hogy nincs jogom érinteni, nincs jogom a csókjához, de még hozzá szólni sem, most még sem tudtam tenni az ösztöneim ellen és gyengéden megcsókoltam a világ legfinomabb ajkait.

Egy pillanatra úgy tarthattam őt a karjaimban, mintha az enyém lenne, de hát az csak egy álomkép, az én agyszüleményem, hisz soha nem lehet az enyém.

Csókunk csak hevesebb lett és tudtam, hogy ezért a csókért bármit megtettem és odaadtam volna, de aztán megszűnt a varázs, Elle eltolt magától és úgy nézett rám, hogy ismét elszégyelltem magam. Pont úgy nézett, ahogy azt érdemeltem.

 - Mégis mit képzelsz? Hogy merészeled?  - mondta ő felháborodva, mire csak sóhajtottam egyet és gyengéden néztem rá.

 - Sajnálom. Tudom, hogy ehhez nincs jogom. - tettem még hozzá a fejemet rázogatva.

 - Csak azért jöttem, hogy tudd, megbántam, amit veled tettem, de én már nem az vagyok, aki voltam., megváltoztam - magyarázkodtam, habár tudtam, hogy nincs semmi értelme.

 - Nem hiszek neked! És nem is érdekel! És még, ha igaz is, nem változtat azon a sok gyilkosságon. - vágta erre rá Elle fennhangon, amin egyáltalán nem csodálkoztam.

 - Volt idő, amikor azt hittem, képes vagy megváltozni, de aztán te magad bizonyítottad be az ellenkezőjét. - rótta ki rám tovább a büntető szavakat.

 - Mondd, mit szeretnél? Valahogy jóvá tehetném?  - kérdeztem meg tőle talán a világ legbénább kérdését, de én tényleg enyhíteni akartam a fájdalmát. Erre ő hihetetlenkedve rám nézett, majd még távolabb húzódott tőlem.

 - Hogy,  hogy teheted jóvá?  - kérdezte most már nyugodtabb hangon.

 - Sehogy! - válaszolta meg a kérdést, amit valahogy éreztem.

 - Ezt nem tudod jóvá tenni, de ha valóban nem akarsz bántani, akkor eltakarodsz innen és soha többé nem jössz vissza. Ha tényleg megváltoztál, amit kétlek, akkor elfelejted, hogy létezem és hagysz most már élni. - mondta ki aztán azokat a szavakat, melyek késként hatoltak a szívembe és minden egyszer szó  csak jobban fájt. Most már legalább tudom, hogy talán maradt valani az én szívemből is.

 - Rendben, ha ez a kívánságod, békén hagylak. - válaszoltam lassan, leplezve fájdalmamat, de végül is igaz volt, én nem érdemlem meg őt, sőt senki szeretetét sem.

 - Tehát csak ezt akarom. Mert annyira gyűlöllek, hogy szinte fáj, de fáj éreznem ekkora gyűlöletet bárki iránt is. Én nem akarok gyűlöletet érezni, mert az rossz dolog, de te csak a rosszat hozod ki belőlem és félek, hogy a közeledben én is rossz ember leszek. -  fejezte be érzelmes mondanivalóját ez a tündér, aztán fogta magát és elszaladt, mielőtt én kimehettem volna. Egy ideg csak álltam ott magam elég meredve, de aztán elhagytam az iskola épületét és hazaindultam.

Tudtam, hogy örökre szeretni fogom Elle-t, de azt is, hogy ő ezt nem tudhatja meg, mert ez volt a kérése, hogy felejtesem el. Ha ezt akarja, megkapja, de abban is biztos vagyok, hogy senkinek sem hagyom, hogy bántsa őt, akár tetszik neki, akár nem.

Szeretem őt, de soha nem lehet az enyém, csak abban reménykedek, hogy egyszer boldog lesz. Magamat pedig még soha nem gyűlöltem ennyire, mint most.