Nem mindenkinek adatik meg, hogy visszahozzák őt a halálból, akkor amikor már alig marad belőle valami.
Tudom, hogy hihetetlen, de velem mégis megtörtént.
Az utolsó emlékem az életemből az, hogy amikor egy kicsit boldog lehettem, amikor már éppen kezdtem elhinni, hogy van jövőm nekem is ebben a világban, az egyetlen ember, akit igazán szerettem minden tulajdonsága ellenére, meggyilkolt engem.
A következő arc viszont már Claire Bennetté volt, azé a lányé, aki visszahozott engem a halálból, s akinek örök hálával tartozom életem végégig. Mert igen, voltak olyan pillanataim, amikor haragudtam, hogy visszahozott, hiszen nekem más nem jár, csak szenvedés, de mára ez változott.
Kinyitottam a szemem és azt sem tudtam, hol vagyok, csak az a tűz, valami tűz volt előttem. Aztán rájöttem, hogy az nem valami tűz volt, hanem én égtem.
- Claire??? Hol vagyok..? - kérdeztem döbbenten, alig halhatóan.
- Az életben. - felelte komoly képpel, de aztán elmosolyodott.
- Most már minden rendben, te is túlélted Sylert. - tette hozzá és még jobban elmosolyodott, de abban a mosolyban volt valami keserűség is.
Amikor kimondta a Syler nevet, a szívem összeszorult és hatalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban.
Tényleg, ezt ő tette velem, meg akart ölni, pedig én szerettem őt, azt hittem, van benne jó is. Tévedtem.
- Talán jobb lett volna, ha hagysz..., ha hagyod, hogy meghalljak. - mondtam nehézkesen, majd megpróbáltam felülni, de nem ment egyelőre.
Csak most néztem körül és jöttem rá, hogy Claire-ék házában vagyok.
- Na, nem.!! Azt már nem, nem adom meg azt az örömet Sylernek. - mondta Claire hadakozva gyorsan.
- Valamire jó az én vérem is és az, hogy halhatatlan vagyok. És belőled már alig volt valami, de itt vagy és ez a lényeg. - mondta gyengéden a lány, akinek második életemet köszönhetem.
- De én nem akarok élni! - mondtam keserűen, majd egy könnycsepp gurult végig arcomon.
- Nekem senkim és semmim nem maradt. Most mihez kezdjek? - kérdeztem tanácstalanul, hiszen volt pár boldog napom, amikor már a jövőmet is elterveztem, de aztán pillanatok alatt minden elveszett. Pont ő vette el tőlem, akitől ezt a boldogságot reméltem.
- Ismerős érzés, hidd el! De a képességed azért adatott, hogy élj és élj vele. Erős lány vagy te, minden rendbe jön. - mondta a szőke lány, aki akár a húgom is lehetne, majd megsimogatta az arcom és pedig pár perc múlva mély álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése