V. FEJEZET - Szerelem és szenvedély a múltban [ Elle visszaemlékezése ]

Ahogy telt és múlt az idő egyre többet meséltem magamról Lena-nak és ő is nekem. 

Ha volt időnk, egyre többet beszélgettünk, habár azt hiszem, ő kíváncsibb volt.

Egyik alkalommal arról beszéltünk vele és a diákokkal az egyik sétánk alkalmával, hogy kinek mikor jelentkezett ez ereje legelőször. Volt, akinek iskolás gyerekként, volt akiknél a pubertás korban jelentkezett először, én már ezzel az erővel születtem és nem is igen kíméltek, azonnal használnom is kellett. Nem is igazán tudom, milyen  hétköznapi embernek lenni, csak most, az itt töltött hónapok után kezdek emberivé válni.

 - Tanárnő, akkor maga nem is élt még egy pillanatig sem az ereje nélkül?  - kérdezte meg kíváncsiskodva az egyik tanítványom.

 - De, egyszer, két napig nem volt erőm napfogyatkozáskor... - mondtam elkomorodva, mert eszembe jutott, hogy mik történtek velem akkor, hogy kivel voltam éppen akkor, hogy éppen akkor törtek fel bennem soha nem ismert, emberi érzések.

 - És milyen volt a képességei nélkül?  - kérdezett tovább a leányzó.

 - Nem is tudom, olyan gyengének éreztem magam, de mégis, akkor éreztem magam igazán önmagamnak... - mondtam elmerülve az emlékekben és már ott jártam, akkor ott, Vele...

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

SYLER AND ELLE (egy elhagyatott házban)

 Aznap éppen Syler apja - akkor még azt hitte, hogy az apja - egy feladattal bízott meg bennünket, hogy találjuk meg és vigyük el neki Claire Bennet-et még aznap.

Mi úgyis tettünk, illetve az csak a megtalálás részre igaz, mert sajnos éppen abban a pillanatban tűnt el az erőnk, amikor meg akartuk támadni Claire-t és az apját. Így erőtlenül, Noah Bennett könnyen meglógott előlünk, mi meg csak erőtlenül, fejbe kólintva feküdtünk a földön.

Aztán, amikor már kettesben maradtunk, nagy nehezen feltápászkodtunk.

Sylernek Mr. Bennet kificamította a kezét, de én helyre tettem. Komolyan, úgy nyavalygott, mint egy kis óvodás és ez részben vicces is volt.

Aztán következett az elképedés. Amikor megbizonyosodtunk arról, hogy valóban nincs többé erőnk, Syler nem hogy dühöngött volna vagy elkeseredett, hanem boldognak tűnt.

- Mi történik velünk?  - kérdeztem én kétségbeesetten, hiszen olyan furcsa volt minden.

 - Fogalmam sincs. - felelte Ő elmélázva. - Korábban mindent megértettem, de most értelmetlen minden. - mondta most tényleg más hangon, mint eddig bármikor.

 - Emberek vagyunk. - mondta olyan hangon, mint akinél elmentek otthonról.

Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy őt ez örömmel tölti el, én pedig nem lepleztem elképedésemet. Azt hittem, ő az erőinek a megszállottja.

 - Te ennek örülsz?  - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

 - Igazából...könnyebb. Nincs már az az éhség. Tudod, a hatalomvágy elbódít, mintha pamut meg jég lett volna a fejemben. - folytatta és még egy apró mosoly is megjelent az arcán.

 - Nem éreztem így már...mióta megismertelek. - fejezte be monológját, én pedig ismét éreztem a bűntudatot.

 - Én csináltam szörnyet belőled. Ez az én hibám. - mondtam kissé idegesen, nagyot sóhajtva, majd hátat fordítottam neki és idegesen járkálni kezdtem a szobában.

 - Nem! - vágta rá Syler hirtelen, mint aki mentséget keres a számomra és talált is., s közben utánam eredt.

- Te csak parancsot teljesítettél a Társaságnak.

 - Pontosan! De most tudod, milyenek vagyunk?? - kérdeztem még idegesebben, majd pár lépéssel közelebb mentem hozzá.

 - Gyengék?  - vágta rá az inkább kérdést, mint feleletet.

 - Többé nem vehetjük el, amit akarunk.  - mondtam még ugyanolyan nyúzott arckifejezéssel, mintha az életem múlna ezen.

  - Ki mondta?  - vágta rá elszántan Slyer, miután olyan megátalkodott képpel nézett rám pár másodpercig,  hogy az sem tudtam, mi van, aztán hirtelen megfogta a nyakam, magához húzott és határozottan megcsókolt.

Én először azt sem tudtam, hogy reagáljak, csak kimeresztett szemekkel néztem rá, azonban ajkai annyira finomak és gyengédek voltak, hogy pár másodperc múlva behunytam a szemem és csak élveztem ezt a fenomenális és egyre szenvedélyesebb csókot.

Abban a pillanatban éreztem, hogy számomra ez több, mint bármi eddig ezen a világon és azonnal meg is kívántam őt.

Úgy csókoltuk egymást, mintha számunkra ez lenne a világ és a kiút a boldog élethez. Talán az is lehetett volna...

 Egyre vadabbak lettünk, és e-csókok közben lassan kigombolta a pulcsimat és a földre dobta. Én meg a vágy hevében ugyanezt tettem az ő dzsekijével.

Hatalmas kezeivel átérte az egész derekam, majd szinte befedte velük egész felsőtestem. Nagyon jól esett, ahogy simogatott és tapogatott. Nem tudom, hogy ennyire jól csinálta-e, amit csinált, vagy csak azért volt különleges, mert olyat éreztem iránta, mint soha senki iránt. Mindegy, a gondolkodást ezzel be is fejeztem és ezután csak a vágyaim hajtottak.

Azután már ő is gyorsabb mozdulatokkal vette le a rövid ujjú felsőt és a melltartót rólam, én pedig kapkodó mozdulatokkal gomboltam ki az ingét. 

Ezután a földre ült, engem pedig óvatosan az ölébe húzott úgy, hogy lábaim egyelőre egy oldalon voltak, pont, mint egy kislánynak.

Csókjaink egyre vadabbak és erotikusabbak voltak, kezeink pedig egyre többet fedeztek fel a másik testén.

Egy idő után finoman letett az öléből és a földre, vagyis a dzsekijére fektetett, ő pedig fölém hajolt és így csókolgatta egész felsőtestemet, egészen a hasamig. Utána kigomboltam és levette a rólam a nadrágot, majd a maradék alsóneműt is, mire egész testem reszketett és tűzben égett érte.

Amikor kezével nőiességemhez ért, halkan nyögdécselni kezdtem, de aztán én is cselekedtem, tehát kicsatoltam a nadrágját és közös erővel letoltuk róla. Ugyanaz történt alsógatyájával is.

Soha nem akartam még így semmit, mint őt magamban tudni, de ahogy láttam, egyre gondoltunk, mert ezután már nem teketóriázott, hanem gyengéden, de mégis határozottan belém hatolt.

Mindketten felnyögtünk, aztán mozogni kezdet bennem, először csak finoman, érzékein, de aztán begyorsított.

Közben folyamatosan csókoltuk egymás ajkát, vagy néha ő a nyakamat, dekoltázsomat melleimet és én pedig egyre szenvedélyesebben simogattam felsőtestét.

Szinte egy ritmusban mozogtunk, és ő egyre jobban bennem volt, szinte teljesen betöltött. Egy idő után lassított a mozdulatain, de most inkább erősebben, tövig hatolóan mozgott bennem. Minden egyes lökésnél hangosan felnyögtünk vagy lihegtünk.

Aztán fordult a kocka, én kerültem fölülre.

Először csak feküdtem rajta és lassan mozogtam, élveztem, ahogy meztelen felsőtesteink egymáshoz tapadnak. Teljesen meghitt volt ez a pillanat. Ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy ő is azt érzi, amit én.

 - Annyira szép vagy! - suttogta, amikor végigsimított arcomon, mire én kedvesen rámosolyogtam.

Ezután felültem rajta és körkörös mozdulatokkal mozogtam csípőmmel. Láttam rajta, hogy tetszik neki, mert közben csak úgy kapaszkodott combjaimba, fenekembe vagy éppen melleimet markolászta.

Na, a hangokkal én se spóroltam és szex terén sem fogtam vissza magam., egyre gyorsabban mozogtam rajta. Semmi sem érdekelt, csak élveztem és tettem, ahogy éreztem, önmagam voltam.

Éreztem, hogy közel már a csúcs, ezért egy picit ismét lassítottam mozgásomon, hogy meghosszabbítsam ezt az érzést s meg is akartam még csókolni őt. Csókolni, mert ezzel kit tudtam fejezni a vágyaimat  és az érzéseimet iránta. Aztán testemet elöntötte a forróság és csodálatos orgazmust éltünk át együtt.

Ő egy picit hátradőlt, én pedig rajta maradtam és mellkasára bújtam.

Ezután ő megfogta az ingét és a hátamra terítette, ami ismét arról árulkodott, hogy milyen gondoskodó is tud lenni.

Boldog voltam és arra jöttem rá, hogy szeretem őt. Mindig is szerettem, talán már akkor, amikor megismerkedtünk. Nem kellett ezt kimondani, de tudtam és éreztem, hogy benne is ezek a dolgok játszódnak most le.

Csak mosolyogtam, mert annyira új volt most minden, az hogy velem is történhetnek ilyen jó dolgok. Azt se vettük észre, hogy már hajnalodott.

 - Gondolod, hogy így marad?  - szólaltam meg aztán én először. Mindig is beszédesebb voltam.

 - Mi, a képességünk vagy mi ketten?  -  kérdezett ő meg vissza, mire halkan elnevettem magam.

 - Mindkettő. - feleltem aztán még mindig a mellkasán fekve.

 - Én már nem tudok semmit. - felelte aztán Syler elgondolkodva, de éreztem, hogy pont olyan békés, mint én.

 - Mi van, ha...így marad?  - kérdeztem miközben hirtelen felnéztem rá, de aztán ismét visszanyomtam fejem a mellkasára.

 - Akkor megkaptad, amit akartál. - válaszolta Syler gyengéd hangon és halványan el is mosolyodott.

 - És én mit akarok?  - kérdeztem én is ugyanolyan kedves hangon  és huncut mosoly közepette és most felemeltem fejem, hogy szemébe nézhessek, de ő is ugyanezt tette, majd gyengéden puszilgatni kezdte ajkaimat.

Aztán hátrasimította a hajamat, majd egy hatalmas levegőt vett és kifújta azt, mint akinek most esik le a válláról egész életének nehézsége.

 - Egy esély, hogy újragondoljunk mindent. Képesség és veszélyek nélkül. - tervezgetett miközben arcomat simogatta, én közben és elképedve hallgattam őt.

 - Ijesztő...  - mondtam elgondolkodva most én.

 - Igen. És váratlan. - mondta szerelmes hangon, majd ismét egy puszit akart adni a számra, de én elvettem a fejem. 

 - Mi a képességek vagy mi?  - kérdeztem meg előtte egy halvány és huncut mosoly kíséretében.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 - Miss Elle, miss Elle?  - zökkentett ki pár gyerekhang elmélázásomból.

 - Elmennénk mi is ide a játszótérre, szabad?  - kérdezte az egyik kislány az osztályomból, mire én csak bólintottam.

A gyerekek leléptek, csak Lena maradt velem, aki tudta, hogy miről van szó, azért csak szó nélkül átölelt, mert már megint a sírás határán álltam.

 - Mikor felejtem már el őt végre?  - kérdeztem szomorúan.

 - Hamarosan. - felelte barátnőm és még szorosabban ölelt most, ami egyre jobban megnyugtatott.