XIV. FEJEZET - Káosz

Nehéz idők jártak felénk is és a hozzánk hasonló, képességekkel rendelkező emberek felé is. 

Most nem foglalkoztunk a saját kis magánügyeinkkel, most Lena és Daruis sem tudott elmerülni a boldogságban, pedig az esküvőjüket kellett volna szervezniük. Mégis, most valami számunkra sokkal fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznunk: méghozzá azzal, hogy megtartsuk az iskolánkat.

Amikor Claire Bennet megváltoztatta a világot és mindenikek a tudomására adta, hogy mi is létezünk, nem gondoltuk volna, hogy ennyi rosszindulattal találjuk majd magunkat szemben.

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, hogy sokat kell majd küzdenünk a jogainkért, de nem gondoltuk, hogy ez akár az iskolába is kerülhet.

Sokan mellettünk álltak, de az egyik befolyásos politikus, Daniel Cobell nagyon ellenünk volt és próbálta az egész országot ellenünk fordítani. Szerinte veszélyesek vagyunk a többi emberre nézve és nem lenne szabad, hogy már gyerekkorban a képességek használatára tanítsuk a gyerekeket, szerinte inkább el kellene fojtani ezeket.

Ezenkívül szerinte az sincs rendjén, hogy egy ilyen iskolát szintén egy olyan ember vezet, akinek van képessége - nem is akármilyen  - és kizárólag csak olyan tanárok dolgoznak itt.

Peter azonban mindenben mellettünk állt és hála neki, eddig még minden maradt a régiben, de folyamatosan agyaltunk és tettünk az iskola érdekében.

Peter szinte állandóan az iskolában volt, szinte olyan volt már, mint egy családtag.

Egyik alkalommal ismét kettesben maradtunk a tanáriban és beletalált egy olyan témába, amiről nem szívesen beszéltem, de titkon mégis érdekelt a dolog.

 - Syler is szívesen velem jönne, mert szeretne segíteni, de mondjuk így is sokat segít. - jegyezte meg ártatlanul.

 - De azt mondta, te azt kérted, ne találkozzatok, ezért nem jön. - mondta, hogy szinte már én éreztem rosszul magam.

  -Nagyon helyes. -  jegyeztem meg hidegen.

 - Pedig igazán sokat tudna segíteni. - tette még hozzá Peter, mire mérgesen ránéztem.

 - Ja, hát persze, megöli Cobell-t és a hozzá hasonlókat és hurrá, probléma megoldva. Az olyanok miatt félnek tőlünk az emberek, mit ő. - mondtam cinikusan., mire Peter csak mosolyogva megrázta a fejét.

 - Ez jogos, de hidd el, ő már megváltozott. - jegyezte azért meg, habár láthatta rajtam, hogy engem ugyan nem győz meg.

 - Peter, én nem tudom felfogni, hogy hogy vagy képes vele dolgozni? Hiszen téged is meg akart ölni, megölte a bátyádat! - mondtam fennhangon Peter felé fordulva.

 - Igen tudom, de aztán öt évnek tűnő időt töltöttünk kettesben a fejében Parkenek "köszönhetően"  és ő már nem az, aki volt. És gondolj bele, milyen élete volt, nem is csoda, hogy egy szörnyeteg lett belőle. - kelt Peter annak az állatnak a védelmére.

Erre én csak vágtam egy fintort, de aztán szerencsére bevágódtak a többiek is, így nem kellett erre válaszolnom. Igazán nem tudtam felfogni, hogy Peter, hogy volt képes neki megbocsájtani, de sajnos és erre nem voltam képes, sose leszek,  én sose voltam olyan jóhiszemű, mint ő, és az se leszek.

Aztán Darius beszámolt a kíméletlen valóságról, hogy mennyire rossz a helyzet, egyre rosszabb és már nem volt időm Syleren gondolkodni.

Igen, nehéz idők elé néztünk, ami csak egyre rosszabb lett.

Kiderült, hogy a fajtánk bélieket folyamatos támadások érik és egyre többen tűnnek el közülünk. Darius ezenkívül még hallott is valami csoportról is, amit azért hoztak létre, hogy bennünket eltüntessenek. ez már nem játék volt.

Most tényleg össze kellett fogunk és tenni, amit tudtunk, mert ez már nem holmi védekezés, itt most már kemény harcok elé nézünk és nem fogjuk hagyni magunkat.