Másnap aztán úgy is tettem, ahogy ígértem és elmentem abba a bizonyos iskolába, a Heroes Constituting-ba.
Az iskola tényleg még nem régen nyílhatott és még sok változást kell itt kieszközölni, és talán egyszer hivatalos lesz, de ettől függetlenül itt minden a kedvemre volt. Tényleg jó volt olyanok között, mint én és azt hiszem, hogy végre megtaláltam a helyem az életben. Igaza volt Lena-nak.
Lena hihetetlen volt, de nélküle talán nem is csináltam volna végig ezt az egészet. Ő folyamatosan mellettem volt, segített és lökdösött előre. Benne igazi barátot találtam, habár eddig sose volt még igazi barátom és barátom sem egyáltalán. A Társaság épületében éltem le az életem, ott nem igen lehetett barátokra szert tenni.
Igaz, hogy Claire hozott vissza a halálból, de Lena volt az, aki visszahozott engem az életbe.
Már körülbelül két hónapja tanítok és egyre jobban élvezem minden egyes percét, mintha ez lenne a sorsom.
Osztályfőnök is lettem és pont egy olyan osztály kaptam, ahová hasonló sorsú gyerekek járnak, mint amilyen az enyém is volt. Gyakran úgy is hívtam magunkat, hogy a defektes osztály.
Imádtam őket. Az egyik kedvenc srácom Johnny volt - ha lehet ilyet kijelenteni egy tanárnak - , kinek képessége az anyagintegráció és képes elfogyasztani bármilyen anyagot bármilyen negatív hatás nélkül. Igazán mulatságos. De mindegyiket szeretem, igazán helyesek.
Most is éppen órát tartok, vagyis csak tartottam, mert ebben a pillanatban csöngettek ki. A gyerekek nem mentek ki azonnal a teremből, hanem szokás szerint kérdéseikkel megrohamoztak. Azt hiszem, amilyen pótanyukájuk is lettem.
- Tanárnő, tanárnő! Megkérdezte már az igazgatótól, hogy elmehetünk-e kirándulni? - kérdezte hangoskodva a cserfes alakváltó, Lizzy.
- Nem, még nem volt rá alkalmam, de még ma bemegyek hozzá és megkérdezem, ha ráér az igazgató úr. - mondtam mosolyogva, amikor nagy nehezen kijutottam a tanteremből és a tanári szoba fel vettem az irányt.
A tanári ajtaja előtt éppen Lena volt valami nagy beszélgetésbe belemelegedve az igazgatóval.
Darius King még igen fiatal igazgató volt, de igazán jól vezette ezt az iskolát, úgy tűnt, nagyon a szíve ügye a "hősképző". Telepata lévén egy-két kedvező hatást el tudott érni a befektetőknél, és ezt nem is szégyellte.
Darius igen komolynak és szigorúnak tűnt, ráadásul a jelenlétében még gondolkodni se nagyon mertem, nehogy néha piszkos kis gondolataimba lásson. Viszont akármilyen komor is volt, Lena társaságában ez megváltozott, akkor mindig olyan volt, mint akit elvarázsoltak, de ahogy Lena is nézett rá mindig, mint aki teljesen bele van zúgva. Közelebb mentem hozzájuk, de ők meg éppen valamiben nagyon nem értettek egyet.
- De én el akarom mondani neki! - mondta Lena akaratosan, mint egy kislány.
- Nem mondhatod el! Megbeszéltünk, hogy senkinek. - vágta rá Darius határozottan.
- De ő a legjobb bar... - szakította félbe a mondatát Lena, amikor odaértem. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, de nem állt szándékomban hallgatózni vagy ilyesmi. Viszont azt sem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy valószínűleg az az "legjobb bar..." én lennék.
- Sziasztok. - köszöntem nekik bizonytalanul, mire ők is visszaköszöntek.
- Na, én akkor megyek. - mondta Darius, majd bevonult az irodájába mielőtt beszélhettem volna vele, Lena meg ezután csak bambult maga elé.
- Lena, jól vagy? - kérdeztem tőle mosolyogva, közben közelebb léptem hozzá.
- Van köztetek valami? Mert úgy látom, te bele vagy zúgva ebbe a pasiba. - folytattam tovább kicsit piszkálódva, de valóban ezt gondoltam.
- Nem, ugyan már! Hova gondolsz? - tiltakozott Lena bevörösödve, mintha nem tudom, micsoda szörnyűséget mondtam volna.
- Jól van, akkor tévedtem. - zártam le a témát, de egyáltalán nem hittem neki és csodálkoztam rajta, hogy nem mond nekem igazat, hiszen eddig mindent megosztottunk egymással.
- Én iszok egy kávét. Te nem jössz? - kérdeztem ismét mosolyogva a zavart Lena-tól, de ő csak megrázta a fejét azzal a kifogással, hogy még van valami elintéznivalója.
Én viszont bementem a tanáriba, ahol most nem voltak túl sokan, és megittam egy jó erős kávét.
Miután elfogyasztottam a kávét, úgy döntöttem, bekopogok az igazgatóhoz és megkérdezem, hogy elvihetem-e az osztályomat kirándulni.
Az ajtóhoz érve fura hangok szűrődtek ki a helyiségből és többszöri kopogásomra sem reagált senki sem.
Úgy döntöttem, lesz, ami lesz, én benyitok, egyszer csak beszélnem kell a főnökkel. Azt hiszem, ez nem volt okos döntés...
Amikor beléptem az irodába, a lélegzetem is elállt: Darius és Lena vadul csókolták és tapogatták egymást, Lena felsője már félig lekerült róla.
Odavetettem egy zavart bocsit, majd kirohantam a folyosóra. Na, nem azért mert engem zavart volna a dolog, csak tudtam, hogy most valami olyan láttam, amit nem kellett volna, amit nem lett volna szabad látnom, amit nem akartak, hogy lássak.
Ha ez előbbi találkozásunkkor kellemetlenül éreztem magam, akkor most már totálisan zavarba voltam, de közben kuncogtam is magamban Lena ijedt képén és azon, hogy milyen szépek együtt.
Ahogy haladtam kifelé az iskolaépületből, hallottam, hogy valaki lohol utánam és megfogja a vállam.
- Elle, várj! - mondta Lena lélekszakadva a rohanástól.
- Bocsi, hogy nem mondtam el, de Darius nem szeretné, ha kitudódna. - tette hozzá gyorsan.
Egy darabig csak szótlanul néztem rá, majd elnevettem magam.
- Ugyan már, Lena. Semmi gond, én megértem. - mondtam kedvesen.
- De én úgy tudtam! - tettem még hozzá, majd elkuncogtam magam, miközben barátnőm irult-pirult.
- Szóval a főnökkel kavarsz? - kérdeztem, utána meg huncutul rákacsintottam.
- Azt hiszem, ez már több, mint kavarás. - mondta Lena szerényen és le se tagadhatta volna, hogy mennyire szerelmes.
- Igen, azt látom. - tettem hozzá egy jelentőségteljes pillantás közben.
- Ez akkor is annyira izgi. Te és Darius King, vagyis a hideg, érzéketlen és szigorú főnök és te. - jegyeztem meg nevetve, majd átkaroltam Lena vállát.
- Menjünk, igyunk meg valamit! Mindent tudni akarok, a részeletek is! - ajánlottam neki, majd kimentünk az iskolából egy közeli kévázóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése