Sziasztok - ÚJ BLOG

Ismét eltel jóval több, mint egy hónap és én még mindig nem hoztam új fejezetet, sajnálom. :/

Az az igazság, hogy most egy igen depis és érzelmes fejezet következne, amire mostani lelkiállapotomban képtelen vagyok/voltam ráhangolódni. Azonban, ami késik, nem múlik. ; )

Most azonban, azért írok, hogy szóljak, készítettem egy egy blogot, és remélhetőleg mostanában azzal fogok foglalkozni.

Valami egészen mást hozok, de természetesen ugyanazokkal a főszereplőkkel, mert egyszerűen nem tudok szabadulni tőlük

Míg az előző történet fanfic és fanatsy, ez most valós/real történet lesz, emberekkel, nem lesz benne semmi fantasy. 

Ennek a törtetnek most semmi köze nem lesz a Heroes sorozathoz, még a szereplők nevei sem egyeznek meg.
Tulajdonképpen a történetemet kettő vagy több szerepjáték ihlette (pl. Vegas,  Chicago), természetesen azért eltérések is vannak benne, de az alapszituáció ugyanaz. 

Ezen kívül egyébként is vonzottak mindig a maffiás, a rendőrös és a maffiás-rendőrös történetek. :D

Azért remélem, aki megkedvelte ezt a párost és az én írásstílusomat, Love in the Hell című történetemet is olvassa majd.

Hamarosan jön az első fejezet ott, de addig átnézheted a történet leírását illetve a szereplőgárdát.

Addig is puszi, Elle :)

 

Ui.: Ezt a blogot sem zárom be és valamikor igenis folytatni fogom még! :)

XXII. FEJEZET - Az esküvő ( 2. rész )

Sziasztok! Több, mint két hónap után hoztam nektek egy újabb fejezetet, ami - elárulom - + 18-as fejezet lett. Remélem, megérte várni rá. :P

                                          ************************

Azt mondják, hogy amikor az ember közel érzi magát a halálhoz, lepereg előtte az egész élete. Nekem azonban nem pergett most le semmi az égvilágon, sem az előző alkalomkor, amikor bántott.

Én csak parázsló és elszánt tekintetét figyeltem és láttam,  de néha szemeim felém mutató kezére, ujjaira vándoroltak. Érdekes, de most nem féltem, inkább csak vártam, hogy már túl legyek az egészen és érjen már véget értelmetlen életem,  fejezze már be végre, amit elkezdett velem, ha már szeretni nem tudott.

Ő csak nézett rám komoran, de mégsem úgy, mint egy gyilkos, aztán felém mutató ujjait maga felé húzta, én pedig pár pillanatra rá mellkasának nekiütődve közvetlenül szembetaláltam magam vele.

El akartam futni, de legalább távolodni tőle, de úgy álltam ott, mint akinek földbe gyökereztek a lábai.

 - Elle... - mondta ki aztán a nevem alig hallhatóan és közben megrázta a felét.

 - Tudom, hogy te sem gyűlölsz annyira, mint azt hiszed magadról. - mondta szenvedélyes hangon, mire én felháborodottan néztem rá.

 - De én... - kezdtem volna idegesen bele mondandómba,  vagyis tiltakozásomba, de ő nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, amit elkezdtem, hanem hirtelen megragadta tarkómat, hozzám hajolt és szenvedélyesen megcsókolta ajkaimat.

Amikor forró ajkai az enyémhez értek és megéreztem simogató nyelveit az enyémmel találkozni, azt hiszem, az volt az a pont, amikor elvesztettem az uralmat a testem felett és képtelen voltam nem a vágyaimnak élni.

Egyre hevesebben csókoltuk egymást és közben kezeimmel én is belekapaszkodtam a nyakába és szinte faltuk egymás ajkait. Mindketten csak úgy kapkodtunk a levegő után, de nem azért, mert nem kaptunk levegőt, hanem, mert annyira kívántuk már egymást, hogy az egész testünk teljesen felgyorsult, ezért a szívünk, a lélegzetvételünk is.  

Tudtam, hogy benne is ugyanez ment most végbe, mert most olyan volt, mintha tudnék olvasni a gondolataiból és ismerném testének minden egyes rezdülését.

Kezei csók közben lejjebb vándoroltak derekamra, majd már fenekemet szorongatta, ajkaival pedig megindult nyakam irányába, amit heves csókokkal hintett be, mire én halkan felnyögtem, annyira jól esett.

Kezeim akaratlanul is inggombjai felé indultak és a kapkodás miatt, gyors, de ügyetlen mozdulatokkal gombolni kezdtem fentről lefelé.

 - Kívánlak. - suttogtam ekkor vágyakozva és közben szemeibe néztem, most nem szégyellve ezt, aztán mivel ingének utolsó két gombjához már egyszerűen nem volt türelmem, egy hirtelen mozdulattal letéptem azokat és végre szétnyílt az textil rajta, a gombok pedig valahol a padlón koppanva leestek.
 - Elle, el sem hiszed, mióta vágytam már erre. - mondta ő is vágyakozó hangon és tudtam, hogy komolyan is gondolja. Ő talán még jobban vágyott erre, mint én.

Gyorsan lecibáltam róla az inget és a földre ejtettem, ezután pedig kezeimmel azonnal mellkasát kezdtem el simogatni egyre hevesebb mozdulatokkal. Ő eközben dekoltázsomat csókolgatta, vagyis inkább nyalogatta, mert már tiszta nyál voltam, de ez is olyan izgató volt nekem, mint minden amit ezután velem tett.

Kezeim lassan hasfalára tértek és azt tapogattam velük. Míg izmain élvezkedtem, ő lehúzta ruhám cipzárját és a ruha egy halk puffanással a földön landolt, mint a filmekben. 

Éreztem, hogy odalent szinte égek érte, hogy nőiességem szinte kiállt azért, hogy belém hatoljon, ezért nadrágja övének csatjához nyúltam és azt is türelmetlenül bontani kezdtem. Láttam, hogy ezen ő egy picit elmosolyodik, majd elkezd bennünket az íróasztal felé koordinálni, úgy hogy nekem hátrafelé kellett lépkedtem. 

Mikor már majdnem az asztalnál voltunk, hirtelen felkapott engem és az asztalra "dobott". Azután lerúgta cipőit és megszabadult gyorsan a zoknijaitól is, s míg nekem végre sikerült kikapcsolnom az övét és lehúzni a sliccét, addigra ő is levette a melltartómat.

Egy ideig elkerekedett szemekkel bambult melleim felé, amin meg én mosolyodtam el, de közben azért lecibáltam róla a nadrágot is.

Aztán melleimet kezdte el simogatni, vagyis inkább tapogatni és hallottam, hogy hangosan felnyög, ahogy megérintheti őket. Végül ajkaival melleimhez hajolt és érzékein, szenvedélytől felforrósodott ajakkal  és nyelvvel, cuppogó hangokat kiadva csókolgatta azokat. Én eközben lábaimmal átkulcsoltam csípőjét és ezzel közelebb húztam őt magamhoz. Azonban ekkor megéreztem alsóján keresztül is kemény férfiasságát ölemnél, amitől éreztem, hogy odalent vészesen nedves vagyok. Azért hátrahajtottam a fejem és úgy élveztem, amit melleimmel tesz. Most bármit tehetett volna velem, biztosan nem ellenkezek.
 - Csodaszép vagy. - mondta csendesen és kedves hangon, amikor egy pillanatra megállt.

Utána egyik kezével végigsimított nyakamon, aztán egyszer csak abbahagyta melleim nyelvezését és kicsit eltávolodott tőlem, de csak azért, hogy megfogja lábaim és bokáimtól kezdve végigcsókolja, időnként megharapdossa azokat és közben levegye cipőimet.

Amikor ezt mindkét lábammal megtette, bugyim felé nyúlt, majd már egyszerűen csak letépte rólam azt, aztán letolta nadrágját, majd egyetlen mozdulattal hirtelen belém hatolt, igen mélyre, mire mindketten szinte állatiasan nyögtünk fel.

Ismét átkulcsoltam őt lábaimmal és kezeimmel vállába kapaszkodtam, amikor is mozogni kezdett bennem.

Nem sokáig finomkodtunk, hanem elég hamar bevadultunk mindketten és gyorsan mozogtunk egyszerre, sőt még a nyögéseink is szinte egyszerre hangzottak fel az irodában.

Minden benne volt ebben a szexben, azt hiszem, azért is voltunk ilyen vadak, mert testünk már annyit sóvárgott a másiké után, hogy most mindent egyszerre akartak. Emellett így vezettük le azt a rengeteg felgyülemlett fájdalmat, bosszúvágyat, magányt, kétségbeesést, de a vágyat, szerelemet és minden mást is, ami még bennünk volt az utóbbi egy évben. 

Azt se tudtuk, mijét fogjuk, csókoljuk, vagy simogassunk a másiknak, annyira hiányzott  a másik test, ezek  a  csókok, érintések, kéjes hangok, melyek csak egymásnak szóltak és amiket csak ez a két személy élhetet át együtt, Minden hiányzott.

Ahogy a bennem való mozgása gyorsult, úgy hangosodtak a nyögések is, és én egyre jobban nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, aztán egyszer csak megkarmoltam vállait. Talán egy kicsit szándékosan is tettem, talán a harag miatt fájdalmat is akartam neki okozni. Ő erre felszisszent, de haragnak még csak jelét se láttam tekintetében, a karmolások pedig pillanatok alatt begyógyultak.

Utána hirtelen ráfektetett az asztalra és így folytattuk ez az állatias szeretkezést, miközben ő melleimet markolászta én pedig az ő mellkasát érintettem görcsösen. Egy idő után pedig ő is rám hajolt és ajkaimat csókolta minden szenvedélyével együtt.

Aztán gondolt egyet és levett az asztalról, majd háttal fordított magának és picit előre döntött. Így hatolt most belém jó mélyen, én pedig a felszabaduló vágyaktól csak úgy szorongattam az asztal szélét.

Közben ráadásul úgy szorított magához, mintha attól félne, hogy ha elenged, eltűnök innen. Egyszer csak egyik kezemmel hátranyúltam és erősen elkaptam kemény fenekét és azt szorítottam, markoltam és azt fogva húztam őt magamba beljebb és beljebb.

Amikor úgy érezhette, hogy túlságosan bevadult, akkor hirtelen lassított, engem pedig felegyenesített, hogy mellkasához dőltem, kezeimmel pedig hátranyúltam átfontam velük nyakát.. Most lassan és érzékein mozgott, miközben nyakamat és melleimet csókolgatta finoman, egyik kezével melleimet és hasamat simogatta, míg a másikkal csiklómat izgatta lassan, és pár pillanatra meghittebb volt ez a dolog köztünk, de én most nem erre vágytam, most ösztönállat akartam lenni.

Ezért hirtelen felé fordultam és ugyanilyen hirtelen, szenvedéllyel tele megcsókoltam őt, hogy érezze, el akarok most már merülni vele ebben  a fékezhetetlen vágyban, amit érzek.

Ekkor felkapott és a kanapéhoz vitt. Rám feküdt és újból belém hatolt és most ismét gyorsabb tempóban mozgott, hogy mindketten, elérjünk végre a beteljesedés vizeire.

Szorosan öleltük egymás, már a mozgásunk valamiféle rítusos táncra emlékeztetett, mert minden mozdulat szinte ugyanannyi másodpercet vett igénybe, közben pedig vadul szedtük a levegőt. Legszívesebben belé haraptam volna, de helyette csak csókoltam, ahol értem és ő is ezt tette velem.
 - Gabriel...ahhh...Gabriel... - nyögtem kéjesen fülébe a nevét, s ezalatt lábaimmal csak úgy szorítottam csípőjét a mozgás közben.

Ezután nemsokára éreztem, hogy az energia végigáramlik egész testemben, mely szinte annyira felforrósodott, mintha égtem volna, aztán testem görcsösen megfeszült és hagosan elélveztem, de ebben az időben éreztem, hogy kezemből apró szikrák szöknek ki és azt is, hogy hüvelyemet elönti forró magja, tehát vele is ugyanezt történt. Egyszerre, egy időben élveztünk, el, aztán rajtam maradva, kissé megizzadt testemet simogatta, amikor én csak szótlanul, de kis időre boldogan néztem rá.  Belemélyedtem azokba a gyönyörű szemeibe és már majdnem elmosolyodtam, de azt mégsem tettem, habár szerintem még azt is tudta, hogy mire gondolok. Ennél jobb nem lehetett volna ez a szex, soha, semmikor, senki mással. Nem tudtam mit mondani, hiszen tudtam, hogy a szavakkal megszűnik ez az állapot és én felébredek. Úgy is lett....

 - Szeretlek... - szólat meg halkan, mélyen a szemeibe nézve, amikor arcomat simogatta még mindig rajtam fekve, amitől én azonnal fel is ébredtem és a pokolba kívántam megint őt, de még magamat is.

 - Hogy mi? Te azt hiszed, ezzel változik valami köztünk?  - kérdeztem dühösen, aztán letoltam magamról őt és a ruháimat keresgélve öltözködni kezdtem.

 - Nem, én csak azt akartam, hogy tudd. - felelte fájdalmas hangon és ugyanilyen volt a tekintete is, ahogy utánam nézett, majd felült.

 - Jó, mert én soha nem foglak már szeretni. - mondtam hidegen, és teljesen undorodva saját magamtól.

 - És látni sem akarlak többet. - tettem hozzá, amikor már teljesen felöltöztem, ő pedig még midig a kanapén ült és maga elé meredve a hajába túrt, aztán kirohantam a szobából egyenesen vissza a mosdóba azzal a céllal, hogy rendbe szedjem magam.  Ehelyett azonban egy ideig csak levegő után kapkodtam és egyszerre küzdöttem az ellen, hogy elsírjam vagy elhányjam magam, annyira rosszul éreztem magam. 

Mégis, ha visszagondoltam érintésére, csókjaira és arra, amikor testünk egybeforrt, ismét úgy éreztem, hogy a szívem vadul kalimpál, méghozzá Érte. De ez nem lehet, nem szerethetem, nem tudok megbocsájtani...

Nagy nehezen összeszedtem magam és immáron az esküvőn másodszor fogtam bele a sminkem javításába,  és mindkétszer Miatta, ami lassan sikerült is, egyéb testrészeim "rendberakásával" együtt.

Amikor visszamentem a tömegbe, senki nem vett észre rajtam semmit és tettem, amit egy esküvői tanú, pedig végig éreztem magamon forró ujjainak simogatását, éreztem magamban a fájdalmat, hogy mégis megadtam neki, amit akart, de éreztem még emellett soha nem érzett vágyat iránta. Annyira vágytam arra, hogy megkeressem, hogy az már szinte fájt, de tudtam, hogy ha látom őt és eszembe jut, mit tett velem, az még jobban fájna....

FEJLÉC-VERSENY DÍJAM :)))

Sziasztok!

Nemrég részt vettem egy fejléc-és bannerkészítő versenyen, amit végül is én nyertem meg.
Igazán meglepett, de azért e-mellett nagyon örülök neki és köszönöm még egyszer Rich-nek az 1.  helyezést és a díjat is, ami fent látható. Az is nagyon szép lett.
Ezen a blogon volt a veseny és ott meg is tekinthető a nyertes fejlécem és a többi versenyzői is:

Rich story"s

FELHÍVÁS SZAVAZÁSRA!!!

Sziasztok!

Mostanában nem hoztam új fejezetet és most sem azért írok, hanem azért, mert szeretnék tőletek segítséget kérni.
Egy jó barátom jelentkezett a blogjával egy blogszépségversenyre és megkérlek titeket, hogy szavazzatok rá.

Erről a blogról lenne szó, ami azon kívül, hogy nagyon szép és elegáns is, a témája sem akármilyen, érdemes olvasni (VD-rajongók számára főleg):

Nem mellesleg még Elle és Sylar is szerepelnek benne, kicsit más néven, más történettel. :D

ITT ADHATOD LE A SZAVAZATOD, KÉRLEK, SZAVAZZ  A Kristine névre!!!

http://www.blogverseny.blogspot.com/

Remélem, hogy ha olvasod, leszel olyan szíves és szavazol, csak egy kattintás, de nekem sokat jelentene!

Köszi, Elle :)

SZEREPJÁTÉK!!!

Készítettünk ismét egy szerepjátékot, melynek a témája ezúttal a TVD (Vámpírnaplók), ami a 3. évadtól játszódik.
Gyere és merülj el a TVD világában, ahol te alakíthatod a történetet és a szereplők életútját.
Sok fontos szereplő még szabad, gyere, játssz velünk! Mindenkit várunk szeretettel!
Akinek ez új, annak segítünk a játékban, bármiben!
Ráadásul, hamarosan jön a 3.évad és ihlet is lesz rendesen. :D

Puszi, Elle

Ui.: Ezenkívül Elle és Sylar is játsznak a történetben, csak itt egy kicsit más karakterek. :)

XXI. FEJEZET - Az esküvő (1. rész)

[ Elle szemszöge ]

Gyorsan eltelt a két hónap és én mindenben Lena-ék segítségére voltam, mintha csak a saját esküvőmről lett volna szó, vagy talán még jobban. Érdekes volt, de talán végig én izgultam jobban, kivéve, amikor eljött az esküvő napja, akkor már drága barátnőm pánikot egy sort. Na, nem mintha meg akarta volna magát gondolni, de nagyon izgatott volt.

Végül úgy döntöttek, hogy az iskolában tartják meg az esküvőt, de az épület annyira gyönyörűen ki volt díszítve, hogy rá se lehetett ismerni, mégis otthon éreztük magunkat.

Annyira örültem a boldogságuknak, amit el se tudtam volna képzelni magamról. Sosem tudtam örülni mások boldogságának, esetleg annak, hogy ha jól kitolhattam egy-egy alannyal vagy apám elismert engem ,habár ez meg igen ritkán történt meg. Megváltoztam és végre érezhettem valami boldogságfélét. Sosem lesz normális életem,  nem is érdemlek, de legalább egy kicsit haladok az emberség felé és képes vagyok szeretni, ez már haladás.
Igaz, nem az én hibám, hogy ilyen lettem, hiszen nem tudtam, hogyan lehetnék normális, hétköznapi, de akkor is sok hibát követtem el.
Minden esetre most egy dolog volt fontos, hogy Lena-nak ez legyen élete legszebb és legemlékezetesebb napja.
Éppen Lena-nak segíttetem az öltözködésben, amikor megcsörrent a telefonja, amit ő  felvett és  röviden beszélt is valakivel - úgy gondoltam, Dar volt az -  aztán, amikor lerakta a telefont, elég furcsán nézett rám, mintha félne valamit közölni velem, de mégis kellett volna.
 - Mi a baj Lena? Ugye, nem az esküvővel van valami?  - kérdeztem idegesen és közelebb léptem hozzá.
 - Nem, nem az esküvővel...,vagyis... - felelte Lena makogva, miközben a tükör elé állt és a fátylát kezdte el igazgatni kissé zavartan.
 - Vagyis? - kérdeztem türelmetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt, miről volt szó.
 - Csak most szólt Peter Petrelli, hogy  egy nagyon fontos ügyben, az ügyünkben el kell utazniaWashingtonba és nem tud Dar tanúja lenni, ezért helyette Gabriel... vagyis Sylar lesz az. - bökte ki végül barátnőm úgy, hogy láttam, közben nem is tud rám nézni.
Amikor kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem, mintha a szoba forogni kezdene velem és mintha a szívem ugyanekkor háromszorosára nőtt volna és vadul mocorogna és alig férne el a mellkasomban.
Legszívesebben elkezdtem volna hisztizni és ordibálni és legszívesebben elrohantam volna adni egy kis fejmosást Darius-nak, de aztán mégis visszafogtam magam. Méghozzá csakis egy dolog miatt, aki Lena volt. Most nem gondolhattam magamra, csakis rá, hogy neki ez legyen élete legszebb napja, hiszen ez volt neki élete Nagy Napja.
Ezért hát nem szóltam egy szót sem, csak még egyszer végignéztem Lena ruháján, hogy minden stimmel-e, majd amikor eljött az idő, elindultunk az "oltár" felé. Igaz, hogy nem szóltam, de azért mindvégig ott lebegett a szemem előtt az, amit Lena az imént közölt velem. Viszont eldöntöttem, hogy Rá, hogy Sylarre se fogok nézni.
Az ő tekintetét azonban végig magamon éreztem, amíg tartott a ceremónia, de most az egyszer nekem sikerült kizárnom őt, legalább is annyira, hogy barátaimra tudjak koncentrálni és élvezni tudjam az egészet, hogy át tudjam érezni azt, amikor kifejezték egymásnak, mennyire szeretik egymást...

 [ Lena szemszöge ]

Ahogy Deannel annak a helynek az irányában haladtunk, ahol végül Daré lehetek, csak Darius-t néztem, le sem tudtam róla venni a szememet. Láttam rajta, hogy ő is ugyanígy van ezzel és hogy tetszem neki menyasszonyként, ami nekem pedig a legfontosabb volt. 

Nem ez esküvő, nem a ruha számított, csak az, hogy az övé leszek életem végéig. Tényleg nem mindenkinek adatik meg, hogy megtalálja az igaz szerelmet és nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen boldogan menjen férjhez, mint én és ezért nagyon hálás voltam a jó Istennek. Darius nekem a létezés eleme volt, az életem odaadtam volna érte, neki, és végül is most oda is adtam.

Amikor Dean - szülők híján - átadott neki, tudtam, hogy ő is ugyanezt érzi, hogy ő is hasonlókat gondol.

A férfiaknak általában nem fontos a házasság, de neki mégis az volt, hogy elvegyen engem.

Szavaitól, amikor a fülembe súgta, hogy milyen gyönyörű vagyok, majd nem könnybe lábadt a szemem, de egyelőre nem akartam sírni.

Az igazat megvallva nem tudtam odafigyelni sem a pap szavaira, sem a körülöttünk lévő, kedvesen mosolyogó emberekre, én most úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk a szerelmemmel. Tudom, hogy ez nem szép, hiszen itt mindenki miattunk van itt, de nekem most akkor is csak ő volt.

Már akkor kezdtem el elérzékenyülni, amikor felhúztuk egymás ujjára a karika gyűrűt, de amikor a beszédeinket mondtuk  el egymásnak, azt nem bírtam ki könnyek nélkül. De ezek kizárólag a boldogság könnyei voltak, semmi más és neki szóltak, Darius Kingnek, az Életemnek.

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha."

[ Darius szemszöge ]

Tudtam, hogy Lena imádja ezt a verset és azt is, hogy neki ez nagyon fontos, mert az anyukája is ez olvasta fel az édesapjának, amikor összeházasodtak. Tudtam, hogy ő ennél szebbet, kifejezőbbet, szívből jövőbbet nem mondhatna senkinek, neki ez a vers volt maga a szeretet. Most én is, aki mindig kemény és kimért vagyok ,- kivéve persze Vele - elérzékenyültem egy kicsit.
Féltem, hogy én mit fogok majd mondani beszéd gyanánt, hiszen sohasem az az ember voltam, aki szavakkal fejezi ki az érzelmeit, most neki még el kellett, vagyis el AKARTAM mondani.
 - Lena, egyetlenem. Nem tudok olyan szavakat használni, amelyekkel  kifejezhetném, mit is érzek irántad és te mit jelentesz nekem. - kezdtem bele és igen zavarban voltam.
 - Én nem készültem ilyen szép verssel, mint te, ami, tudom, mit jelent neked. De azt tudom mondani, hogy én is ugyanezt érzem, csakis irántad és örökre ezt is fogom. - mondtam már kicsit magabiztosabban.
 - Mindig mindenki azzal jött, hogy én milyen szerencsés vagyok az erőm, miatt és hogy milyen erős vagyok, viszont én sohasem éreztem ezt szerencsének. Csak azóta érzem magam szerencsésnek, mióta te velem vagy. Erőt is te adsz nekem, és azóta érzem, hogy mindent le kell és le tudok küzdeni, mióta te az enyém vagy. - folyattam szerelmesen.
 - Sokáig bolond voltam és titkoltam mások előtt, hogy mit érzek irántad, de most már tudom, hogy ez volt életem legnagyobb hibája. Többé nem teszem és most is azt akarom, hogy mindenki tudja, nélküled elveszett vagyok, nélküled semmi lennék, te vagy az életem értelme és egyetlen boldogságom. Szeretlek Lena és ígérem, hogy boldoggá teszlek, ahogy te is azzá teszel engem. Számomra Mi egyek vagyunk és azok is leszünk örökre. - fejeztem be szerény szövegemet, de Lena ezen mégis elsírta magát. Ő tudta, hogy még soha senkinek nem mondtam ilyeneket, de még neki sem. Tudta, hogy nem a levegőbe beszélek, hanem minden a szívemből jön.
Aztán megcsókoltuk egymást, mellyel megpecsételtük a házasságot én immáron a világ leggyönyörűbb lánya asszony lett, az én feleségem, lelkem másik fele.
A taps vihar és a jó kívánságok most mind olyan halknak tűntek és elhalványultak a szépsége mellett.
Már akkor is elaléltam, amikor megláttam fehér ruhájában, de most, hogy már nem kellett hallgatnom ezerszer elmondtam ezt neki is, míg fogadtuk a csók özönt, míg fényképezkedtünk és végre amikor már a táncolhattam vele.

[ Dean szemszöge ]
 

Minden remekül alakult a mai napon és látni a húgomat, az egyetlen rokonomat ennyire boldognak, engem is azzá tett. Ráadásul ez egészet még szebbé tette, hogy Elle is itt volt, méghozzá velem, mellettem, az én páromként, még ha ez csak a mai napról szólt.

Természetesen felkértem táncolni is, amit ő örömmel teljesített és így hozzábújva még én is kicsit szerencsésnek érzem magam.
Csak egy dolog árnyékolta be a hangulatomat, méghozzá az, hogy az az átkozott Gray is itt volt és egyfolytában Elle-t bámulta, szinte le sem vette róla a szemét, főleg mióta táncoltunk. Igaz, én még rá is tettem egy lapáttal, azzal, hogy még szorosabban ölelgetni kezdtem Elle-t meg kicsit tapizni is.

 - Hey Dean, azt hittem ezt megbeszéltük, hogy csak barátok. - tiltakozott azonban Elle, de azért kedvesen nézett rám.

- Igen, ez igaz, de azt a marha exedet igazán felbosszanthatnánk, megérdemli, nem? És egész este csak téged bámul. - mondtam kissé gonoszan.

 - Meg, de hagyjuk, még csak foglalkozni se akarok vele. - mondta a szőke erélyesen, de aztán láttam, hoyg mégis csak a felé a szörny felé pillant és egy másodpercre elkomorodott az arca.

Ezután én is arrafelé néztem és láttam, hogy Sylar egy igen szemrevaló nővel beszélget, vagyis a csaj elég rendesen mászott rá. Láttam, hogy minden tagadás ellenére ez rosszul esik Elle-nek. Engem meg ez bántott, hiszen szerettem ezt a lányt.

[ Sylar szemszöge ]

Annyira gyönyörű volt ma este Elle... Igaz, nekem mindig az volt, azokkal a tiszta, égszínű szemeivel, tökéletes ajkaival, a szőke hajával és apró termetével, de ma este különösen szép volt ebben a kék ruhában, ami csak még jobban kiemelte szemét.  Ráadásul még soha sem láttam őt ilyen elegánsan és nőiesen felöltözve, hiszen általában "munka" közben találkoztam vele.

Elviseltem, hogy nem lehet az enyém, sőt ilyen mostanában eszembe se jutott - nem azért, mert nem vágytam volna rá, csak tudtam, hogy nem érdemlem meg és senkinek a szeretetét, pedig mindennél jobban vágytam erre az érzésre - , de amikor az a kék szemű szép fiú ölelgetni kezdte, nagyon ideges lettem. Pontosabban féltékeny.

Habár jogom nem volt ezt érezi, hiszen ő nem volt az enyém, de ez az érzés elmondhatatlan volt, amit akkor éreztem, amikor láttam, hogy más öleli Őt. Valahogy gondolatban még sohasem jutottam el addig, hogy esetleg ő mással is lehet, pedig nagyon kézenfekvő és logikus a dolog, de ebbe akkor sem tudtam soha belegondolni, csak most, amikor a szemem előtt zajlottak a dolgok.

 A következő pillanatban azonban ott termett mellettem egy hosszú hajú, magas nő, és elterelte a figyelmemet Elle-ről egy pillanatra. Észrevettem, hogy nagyon nyomul, sőt fel is ajánlkozott, amit én próbáltam finoman visszautasítani. Az Elle "megölése" utáni időszakban pedig örömmel belementem volna egy ilyen kalandba egy szexi nővel, de most ezen a szőke szépségen kívül más nem létezett.

Éppen visszanéztem rájuk, amikor arra lettes figyelmes, hogy az a férfi erővel meg akarja csókolni Elle-t, hiába ellenkezett a lány. Na, ekkor nem bírtam magammal és már odavolt minden józan ész , s tudtam, hogy nem is az én dolgom lett volna, mégis ott termettem mellettük. Azonnal közéjük álltam és elszántan néztem a pasi kék szemeibe.

 - Azonnal engedd el! - mondtam neki mérgesen és az ugyanígy nézett rám, sőt gyűlölettel.
Régen nem élte volna túl ezt a vitát, de már nem voltam az a gyilkos, még ha ezt sokan nem is hitték el.

[ Elle szemszöge ]

Ki tudja, mi a fene volt velem, de annyira zavart, amikor Sylar azzal a csinibabával beszélgetett és ahogy láttam, igen bizalmasan. Az a nő majd felfalta a szemeivel, amin ugyan nem csodálkozok, de akkor is, mit képzel? 

Én én miért vagyok ilyen hülye, hogy erre figyelek és hagyom hogy ez zavarjon engem? Nem akarom ezt, nem akarom, hogy itt legyen, de mégis folyamatosan őt bámulom a szertartás óta. Azt hiszem, Claire-nek nem kellett volna megmentenie engem, mert így is csak egy rakás szerencsétlenség vagyok.

 - Látod, mégsem vagy neki fontos. Akarod, hogy lássa, téged sem érdekel már?  - zavarta meg elmélkedésem Dean kérdése. Most olyan furcsán nézett rám, vagyis láttam, hogy az alkohol beszél belőle, hisz elég sokat ivot és ez ijesztő volt. Tudtam, hogy ilyenkor kicsit gátlástalan lesz.

Aztán egyre közelebb hajolt hozzám és megcsókolt, vagyis inkább csak ajkait az enyémekre tapasztotta, mert amint feleszméltem a ledöbbenésből, hogy mit csinál, akkor eltoltam magamtól amennyire tudtam. Azonban akkor ott termett mellettünk Sylar és közénk állt. Egy pillanatig csak néztem rá, fölém tornyosuló magas testére, de aztán nehezen megszólaltam.

 - Te mégis mit képzelsz magadról? És mi közöd ehhez?  - kérdeztem mérgesen, majd, még mielőtt ez a két kiskakas összeverekedett volna, vagy használta volna képességét belekaroltam Dean-be és az italpulthoz sétáltunk fakénnél hagyva ezt az állatot.

 - Sajnálom, Dean. Nem igaz, hogy mindenkit csak bajba keverek.  - mondtam mérgesen, majd megittam két pohár pezsgőt is.

Láttam Deanen, hogy ő sem nyugodt, de mindketten tartottuk magunkat, hiszen nem akartuk magunkra vonni a figyelmet és ezzel elrontani az esküvőt.

 - Azt hiszem, kimegyek, sétálok egyet, elszívok egy cigit. - mondta Dean rosszkedvűen, aztán kiment a teraszra, én pedig csak bólintottam.

Nagyon mérges voltam magamra és kedvetlen, hogy Dean most miattam szenved. Nem elég, hogy tudtam jól, gyengéd érzelmei vannak az irányomban, most még Sylarral is meggyűlhet a baja miattam.

Elegem volt, egyszerűen kész, nem bírtam tovább, elég Sylarből! Viszont muszáj volt lenyugodnom, mint esküvői tanú, nem lehettem ilyen állapotban, ezért a felső emeleti mosdók felé indultam, hogy kicsit lehűtsem magam.

Fogalmam sincs, hogy meddig lehettem bent, de azt tudom, hogy üres fejjel, gondolatok nélkül és csakis dühösen néztem magamat a tükörben egy ideig. aztán megmostam az arcom és megigazítottam a sminkemet. 

A haragom nem múlt el, de már nem remegtem, ezért úgy döntöttem, visszamegyek az emberek közé, nem akartam, hogy Lena miattam aggódjon.

Csakhogy, ahogy nagy hévvel megindultam kifelé a mosdóból, az ajtóban teljes erőből egy magas valakinek ütköztem, azonnal tudtam, ki az, Gabriel...ekkor kiakadtam.

 - Tűnj már el innen, és tűnj el az életemből! Nem látod, hogy mindig csak rosszat teszel? Most miattad elveszítek egy barátot! - vágtam a fejéhez üvöltve a dolgokat. Még szerencse, hogy az ünnepség az alsó szinten volt és a zene is hangos volt.

 - Csak azt akartam megnézni, hogy jól vagy-e.  -  felelte komoly hangon.

 - És mit érdekel téged, hogy én hogy vagyok???  - kérdeztem ugyanolyan hangnemben.  -  Akkor bezzeg nem érdekelt, mikor megöltél!

 - Elle... -  kezdte volna el, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, csak ellöktem őt az útból és el akartam menni a közeléből, de ő elkapta a karom és nem engedett, mire én egy kis áramot engedtem bele. De a francba, most ez is fájt, az, hogy fájdlamat okozok neki, pedig ha valaki megérdemelte azok után, mit tett velem, az ő volt.

 - Na, jó, ebből most már elég!  - mondta összeszűkült szemekkel, amikor feltápászkodott a földről.

Pedig azt hittem, végre béként hagy, de aztán, erejének segítségével a falhoz nyomott, aztán odajött hozzám ,megfogta jobb kezemet, majd berántott az egyik irodába. Erejével becsapta  és bezárta az ajtót, majd az ajtóval szemközti falra szorított. Nem fájt vagy ilyesmi, csak éppen mozdulni nem tudtam és féltem most, mert tekintete olyan ádáz, olyan gyilkos, olyan elszánt volt, mint annak idején.

Aztán megindult felém, jobb kezét felemelte homlokom irányában és tudtam, hogy mire készül. Biztos voltam benne, hogy felvágja a fejem és most meg is bizonyosodik arról, hogy meg is haljak.

XX. - FEJEZET - Barátság

 

[ Dean szemszöge ]

Ahogy leszálltam a gépről és ismét betettem a lábam New York-ba, az első gondolatom ismét az volt, hogy Elle-t akarom látni.
Pár hónapja miatta mentem el, hogy elfelejtsem őt. Persze ő ezt nem tudta, vagyis talán csak sejtette, de konkrétan sosem mondtam el neki, hiszen tudtam, hogy érzelmileg milyen labilis és hogy mi a véleménye a szerelemről.  Viszont úgy tűnik, ez a pár hónap távollét sem volt elég arra, hogy kiverjem a fejemből a szőke vadmacskámat, sőt azonnal a lakására is indultam.
Amint kinyitotta az ajtót és megláttam azokat a mesésen kék szemeit és a mosolyát, valahogy minden kétségem elmúlt és ahogy a nyakamba ugrott, felkaptam és megpörgettem a levegőben.
 - Szia szöszi. Hiányoztam?  - kérdeztem meg tőle egy csábos molyos keretében.
 - Igen, szépszemű, nagyon is. - válaszolt vissza Elle is hasonló flörtölős stílusban, de ugyanakkor tudtam, hogy nála ez csak bohóckodás, míg nálam már egyáltalán nem az.
 - Gyere be. Mire vársz?  - riasztott egyszer csak fel elmélázásomból Elle egy apró vállba veréssel, majd becibált a lakásába.
 - Elmegyek három hónapra, te meg folyton megpróbálod megöletni magad?  - kérdeztem megjátszott szigorúsággal, mire csak elmosolyodott.
 - Nem kellet volna itt hagynom téged. - jegyzetem meg elgondolkodva, kicsit magamat hibáztatva.
 - Habár...úgy hallottam, volt aki megvédjen. - tettem még hozzá, s közben Elle kissé elkomorodó arcán fürkésztem, és talán némi gúny is volt ebbe a megjegyzésben.
Rühelltem azt a pasast. Rühelltem, mert bántotta Elle-t, mert sok mást bántott, de legjobban csakis azért utáltam, mert Elle mégis őt volt képes szeretni, nem engem.
Persze Elle ezt sohasem vallaná,m hogy még mindig érez az iránt a szörnyeteg iránt valamit, de én tudtam, hogy igen.
Ráadásul féltékeny voltam, féltékeny, hogy nem én voltam mellette, amikor bajban volt, nem én védtem meg, mert én elmenekültem az érzéseim elől, de többet nem fogok, megbirkózok ezzel.
 - Látom, Lena-t azért néha felhívtad. - jegyezte meg erre csak Ő egy kis grimasszal együtt, de aztán elmosolyodott ismét.
 - Hagyjuk, ezek már elmúltak, inkább mesélj, mit csináltál  Los Angeles-ben,  rossz fiú! - mondta még Elle, majd leültünk a kanapéra.
 - Hmm. Ez jó kérdés, semmi érdemlegeset. Egy kis üzlet és sok-sok buli. - feleltem neki egy kacsintás közben, mintha állati jól szórakoztam volna, pedig ez a kis kiruccanás L. A.-be most nem volt olyan, mint szokott.
 - De most egy jó ideig nem megyek sehová. - egészítettem még ki gyorsan mondandómat, aztán megcirógattam Elle arcát és közben teljesen belemélyedtem és elvesztem angyali szemeibe, de ő ettől kicsit zavarba jött, azért abbahagytam.
 - Tulajdonképpen, azért jöttem, hogy egy ajánlatot tegyek neked. - tereltem aztán el a gondolatainkat a dologgal, amiért valóban jöttem. Vagyis ez egy hazugság lenne, csak részben jöttem ezért, mert valójában azért jöttem, hogy lássam őt, hogy vele legyek, mert hiányzott. És ami egyszerre okozta a boldogságot és a legnagyobb fájdalmat nekem, mert nem lehetett az enyém, úgy ahogy azt én akartam, hogy az enyém legyen. Azonban még inkább voltam csak a barátja, minthogy teljesen elveszítsem őt és ne találkozzak vele, de ennek megvolt az esélye, ha elárulom magam. Egy darabig tényleg jó volt külön és azt hittem, élhetek úgy, mint előtte, de be kellett látnom, hogy valami megváltozott. Azt a csókot - habár úgy teszek, mint aki nem emlékszik rá - soha nem feledem el, ez ad egy kis reményt. Különleges szál volt és van is köztünk és tudtam, hogy ezt ő is érzi...
 - Ajánlat? Hagy halljam?  - kérdezte felvont szemöldökkel Elle és ezzel visszazökkentett ismét a valóságba.
 - Mivel én fogom bevezetni Lena-t a templomba és te pedig a tanú leszel, lehetnél a párom az esküvőn. böktem ki egy csábos mosoly mellett, szemöldök elemelgetve, mire szőke barátnőm egy kicsit furcsán nézett rám.
 - Persze csak barátilag. - tettem gyorsan hozzá miközben vállára tettem a kezem.
 - Hát, ha mint barátok, nagyon is benne vagyok. - felelte Elle nevetve. - Amúgy is egyedül mentem volna...
Fogalmam sincs, hogy még meddig beszélgettünk el ezután, de Vele az idő észrevétlenül múlt mindig.
Az állandó nevetése volt az, azt hiszem, ami így fogva tartott, de aztán nagy nehezen kapcsoltam és észbe kaptam, hogy ideje lenne a húgomat is meglátogatni.
Nem akaródzott most elmenni innen, mégis lassan megindultam Lena-hoz. Tudtam, hogy most már minden nap láthatom Elle-t.